„A Világnak én vagyok a Fény.”

„A Világnak én vagyok a Fény. Nem jár a Sötétségben az engem követő, hanem az Élet Fényét fogja bírni.”
Ἐγώ εἰμι τὸ φῶς τοῦ κόσμου· ὁ ἀκολουθῶν μοι οὐ μὴ περιπατήσῃ ἐν τῇ σκοτίᾳ, ἀλλ᾽ ἕξει τὸ φῶς τῆς ζωῆς.
Mégis elhagyta őt az európai ember a pillanatnyi haszonért, a profitért. Bár a kérdés joggal merül fel: Vajon mennyire volt mellette az európai ember? Mennyire volt mély a kapcsolata a Tanítással, Jézussal? Egyáltalán felismerte-e valaha is, hogy Ő tényleg a Fény, ami eloszlatja a Sötétséget? Lehet, hogy csak a valóság mutatja meg magát, amikor templomok elhagyását, lerombolását látjuk? ahogy minden élő az általunk ismert világban a fény tápláltja. A sötétség számunkra a halált jelenti. A valóságban is, nem csupán elvonatkoztatva.
Ἐγώ εἰμι mondja az Úr. Én vagyok. Vagyok, aki vagyok. Ἐγώ εἰμι τὸ φῶς “Én vagyok a Fény” vagy korábban: ἡ ζωὴ ἦν τὸ φῶς “a fény volt az élet” vagy Ἐν ἀρχῇ ἦν ὁ λόγος “kezdetben volt az Ige”
Nem jár sötétségben az engem követő. Szellemi és erkölcsi sötétségben. Ha viszont azt látjuk, hogy az egykor magukat kereszténynek, tehát Jézust követőnek nevező emberek a sötétségben járnak, joggal gondolhatjuk, hogy ezek az emberek nem is követték őt igazán. Csak úgy tettek. Eljátszották. Színház az egész világ – gondolták, de tévedtek. Mert nem színház, hanem valóság, méghozzá a saját életük.
A következményei ennek a tévedésnek már látszanak. Még nem teljesedtek ki ugyan, de már világosan látszódnak.
Mi a megoldás? El akarod kerülni a halált? Szeretnél a győztesek közé kerülni, az igazi győztesek közé? Akkor tedd azt, amit az Isten Fia mondott. Mert ő a világnak (és így neked is) a Fény. Ha őt követed, nem jársz a sötétségben. Akkor az Élet Fényét fogod bírni, magadban hordozni. Akkor még a halál sem vesz erőt rajtad. Immár két ezer éve birtokoljuk a Tanítást az Életre az evangéliumok alakjában, miért ne fordulnál feléjük?
Ne tétovázz, mert már nincs sok idő. Kezdd el ma!

Mk 2,18-22

18 János tanítványai és a farizeusok böjtöltek. Odajöttek néhányan, és megkérdezték Jézustól: „Miért böjtölnek János és a farizeusok tanítványai, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?” 19 Jézus így felelt: „Vajon böjtölhet-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Amíg náluk van a vőlegény, nem böjtölhetnek. 20 Eljönnek azonban a napok, amikor elveszik tőlük a vőlegényt: azon a napon majd böjtölnek.

21 Senki sem varr régi ruhára nyers szövetből foltot, mert elszakítja az ép részt is, és a szakadás még nagyobb lesz. 22 Senki sem tölt új bort régi tömlőbe, ha mégis, a bor szétszakítja a tömlőt és elveszejti a bort és a tömlőt is. Az új bor új tömlőbe való.”

