Most egy fontos jézusi gondolatot szeretnék felemlíteni, mert elemi erővel válik valósággá vészterhes jelenünkben. Ez az önmagával meghasonlott országról szól. Minden téren felkavarodott jelenünk kérdések sokaságát veti fel az emberben. Ezek a kérdések pedig válaszokért kiáltanak. A válaszokat pedig ott keressük, ahol a Tanító azt megadta mintegy két évezrede.
A következő helyeken olvashatjuk:
- Mt 12,25: “Ismervén, pedig az indulataikat, azt mondta nekik: „Minden ország, ami önmagában megoszlik, elpusztul, és minden város vagy ház, mi önmagával megoszlik, nem állhat fenn. “
- Mk 3,24-25: “24 Ha valamely ország megoszlik önmagával, az, az ország nem állhat fenn; 25 és ha egy ház megoszlik önmagával, az a ház nem állhat fenn.”
- Lk 11,17: “Ő pedig látva a gondolataikat, így szólt: „Minden ország, mely megoszlik önmagával elhagyatik, és ház a házra dől. “
Mivel három helyen is meg van ez a mondás, biztosak lehetünk benne, hogy fontos gondolatot osztottak meg az ihletett szentírási szerzők, evangelisták. Ezt a gondolatot akkor hozza elő Jézus, amikor azzal vádolják, hogy Belzebubbal (vagy másképpen a Sátánnal), az ördögök fejedelmének segítségével tesz csodát, gyógyít.
Az ország meghasonlik/megoszlik önmagával. Az ország kifejezés a görögben a baszileia – βασιλεία, -ς – királyság; (királyi) uralom – a baszileiosz, az uralkodó, fejedelem, király által vezetett állami egység/szervezet. Ez a koiné görög nyelv idején, amikor az evangéliumokat lejegyezték (az 1. század második felében) a központosított országot jelentette, részint a korábbi diadokhosz államok emlékezetét, részint pedig az akkorra már uralkodó vezette Rómát. A megoszlik, meghasonlik kifejezés pedig a meridzó és Lukácsnál diameridzó igék adják meg – μερίζω – 1. (A.) oszt; 2. (P.) megoszlik, szétszakad, meghasonlik, illetve διαμερίζω – 1) darabokra tép, vág; 2) szétoszt; 3) (M) megoszlik; 4) (M) meghasonlik.
Tehát mit is mondhatunk ennek a példának a fényében a jelen helyzetről, ami körül vesz minket? Jézus gyógyított Szombaton, ami a nyugvás napja volt a zsidók számára. A farizeusok ezt szigorúan értelmezték, amibe szerintük nem fért bele az, hogy gyógyítson. Azaz egyfajta munkának vették a gyógyítást is. S ezért terjesztették azt, hogy nem is az Atya, hanem az ördögök atyja, Belzebúb – Βεελζεβούλ v. Βεεζεβούλ – vagy másképp a Sátán segítségével és erejével tesz csodát. Erre mondja Jézus a fenti példát. A Sátán ugyanis nem tehet önmaga ellen, azaz ez esetben nem fog embereket gyógyítani, bűneiktől megszabadítani. Ugyanis minden ország, minden szerveződés önmaga lényegével azonos kell maradjon, ha élni akar. A Sátán nem gyógyíthat, mert akkor már nem Sátán. A bűn terjesztője pedig végképpen nem szabadíthat meg épp a bűn alól.