18 Καὶ ἦσαν οἱ μαθηταὶ Ἰωάννου καὶ οἱ Φαρισαῖοι νηστεύοντες. καὶ ἔρχονται καὶ λέγουσιν αὐτῷ· διὰ τί οἱ μαθηταὶ Ἰωάννου καὶ οἱ μαθηταὶ τῶν Φαρισαίων νηστεύουσιν, οἱ δὲ σοὶ μαθηταὶ οὐ νηστεύουσιν; 19 καὶ εἶπεν αὐτοῖς ὁ Ἰησοῦς· μὴ δύνανται οἱ υἱοὶ τοῦ νυμφῶνος ἐν ᾧ ὁ νυμφίος μετ’ αὐτῶν ἐστιν νηστεύειν; ὅσον χρόνον ἔχουσιν τὸν νυμφίον μετ’ αὐτῶν οὐ δύνανται νηστεύειν. 20 ἐλεύσονται δὲ ἡμέραι ὅταν ἀπαρθῇ ἀπ’ αὐτῶν ὁ νυμφίος, καὶ τότε νηστεύσουσιν ἐν ἐκείνῃ τῇ ἡμέρᾳ. 

21 Οὐδεὶς ἐπίβλημα ῥάκους ἀγνάφου ἐπιράπτει ἐπὶ ἱμάτιον παλαιόν· εἰ δὲ μή, αἴρει τὸ πλήρωμα ἀπ’ αὐτοῦ τὸ καινὸν τοῦ παλαιοῦ καὶ χεῖρον σχίσμα γίνεται. 22 καὶ οὐδεὶς βάλλει οἶνον νέον εἰς ἀσκοὺς παλαιούς· εἰ δὲ μή, ῥήξει ὁ οἶνος τοὺς ἀσκοὺς καὶ ὁ οἶνος ἀπόλλυται καὶ οἱ ἀσκοί· ἀλλ’ οἶνον νέον εἰς ἀσκοὺς καινούς.

A böjt – egy vallási cselekedet – és egyúttal a régi (mózesi) és az új (jézusi) gyakorlatról szóló rész.

A böjt a megigazulásért végzendő. Korábban is létezett böjt, szinte egyidejű az emberiséggel. A zsidók is ismerték a közösségi és a magán jellegű böjtöt. Jelentős kegyességi cselekedetnek számított, ha valaki komolyan vette. Bizonyos vallási csoportoknál erősen jelen volt a böjt gyakorlata. Ilyenek voltak például az esszénusok is, akiket jól ismertek és tiszteltek is Júdeában. Épp ezért éles határvonalat húz az, hogy Jézus és tanítványai nem tartanak látványos böjtöket. Miért is tennék, hiszen az öröm – a nász, a szellemi nász – idejét élik. Velük az Emberfia. A vőlegény. Ők most közvetlenül Istentől tanulnak, vezettetnek. Míg az említett többi tanítvány csak holt betűk foglyai, szokásoké, amelyek egy istentől elpártolt vallási közösség gyakorlatai. Emezeké csak látszat, míg az övéké az élő, eleven valóság. Ahogy Jánosnál a szamariai asszony forrása és a Jézus által adott forrás közötti különbség. Az egyik holt víz, a másik az öröklétre visz.

És itt találja meg a helyét az evangelista a régi és az új tanítás összeférhetetlenségéről szóló tanításnak is. A régi vallási gyakorlat hibáit nem lehet az új tanítással elfedni, mintha egy nyers szövetet dobnánk rá. Nem lehet, mert nem illeszthető össze. Az új még „nyers”, még nem kiforrott és nem is illeszkedik. Jézus az élő hitet tanítja, ami közvetlenül Istennél, az Atyánál kapcsolódik, míg a mózesi vallásgyakorlat addigra szinte teljesen elszakadt az élő valóságtól. Az Istentől. Emberi szokásoknak hódoltak, a betű már felette állt az Életnek. Az Élet és a Halál csapott össze a kereszten. A szövet az Élet szövetét is jelenti, amit nem lehet a régi módon szőni. Új, élő mintát adott Jézus az Életnek, amint elkezdte újraszőni az emberek közötti kapcsolatot, hogy nem mást, mint a meghirdetett Országot, Isten Országát. Az emberek közötti új – de egyúttal régi, sőt ősi, kezdetekben meglévő – testvéri közösségi viszonyrendszert jelenti. S ezt egészíti ki az új borról szóló mondás is. A bor, mint az üdvösség idejének jelképe, jelzi, hogy az üdvösséget már nem lehet a régi vallásosság keretei között elérni, mert az annyira elaggott, hogy az új tanítás szétfeszítené azt. És, mint tudjuk szét is feszítette. Jézus szövetsége új-szövetség, ami új emberi kereteket és új közösséget igényel. Ezt a mai napig nem veszik eléggé komolyan, látszik ez abból is, hogy a mai „hitújítók” is folyton a zsidó vallási szokásokat kaparják elő és azoktól várják a megújulást. Hiába. A forrás ugyanis nem a múltban van, hanem a jelenben. Jézus épp ezt tanította.

A tovaszáguldó jelenben találhatjuk meg az Istenhez vezető Utat, itt és most. Ebben a pillanatban is, amikor írom ezeket a sorokat és amikor olvasod is, barátom. Pontosan ez az a pillanat és a megfelelő idő, hogy döntést hozzál a továbbiakról. Ahogy tovább áramlik, folyik veled az idő, úgy veszed magadhoz az üdvösség borát vagy taszítod el az Isten kezét, mely azt feléd nyújtja. A te döntésed. De, ha mellette döntöttél, az Élet mellett, akkor azt az új Életet, amit ettől a pillanattól élni szándékozol új keretek magad köré szövésével fogod megtenni. Pontosabban a megtartott tanítás szelleme fogja köréd építeni az új Életet.

 

A gazdag ember és a koldus Lázár

 

Lk 16, 19-31

19 Ἄνθρωπος δέ τις ἦν πλούσιος, καὶ ἐνεδιδύσκετο πορφύραν καὶ βύσσον εὐφραινόμενος καθ᾽ ἡμέραν λαμπρῶς.

19 „Volt egy gazdag ember, aki bíborba és patyolatba öltözködött napokon keresztül lakomázva.

20 πτωχὸς δέ τις ὀνόματι Λάζαρος ἐβέβλητο πρὸς τὸν πυλῶνα αὐτοῦ εἱλκωμένος

20 Volt egy Lázár nevű koldus, aki a kapuja elé volt vetve, tele fekélyekkel,

21 καὶ ἐπιθυμῶν χορτασθῆναι ἀπὸ τῶν πιπτόντων ἀπὸ τῆς τραπέζης τοῦ πλουσίου· ἀλλὰ καὶ οἱ κύνες ἐρχόμενοι ἐπέλειχον τὰ ἕλκη αὐτοῦ.

21 és kívánt volna jóllakni a gazdag asztaláról lehulló morzsákkal, hanem csak a kutyák jöttek és nyalogatták a sebeit.

22 ἐγένετο δὲ ἀποθανεῖν τὸν πτωχὸν καὶ ἀπενεχθῆναι αὐτὸν ὑπὸ τῶν ἀγγέλων εἰς τὸν κόλπον Ἀβραάμ· ἀπέθανεν δὲ καὶ ὁ πλούσιος καὶ ἐτάφη.

22 Történt, hogy meghalt a koldus és a hírnökök által Ábrahám kebelére vitték; de meghalt a gazdag is és eltemették.

23 καὶ ἐν τῷ ᾅδῃ ἐπάρας τοὺς ὀφθαλμοὺς αὐτοῦ, ὑπάρχων ἐν βασάνοις, ὁρᾷ Ἀβραὰμ ἀπὸ μακρόθεν καὶ Λάζαρον ἐν τοῖς κόλποις αὐτοῦ.

23 És alvilágban felemelte a szemeit kínokban gyötrődve és messziről látta Ábrahámot és Lázárt az ő kebelén.

24 καὶ αὐτὸς φωνήσας εἶπεν Πάτερ Ἀβραάμ, ἐλέησόν με καὶ πέμψον Λάζαρον ἵνα βάψῃ τὸ ἄκρον τοῦ δακτύλου αὐτοῦ ὕδατος καὶ καταψύξῃ τὴν γλῶσσάν μου, ὅτι ὀδυνῶμαι ἐν τῇ φλογὶ ταύτῃ.

24 És kiáltva ezt mondta: Atyám, Ábrahám, könyörülj rajtam és küld el Lázárt, hogy ujjai hegyét bemártva a vízbe, hűsítse le a nyelvemet, mert kínlódom ebben a lángban!