Most viszont épp e példa erejét használjuk fel a jelen valóság lényegének megvilágítására. Mert mit is látunk magunk körül ezekben a napokban, ezekben a hetekben? És, amit látni-tapasztalni fogunk a következő hónapokban? Az un. Nyugat országai, illetve azok vezető értelmisége, politikai, kulturális és oktatási vezető rétegei sorra adják fel önmagukat egy egyébként nagyon átlátszóan hamis eszme oltárán. No és persze saját nemzetük polgárait. Szabadjára engedték a csőcseléket az utcákon, ostobábbnál ostobább intézkedéseket hoznak, a józan észt meghazudtoló mértékű szóhasználat átalakításba fogtak, állítólagos érzékenységek nevében közönséges fosztogatásba és rombolásba fogtak, a társadalmi felforgatás bolsevikokat és egykori anarchistákat megidéző módon. Ugyanakkor emellett az is látszik, hogy maguk a nyugati társadalmak, tehát az azt alkotó emberek, polgárok ezt tehetetlenül szemlélik. Gyakorlatilag szellemileg és lelkileg lebénulva tűrik a felforgatást. Jól láthatóan egyszerűen nincsenek szavaik sem a jelenség megértésére, de talán sokszor még a kérdés feltevésére sem. Ha pedig elindulnak a kérdésekkel és a válaszokkal egy hatalmas támadással néznek szembe. Amint azt nap, mint nap olvashatjuk, láthatjuk a rasszizmus, a felsőbbrendűségtudat, antidemokratikusság vádjával találják szembe magukat. Az a nyugati fősodor, ami most őrült módon tombol, gyakorlatilag minden komolyabb kísérletet megfojt, ami a megoldás irányába menne.
Nekünk vannak szavaink a kérdésekre és a válaszokra is.
Ez a bizonyos fősodor, mit támad? Ez a kérdés azért fontos, mert ez alapján tudjuk kitapintani a forrás minőségét. Ahogy Jézus is ebben a kérdésben kellett, hogy a példázatot megfogalmazza. Hiszen azzal akarták “megfogni”, hogy azt állították, nem az Isten segítségével, hanem a Gonosz erejével tesz csodát. Támadói hamisan akarták bemutatni Jézus erejének forrását. Ma ugyan ez a helyzetet látjuk. Az ördög emberei, Belzebub valódi szolgái egy hamis értelmezést sugdosnak vagy inkább üvöltenek a közemberek füleibe. A nyugati társadalmak évtizedek óta voltak kitéve ezen hamis alapzatú értelmezéseknek. Az, hogy ma a tétlenség az úr náluk részben ebből a forrásból táplálkozik, részben pedig az eddig megszerzett vagyon és létmód elvesztésének a félelméből. Hiszen, aki jelenleg szembeszáll arrafelé ezzel az erővel komolyan veszélybe sodorja saját és családja anyagi és társadalmi helyzetét. Sőt, ha esetleg közszereplő, politikus avagy művész, oktató, akár testi épségét is fenyegethetik. Ez bénít csak igazán.
Ha nemzedéknyi idő felől nézzük, akkor pedig azt látjuk, hogy a nyugati társadalmak egy nagyon fontos “fronton” szenvedtek vereséget: a népesedés harcvonalában. Ott tartunk, hogy van olyan német tartomány, ahol a németség termékenységi rátája elérte a 0,6%-ot! Ez gyakorlatilag egy társadalmi öngyilkosság. Nekik végük. Lényegében feladták a jövőt. De ez a helyzet Franciaországban vagy Belgiumban, Hollandiában, a legtöbb skandináv államban, de akár még Olaszországban, Spanyolországban. Valószínűleg, mivel ezen országokban már nem vizsgálják statisztikailag, hogy az országos számokból mennyi a saját népesség termékenységi rátája és mennyi a bevándorlóké. Ezek egyszerű tények.
De miként állhat fenn egy ország, amely meghasonlik önmagával? Akik eltaszították maguktól a jövőt – hiszen aki nem akar gyermeket, az nem akar utódot, az bizony megtagadja a saját jövőjét – azok saját magukkal hasonlanak meg. Akinek nincs utóda, annak nincs, aki gondját viselje öreg korában. Amíg ez ritka egyedi esetek sora, addig a társadalom ezt könnyedén megoldja intézményei segítségével. Amikor azonban ez tömegessé válik a dolog lehetetlenné lesz. Egy országot egy adott népesség, egy adott közösség hoz létre. A történelemben tapasztalat, hogy egy létrehozott országot, társadalmi szerveződést csak azok tudnak fenntartani, akik vagy akik utódai azt eredetileg létre hozták. Ha kimegy az ország mögül a létrehozó közösség vagy mondjuk felbomlik az a közösség, akkor maga az ország is felszámolódik.
Vajon meg lehet-e oldani bevándorlókkal, idegenekkel egy ország népesedési hiányosságait? A történelmi tapasztalat az elmúlt évezredek alapján az, hogy nem. Az idegenek csak addig épülnek be a saját társadalomba, amíg elenyésző a számuk. Talán egy-két százaléknyi egyszerre a jelenlétük. Sőt, addig még gyarapítják is, erősítik is, ha ez egy változatos összetételű csoport. Azonban, amikor ez 10% fölé megy elkezdődhetnek a bomlási folyamatok. Jelen esetünkben azonban a helyzet sokkal súlyosabb. Ott tartunk, hogy bármennyire is igyekeznek ezt elkenni, eltitkolni, rejteni, a saját társadalom gyermektelensége miatt például Németországban a bevándorlók 10-15%-os aránya adja a gyermekkorúak 30-60%-át a különböző területeken. Ez pedig azt jelenti, hogy egyetlen nemzedéknyi időn belül a népességi arányok megfordulnak. Ez az idő 20-25 év. Ez a békés változat.
A “gyakorlat” viszont azt mutatja, hogy a hódító népesség nem várja meg a békés többségbe kerülést. Eljön az az idő, amikor már elég erősnek érzi magát, hogy leküzdje az elerőtlenedő gazdatársadalom esetleges ellenállását. Jelen helyzetünkben ez úgy néz ki, hogy a gazdatársadalmak nem csupán koruk miatt, testileg veszítik el erejüket, hanem szellemi-lelki értelemben is betegek. Míg a nyugatiak elveszítették keresztény szellemi gyökereiket és egy fura hedonista, az élvezetekre és a fogyasztásra összpontosító létmódot valósítanak meg, addig a hódító, betelepülő népesség egy szigorúan vallási alapú felfogásban él – ez ugye a muszlim csoport – és felfogása szöges ellentétben áll a gazdatársadaloméval. A hódítók így mind kulturálisan, mind nyelvileg súlyosan elkülönülnek, de nagyon sokszor lakhely szerint is. Ráadásul erkölcsileg magasabb rendűnek tartják magukat. Továbbá azt is tudjuk, hogy tudatosan élik meg a hódítás érzését. Szellemi-lelki vezetőik ezt folyamatosan tudatosítják is bennük. A szellemi küzdőtérben tehát már most is hatalmas fölényben vannak.
Az un. Nyugat meghasonlott önmagával. Bár hatalmas anyagi erőkkel rendelkezik még és elsöprő katonai fölénnyel, azonban lassanként kimosódik ezen erő mögül, az azt létrehozó népesség. Azok az emberek, akik fönntarthatnák. Az egyik legsúlyosabb hiány épp a szellemi háttér, a szellemi alap megsemmisülése. Ez volt a kereszténység. Akkor is, ha annak tanításából sokat kihagytak a gyakorlatban. Saját múltját megtagadja, meg nem újult, így azonban nem állhat fönn. A pénz önmagában nem elég. Ugyan nem elhanyagolható tényező, de nincsen nemzetisége. A vagyon csak egy következmény, nem létrehozó erő. Ezért nem is megtartó erő és nem integráló erő.
Az újak meg fogják újítani ezeket az országokat? Nem. Amikor ugyanis bejönnek, hozzák magukkal bajaikat is. Saját meghasonlásaikat. Valószínűleg az fog történni, hogy amíg megszerzik egy-egy helyen a hatalmat, addig együtt működnek, de abban a pillanatban, amikor ez bekövetkezik felszínre kerül az az igen sokféleség, ahonnan jöttek. Ebből a török-kurd ellenségesség csupán az egyik történet. Hiszen saját hazájukban sem képesek önmaguktól egységet teremteni. Itt sem fognak. Egy önmagával meghasonlott műveltségbe érkeznek, olyanok, akik hozzák saját meghasonlásaikat. Ez fogja azt eredményezni, hogy egy nagyon összetett és csak rövid ideig fennálló belharcokkal gazdagon tarkított időszak köszönt majd a Nyugat országaira.