25 εἶπεν δὲ Ἀβραάμ Τέκνον, μνήσθητι ὅτι ἀπέλαβες τὰ ἀγαθά σου ἐν τῇ ζωῇ σου, καὶ Λάζαρος ὁμοίως τὰ κακά· νῦν δὲ ὧδε παρακαλεῖται σὺ δὲ ὀδυνᾶσαι.

25 Ábrahám ezt mondta: Gyermekem, emlékezz, hogy te életedben elvetted javaidat, hasonlóképpen Lázár is a bajait, most ez vigasztalódik. Te pedig gyötretel.

26 καὶ ἐν πᾶσι τούτοις μεταξὺ ἡμῶν καὶ ὑμῶν χάσμα μέγα ἐστήρικται, ὅπως οἱ θέλοντες διαβῆναι ἔνθεν πρὸς ὑμᾶς μὴ δύνωνται, μηδὲ ἐκεῖθεν πρὸς ἡμᾶς διαπερῶσιν.

26 Mindeközben közted és közöttünk nagy szakadék fekszik, hogy akik innen át akarnának menni hozzátok, nem tehetik, sem azok, onnét hozzánk nem jöhetnek.

27 εἶπεν δέ Ἐρωτῶ σε οὖν, πάτερ, ἵνα πέμψῃς αὐτὸν εἰς τὸν οἶκον τοῦ πατρός μου,

27 De az mondta: Akkor, hát arra kérlek téged, Atyám, hogy küld el őt az apám házához.

28 ἔχω γὰρ πέντε ἀδελφούς, ὅπως διαμαρτύρηται αὐτοῖς, ἵνα μὴ καὶ αὐτοὶ ἔλθωσιν εἰς τὸν τόπον τοῦτον τῆς βασάνου.

28 Mert van öt testvérem, hogy tanúságot tegyen nekik, arról, hogy ide ne jussanak ők is.

29 λέγει δὲ Ἀβραάμ Ἔχουσι Μωυσέα καὶ τοὺς προφήτας· ἀκουσάτωσαν αὐτῶν.

29 Ábrahám így szólt: Van nekik Mózesük és prófétáik, hallgassanak azokra!

30 ὁ δὲ εἶπεν Οὐχί, πάτερ Ἀβραάμ, ἀλλ᾽ ἐάν τις ἀπὸ νεκρῶν πορευθῇ πρὸς αὐτοὺς μετανοήσουσιν.

30 Az pedig mondta: Nem úgy, atyám, Ábrahám, ha a halottak közül jár valaki náluk, átértelmeznek mindent!

31 εἶπεν δὲ αὐτῷ Εἰ Μωυσέως καὶ τῶν προφητῶν οὐκ ἀκούουσιν, οὐδ᾽ ἐάν τις ἐκ νεκρῶν ἀναστῇ πεισθήσονται.

31 De az ezt mondta neki: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgattak, annak sem fognak hinni, aki a halálból kelt fel.”

Az elbeszélt és például állított történet itt arról szól, hogy a jómódú ember – bár egyébiránt akár még jó ember is lehetett –, nem vette észre, hogy egy testvére, egy a sajátjaiból, a kapui előtt szenved hiányt, s úgy távozik a világból, hogy bajaira nem kap írt. S mikor ő is követi, már későn eszmél rá az észre nem vett feladatára, sőt, mikor megpillantja Lázárt Ábrahám kebelén, először saját baja jut eszébe. Megtudva pedig az okát saját mostani szenvedésének elküldetné Lázárt a testvéreihez – akik eszerint hasonlóképpen élnek, mint élt ő a Földön –, hogy őket megsegítse. Ábrahámot viszont ekkor így beszélteti Jézus: Van nekik Mózesük és prófétáik! Tehát nem azt, hogy nekünk, hanem nekik (a jómódú ember rokonai) vannak. Miért? Hiszen itt Ábrahám neve alatt, nyilván Jézus mond ítéletet Isten Fiaként. S végül, hiába is erősködik a – névtelen – gazdag ember, végezetül is azt a választ kapja, mint előbb: Hallgassanak Mózesre és a prófétáikra!

Kik voltak Mózes és a próféták? Isten akaratának élő közvetítői. Nem Törvény-magyarázók, akik az emberek írásaiból magyarázták Istent, hanem élő Isten kapcsolattal rendelkező emberek. A történet időtlen, nem egy adott történelmi helyzetről szól. A levonandó tanulság is ennek megfelelően időtlen: Az írások magyarázói mindig meg fogják találni azt a szellemi kiskaput, ahol becsempészhetik vágyaikat, akaratukat, elképzeléseiket az Isten szavaiba. Ezek azok, akik nem rendelkeznek élő kapcsolattal Istenhez. A kettő egymást kiegészítő elv, a lejegyzett ismeret és a megtapasztalt ismeret, együtt adja meg a kapcsolatot Istennel és teszi élővé a létünket. S ez az, ami megóvhat majd attól, hogy elkerülje a figyelmünket életünk során a feladatunk, ami mindig ott van a kapunk előtt, ahol ki-, s bejárunk.

Épp ezért nagyon fontos ez a tanítás (is), mivel hatalmas a kísértés arra, hogy egy okos és művelt ember úgymond saját kezébe vegye üdvösségét. S ez rendszerint be is következik. Szinte nincs is olyan vallás, vallási irányzat, ahol ez meg ne jelent volna előbb-utóbb. A kereszténység fejlődése során is eléggé hamar erőre kapott és miután előbb elfogadottá, majd uralkodóvá vált az egykori római területeken (a kereszténység, mint vallás): általánossá is lett az „okoskodás”. Az „okoskodás” a „tudományos” szemlélet nagyon vonzó lehetőség arra, hogy a Tanítás „tisztaságát” a követők megőrizzék. Nem véletlen írom ezt így, mivel ez a vágy – a tisztaság megőrzése – egy nagyon emberi vágy. Eleinte az erkölcsi tisztaságon van a hangsúly, később ennek helyét átveszi a Tan tisztaságának fontossága. Hiszen könnyű volt addig a Tanításban megmaradni, amíg az Isten Fia közöttünk járt-kelt. Viszont amint eltávozott – nem meghalt a kereszten, hanem eltávozott – azonnal zűrzavar keletkezett a hátrahagyott tanítványok között és gyakorlatilag elkezdtek össze-vissza beszélni. Pedig nem a kereszten meghalva távozott, hogy a félelemre lehetne fogni, hanem utána feltámadott és közöttük járt-kelt még egy ideig. Talán napokig, esetleg hetekig is. Mégis összeomlottak, amikor már nem lehetett azonnal kérdezni Tőle.

Mert az ember mindig a könnyebb vagy legalábbis a könnyebbnek látszó utat keresi. Márpedig könnyebb annak hinni, amit/akit látunk, megfoghatunk, mint annak, aki/ami már nem megfogható, nem látható. Ez az emberi gyengeség alakítja ki szinte mindig idővel az Isten felé is azt a gyakorlatot, hogy „tudományosul” az Isten ismerete és ezzel párhuzamosan az Istennel való találkozás is. Ez pedig mindig a tényleges, személyes Isten-találkozás visszaszorulását eredményezi. A köznép számára ez szokássá szűkülést fog jelenteni a vallás irányítói számára pedig tudományos elhidegülést az Isten élő személye felé. Képben kifejezve ez olyan, mint amikor a templom kiürül. A falak állnak, sőt talán soha olyan erősek és szépek nem voltak, mint most, viszont a létrehozó erő – a hívő nép – eltűnik, elenyészik. És így lesznek puszta és üres épületekké templomaink manapság. Ezt azonban mindig a szellemi kiüresedés előzi meg. Az pedig az okoskodással kezdődik. Az egyensúly felborításával. Így alakul át nemzedékek alatt egy élő kapcsolat Istennel látszatkapcsolattá. A külső gyakorlat fennmarad, azonban eltűnik a belső kapcsolat, a tapasztalat átalakul ismeretté majd tudománnyá. Minden nemzedék felad valamennyit az eredendő élő tapasztalatból, hogy a látszatok világában, a Világban mennyiségi növekedést érjen el.