A meghasonlott Nyugat számára eljött az igazság pillanata. Nagyon hamar el fog dőlni, hogy bele ugranak-e a szakadékba. Viszont számunkra a kérdés úgy vetül fel, hogy az 1999-ben és 2004-ben önként felvett hozzákötözöttségeinket, mikor oldjuk el? Mert mindössze két lehetőség áll előttünk:
1. Nem oldjuk el vagy nem időben és az alázuhanó Nyugat magával ránt minket is az örök sötétségbe.
2. A másik lehetőség, hogy azonnal nekilátunk gazdasági, társadalmi láncaink eloldozásához és tisztes távolba kerülünk a süllyedő óceánjáróktól.
Az utóbbi, az életet jelentő út választásához, viszont szükség lenne a gondolkodásunkat megváltoztatni. Méghozzá egy egykor megvolt, de úgy öt évszázada elvesztett tulajdonságunk által. Ez nem más, mint az Önállóság gondolata.
A 15. század nagy harca ez volt. A hosszú 15. századé – számunkra. I. Nagy Lajos király halála (1382) és Hunyadi Mátyás halála (1490) közötti időről van szó. Ez alatt az időszak alatt két felfogás ütközött meg hazánkban: az idegeneknek való szolgálat és az önállóság. Az előbbieket a színfalak mögül a Habsburgok támogatták, bujtogatták saját hatalmi vágyaik szolgálatában. Mögöttük pedig az akkor Európában a hatalmi játékok irányítójává előlépő bankárcsaládok bújtak meg. A Fuggerek és a Welserek. Hogy miért? Mert akkoriban Magyarország egy gazdag terület volt, ígéretes rablási lehetőségekkel. Arany, ezüst, réz, só, állatok, szőlő, vámbevételek, kereskedelmi utak hasznai. Ebben az időszakban is az európai hatalmi rangsorban a negyedik-ötödik helyen jegyezték hazánkat. Másrészt akkor már zajlódott a kitartott Habsburg család neve alatt az első mesterséges állam létrehozása a pénz urai által. A harc a két párt között nyíltan zajlott. Egyértelmű lett Zsigmond halála után (1437), hogy két család között fog eldőlni a dolog. A Habsburgok és a Zsigmond által felemelt Hunyadiak között. Az idegen és a hazai között. A idegen-párt akkor is azzal érvelt, amivel azóta minden nemzedékük is és ahogy ma is érvelnek: az idegen azért lesz jó, mert olyan kapcsolatrendszere van, ami kisegít minket minden bajunkból. Majd hozza a nagy hadsereget, a pénzt, a gazdagságot. Hozták? Akkor a 15. században a török volt a legnagyobb ellenség. Állítólag és látszatra. Valójában épp a Habsburgok voltak. Nos, 1527-re megkoronáztatták magukat – igaz elébb csak ellenkirályok voltak. 1540-től egyedüli királyok – az országunk harmadrészén. Ugyanis ez volt az ár, amit mi fizettünk a tévedésért. Ugyanis a Habsburgoknak ugyan voltak kiterjedt kapcsolataik, de ezzel együtt kiterjedt ellenség-hálózatuk is és kiterjedt adóssághegyük is. Hadseregük azonban a törökkel való leszámoláshoz nem volt. 1527-1699/1718-ig tartott a török kiűzése. Ez 172 vagy 191 év folyamatos pusztulása volt, az ár az idegenségért. Pedig, amikor 1490-ben az urak az idegent választották a hazai helyett, még nem is volt bent a török a határainkon belül.
A Hunyadiak a határon kívülre vitték a háború tüzét, az idegenszívűek bevitték az ország közepébe és felgyújtottak gyakorlatilag mindent.