A zsidóság is elkövette ezt a hibát, amikor a fogság idején lábra kapott, majd egyeduralkodóvá is lett a kizárólag a vallási keretekre való támaszkodás. Ekkor lett egyedüli vezérfonal az Írás. És az Írás-tudók elképzelései. A fogság után pedig szinte teljesen eltűnt az élő Isten-kapcsolat. Illetve a vallásos gyakorlat peremére szorult és „gyanússá” lett. Ezzel azonban végzetesen eltértek az Isten Tervétől. Miközben az erkölcsi rendet látszólag és csak egymás között fenntartották, addig az Istennel való élő kapcsolatot megszakították, lehetetlenként értelmezték. Azt a hamis véleményt tették általánossá, törvénnyé, hogy az Istennel való kapcsolat csak az emberek által megteremtett viselkedési szabályokon keresztül, sőt csak azokban valósulhat meg. S egyúttal ebből az is következett, hogy ezen szabályok külsődleges betartása elegendő is!

Ezért történt az a csoda, hogy Isten önmagát jelenítette meg az emberek között azzal, hogy Isten Fia közénk született. „Én és az Atya egy vagyunk.1” Maga a Forrás telepedett közénk, mert akkor lehetett a baj. És épp az volt a lényeg, hogy bár maga Isten testesült meg, azt az emberi lét szabályai szerint valósította meg. Így pedig a Tanítás sem valamiféle csodálatos varázslatként került ismét ide közénk, hanem az emberi lét és minőség Teremtésbeni szabályai szerint. Isten nem szakította át a Teremtés törvényeit, hanem mintegy belenövesztette, beleoltotta az emberi történelem folyamába az élő tanítást. Az Ábrahámmal kötött szövetség révén korábban oltott folyam élő vize ekkorra holt vízzé lett. Ezt írta felül Jézus, amikor ezt a holttá lett vizet ismét élővé teremtette.

Jézus tanítása az egyensúlyra irányult. A vallási szabályok és a benső tapasztalat között egyensúlynak kell lennie. Nem lehet ezeket egymással felcserélni. Nem lehet egymás ellen kijátszani. Az embereknek személyesen is szükségük van az Isten valóságának megtapasztalására, viszont hogy ez ne váljon parttalan és ezért veszélyes őrjöngéssé, épp ennyire szükség van a hit rendszeres tapasztalatainak összegzésére is. Jelen korunk kiüresedése és a kereszténység földrészünkön való összeomlása a tudományos-vallás felfogásának uralkodóvá válásának következménye. Az ennek ellenhatásaként pár évtizede megszületett „karizmatikus” mozgalmaink viszont épp az ellenkező végletet jelentik. Nem tudják, hogy Krisztus követése nem cirkusz, nem látványtechnika. Megtévesztő ugyanakkor, hogy ennek ege alatt össze lehet hozni egy koncertre, egy összejövetelre több tízezer vagy akár több százezer embert is egy nagy közös örömködésre. Ez az öröm azonban tünékeny, mert nem alapozódik a belső sziklára, a tanítás ismeretére, hanem csupán lelkendezés, az emberi lélek jóllakatása. Miközben az ember szelleme rongyos, éhes és gyenge marad. Az érzés könnyen elhomályosítja a tudatot – de csak ideiglenesen. S ez a veszélyes benne, mert így válik kábítószerré.

Végezetül visszatérve a tanító történet tanulságához, nem elegendőek a vallási keretek, ha nincsen meg hozzá az élő gyakorlat. A puszta vallási keretrendszer ugyanis olyan, mint a kiszáradt folyómeder. A folyónak és a benne egykor folyt élő víznek csupán az emléke. Ahogy viszont fordítva sem működik a dolog: kizárólag élő forrás egy mindenre elterpeszkedő szétterülő élő vizet eredményez, ami felold mindent, magát az embert is. Természeti képpel ezt mocsárként tapasztaljuk meg. Lehúz, majd megfojt.

Isten áldása legyen napjainkon!

1ἐγὼ καὶ ὁ πατὴρ ἕν ἐσμεν. Jn, 10.30

 

Mt 13,44-46

44 „Hasonló az Egek Országa a mezőn elrejtett kincshez, amit a meglelő ember elrejt és e feletti örömében elmegy és minden birtokát eladja és megvásárolja azt a mezőt. 45 Szintén hasonlít az Egek Országa a kereskedő emberhez, aki nemes gyöngyöket keres. 46 Meglelve egy értékes gyöngyöt, megy és mindenét eladja és megvásárolja azt.
GNT
44 Ὁμοία ἐστὶν ἡ βασιλεία τῶν οὐρανῶν θησαυρῷ κεκρυμμένῳ ἐν τῷ ἀγρῷ, ὃν εὑρὼν ἄνθρωπος ἔκρυψεν, καὶ ἀπὸ τῆς χαρᾶς αὐτοῦ ὑπάγει καὶ πωλεῖ πάντα ὅσα ἔχει καὶ ἀγοράζει τὸν ἀγρὸν κεῖνον. 45 Πάλιν ὁμοία ἐστὶν ἡ βασιλεία τῶν οὐρανῶν ἀνθρώπῳ ἐμπόρῳ ζητοῦντι καλοὺς μαργαρίτας·46 εὑρὼν δὲ ἕνα πολύτιμον μαργαρίτην ἀπελθὼν πέπρακεν πάντα ὅσα εἶχεν καὶ ἠγόρασεν αὐτόν.
Vulgata
44 simile est regnum caelorum thesauro abscondito in agro quem qui invenit homo abscondit et prae gaudio illius vadit et vendit universa quae habet et emit agrum illum 45 iterum simile est regnum caelorum homini negotiatori quaerenti bonas margaritas 46 inventa autem una pretiosa margarita abiit et vendidit omnia quae habuit et emit eam
Az Egek Országa, másképp a Mennyek Országa olyan dolog, amit amikor az ember meglel, azaz felismer, mindennél fontosabbnak tart. Minden vagyonánál, tulajdonánál többre. Mert mire használ a vagyon? A vagyon arra alkalmas, hogy valamit megszerezzünk általa. Az Egek Országa tehát ennél, a vagyonnál is fontosabb, mert valami olyan megszerzéséhez vezet, amit pusztán vagyonnal nem lehet megkapni.
Mert az Egek Országa az Öröklét.