A mi országunk akkor hasonlott meg önmagával, akkor, amikor a saját vért vakon lecserélték az idegenre. Ez történt 1490-ben. Pont Corvin János, Hunyadi Mátyás vére, természetes fia, Hunyadi János unokája, (talán) Luxemburgi Zsigmond dédunokája, s így szegről-végről a Turul nemzetség kései hajtása lett volna a megoldás. Az ő idejére gyűlt össze az a tapasztalat, vagyon és szervezettség, ami lehetővé tette volna a valós védelmét az országnak, a törökkel való sorsdöntő csata megvívásához szükséges belső erő. Ha azok, akik megesküdtek a nagy uralkodónak, felemelőjüknek az ő támogatására, ezt meg is tartották volna. Ha ismerték volna és felismerték volna, mit jelent a Jézusi tanítás példázata. Az önmagával megoszló ország nem állhat fenn. Ma ugyanezzel az ördögi kérdéssel birkózunk. Ma bölcsen döntünk vagy utólag siránkozunk? Az idegenszívűek ma is ugyan azt a receptet ajánlják, mint hat évszázada mindig. Válaszd az idegent! A bére ugyan az lesz, mint mindig e sötét öt évszázad alatt.
Ne hagyjuk magunkat még egyszer megvezetni!
33 „Hallgassatok meg egy másik példázatot. Volt egy gazda: szőlőt ültetett, kerítéssel körbekerítette, prést ásott benne és tornyot épített. Aztán kiadta azt földműveseknek, és külföldre utazott. 34 Amikor elközelgett a szüret ideje, elküldte rabszolgáit a földművesekhez, hogy szedjék be a gyümölcsét. 35 A földművesek azonban megfogták a rabszolgáit; az egyiket megverték, a másikat megölték, a harmadikat megkövezték. 36 Ekkor ismét küldött más rabszolgákat, az előzőknél többet, de azok éppúgy tettek velük is. 37 Végül elküldte hozzájuk a fiát, mondván: ’A fiamat majd tisztelni fogják.’ 38 De a földművesek, mihelyst meglátták a fiút, azt mondták egymás között: ’Itt az örökös, gyertek, öljük meg, és szerezzük meg az örökségét.’ 39 Megfogták őt, kivetették a szőlőn kívülre és megölték. 40 Amikor tehát eljön a szőlő ura, mit fog tenni ezekkel a földművesekkel?” 41 Azt mondták neki: „A gonoszokat gonoszul el fogja pusztítani, a szőlőt pedig más földműveseknek adja, akik megadják neki a gyümölcsöt a maga idejében.”
1 Én is, testvérek, hozzátok menvén, nem a beszéd vagy a bölcsesség tekintélyével mentem kihirdetni az Isten titkait. 2 Mert nem vizsgáltam más ismeretet bennetek, mint a Felkent Jézust, és ezt megkereszteltként. 3 Én is gyöngeségben, félelemben, és sokféle rettegésben voltam köztetek. 4 Az én Igém és hirdetésem, nem a bölcsesség meggyőző [beszédében] áll, hanem a szelleminek és az erőnek bizonyosságában, 5 hogy a ti hitetek, ne az emberek bölcsességében, hanem Isten Erejében legyen.
Elém került – ismét – egy 
1 „Legyen, ahogy mondom nektek, aki nem az ajtón jön be a juhok aklába, hanem máshol lép be, az tolvaj és rabló. 2 Aki azonban az ajtón jön be, az a juhok pásztora. 3 Ajtót nyit ennek a kapus, a juhok pedig hallgatnak a hangjára. Nevükön szólítja a saját juhait és kivezeti őket. 4 Miután sajátjai mind kimennek, előttük megy, és a juhai hallgatnak rá, mert ismerik a hangját. 5 Másvalakit egyáltalán nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert másnak a hangját nem ismerik.” 6 Ezt a példázatot mondta nekik Jézus, azonban ők nem értették meg, mit mondott.