Nem a Világ szellemét kaptuk, hanem a Szellemet Istentől

1Kor 2,10-16
10 Azonban nekünk kinyilatkoztatta az Isten a Szellem által, mert a Szellem mindent kikutat, még az Isten mélységeit is. 11 Mert, ki tudja az emberek emberi dolgait, ha nem az ember szelleme, ami benne van? Amint az Isten dolgait egy sem ismeri meg, ha csak nem az Isten Szelleme. 12 Azonban mi nem a Világ szellemét kaptuk, hanem a Szellemet Istentől, hogy megtudjuk az Isten által nekünk ajándékozott dolgokat. 13 Ezt el is beszéljük, nem az emberi bölcsesség igéinek tanításában, hanem szellemi tanításban, szellemiekhez szellemieket hasonlítva. 14 Ám az Isten Szellemének dolgait nem fogja fel a lelki ember, mert az oktalanság neki, és nem képes felismerni, hogy szellemileg vizsgálja meg. 15 Azonban, aki szellemi, megvizsgál minden dolgot, azonban ő semmi által meg nem vizsgáltatik. 16 Mert: „Ki ismeri az Úr értelmét, ki oktathatná Őt?” azonban bennünk a Felkent értelme van.
10 ἡμῖν δὲ ἀπεκάλυψεν ὁ θεὸς διὰ τοῦ πνεύματος· τὸ γὰρ πνεῦμα πάντα ἐραυνᾷ, καὶ τὰ βάθη τοῦ θεοῦ. 11 τίς γὰρ οἶδεν ἀνθρώπων τὰ τοῦ ἀνθρώπου εἰ μὴ τὸ πνεῦμα τοῦ ἀνθρώπου τὸ ἐν αὐτῷ; οὕτως καὶ τὰ τοῦ θεοῦ οὐδεὶς ἔγνωκεν εἰ μὴ τὸ πνεῦμα τοῦ θεοῦ. 12 ἡμεῖς δὲ οὐ τὸ πνεῦμα τοῦ κόσμου ἐλάβομεν ἀλλὰ τὸ πνεῦμα τὸ ἐκ τοῦ θεοῦ, ἵνα εἰδῶμεν τὰ ὑπὸ τοῦ θεοῦ χαρισθέντα ἡμῖν· 13 ἃ καὶ λαλοῦμεν οὐκ ἐν διδακτοῖς ἀνθρωπίνης σοφίας λόγοις ἀλλ’ ἐν διδακτοῖς πνεύματος, πνευματικοῖς πνευματικὰ συγκρίνοντες. 14 ψυχικὸς δὲ ἄνθρωπος οὐ δέχεται τὰ τοῦ πνεύματος τοῦ θεοῦ· μωρία γὰρ αὐτῷ ἐστιν καὶ οὐ δύναται γνῶναι, ὅτι πνευματικῶς ἀνακρίνεται. 15 ὁ δὲ πνευματικὸς ἀνακρίνει [τὰ] πάντα, αὐτὸς δὲ ὑπ’ οὐδενὸς ἀνακρίνεται. 16 τίς γὰρ ἔγνω νοῦν Κυρίου, ὃς συμβιβάσει αὐτόν; ἡμεῖς δὲ νοῦν Χριστοῦ ἔχομεν.
10 nobis autem revelavit Deus per Spiritum suum Spiritus enim omnia scrutatur etiam profunda Dei 11 quis enim scit hominum quae sint hominis nisi spiritus hominis qui in ipso est ita et quae Dei sunt nemo cognovit nisi Spiritus Dei 12 nos autem non spiritum mundi accepimus sed Spiritum qui ex Deo est ut sciamus quae a Deo donata sunt nobis 13 quae et loquimur non in doctis humanae sapientiae verbis sed in doctrina Spiritus spiritalibus spiritalia conparantes 14 animalis autem homo non percipit ea quae sunt Spiritus Dei stultitia est enim illi et non potest intellegere quia spiritaliter examinatur 15 spiritalis autem iudicat omnia et ipse a nemine iudicatur 16 quis enim cognovit sensum Domini qui instruat eum nos autem sensum Christi habemus
Ím, Szent Pál tanúsága a szellemi dolgokról. Világos beszéd. Nem is csodálom, hogy elrejtik, hiszen nehéz az értelmét elferdíteni, hogy megfeleljen az indoeurópai létszemléletnek. Ahol minden csak kettős természetű lehet. Fény és sötétség, jó és rossz, fehér és fekete, ég és föld vagy pokol, test és szellem…stb. Persze, hogy nem értik a Szentháromságot. Az nekik csak egy földöntúli varázslat. Pedig, ha az Isten a saját mására és hasonlatosságára teremtette az embert, akkor nemde az embernél is meg kell legyen az emberi hármasság? A baj ott van, hogy az indoeurópai gondolkodók csak elvágólag képesek értelmezni az ember és az Isten hármas egységét. Ha azt mondom, szellem, lélek, test, az nekik azt jelenti, hogy külön szellem, külön lélek és külön test. Ez viszont nem igaz. A három szerves egységet képez, nem lehet kivagdosni egyiket a másikból. Pál is világosan tanúskodik: „ψυχικὸς δὲ ἄνθρωπος οὐ δέχεται τὰ τοῦ πνεύματος τοῦ θεοῦ·” Bizony a lelki ember. Nem az érzéki vagy bármi más, amivel el szeretnék fedni a kényelmetlen igazságot. A lelki ember, aki alá van vetve érzelmei viharának, vágyainak és az vezérli, nem ismeri meg és nem ismeri fel az Isten dolgait.