Névjegy

Földvári Tamás vagyok. Én szerkesztem ezt a honlapot, amelynek célja, hogy azokat az ismereteket, amiket a magyar Isten-kereső, Igazság-kereső ember csak foltokban, itt-ott fellelhető módon talál meg, azt egy helyen elérhetővé tegyem. Ezen túl, természetesen, számos saját munkát is megjelentetek itt. Legfontosabb persze az újszövetségi Szentírás saját fordítása. Ennek részleteiről a megfelelő helyen talál alaposabb leírást az olvasó.

De először az idáig vezető útról szólnék, hiszen ez a névjegyem.

1970-ben születtem, Miskolcon. Nem részesültem vallásos neveltetésben, csupán a korabeli világunk általánosnak nevezhető életét éltem gyerekként. Az Avasi lakótelep általános iskolájában tanultam. A középiskolában  földmérést tanultam. Azért ezt, mert már tíz éves korom óta szerettem a földrajzot és otthon számtalan térképet rajzoltam, sokszor szabad kézzel. A másik fő – ha nem a legfőbb – kedvencem a történelem volt az iskolai tárgyak közül. Az a tankönyv volt az egyetlen, amit már a tanév első hónapjában elolvastam. Még a megrajzolt térképeim java is történelmi volt. Azért nem indultam már a nyolc elemi után – gimnáziumon keresztül – történelem tanulásának magasabb szintjei felé, mert egyszerűen nem volt motiváló erő a környezetemben a felsőbb fokú tanulmányok felé. Csak jóval később, már felnőttként tudtam túllépni saját kishitűségemen, az elmémbe épült korlátokon és valós kísérletet tenni az egyetemi felvételire. Így csak 1996-ban lettem egyetemi polgár a Miskolci Egyetemen, a Bölcsészkar történelem szakán. Azonban lépjünk vissza kicsit, hogy a Szentírás fordításhoz vezető utamat megértsük.

Nem sokkal az érettségi után, 1989-ben a Megyei Levéltárba kerültem dolgozni. A munka nem volt különösebben jelentős, 18-19. századi történelmi térképeket tisztogattam – milyen meglepő 🙂 –, de ott kötöttem egy azóta is tartó ismeretséget dr Rózsa György barátommal, aki megismertette velem a magyar nemzet múltjának egy addig általam egyáltalán nem ismert szemléletmódjával. Az ő révén kerülhettem ismeretségbe Pap Gáborral is, aki meghatározó lett történelmi és később teológiai látásmódomra is. Megismerkedtem a magyar szerves műveltség gondolatával és annak hihetetlen mélységeivel, ami akkor még meglehetősen szűk körben volt ismert. A korábban is bennem lévő bölcseleti érdeklődés ekkor tudatosult, főleg az első Szent Korona előadás kapcsán, hogy én ezzel akarok foglalkozni, a magyar nemzet szellemi alapjainak vizsgálatával. Valósággal magával ragadott a gondolat és jószerivel úgy éreztem megszólít…

De az út persze sokkal hosszabb lett, mint azt akár csak sejthettem is volna. Ekkoriban kezdtem egyáltalán foglalkozni a vallással, a kereszténységgel.

Két évvel később egy betegségből kifolyólag több mint két hónapra kórházba kerültem, mialatt több fontos könyvet is elolvastam. Az egyik a Hamvas Béla által írt Scientia Sacra volt, a másik Kodolányi: Vízözön és Új ég, új föld című könyvei. Ekkoriban volt alkalmam komoly elmélyedésre, a kórház után is. Hosszú hónapokig tartó lábadozás alatt, illetve a következő években több keleti meditációs utat megismertem és némelyiket be is jártam. Azonban soha egy pillanatra sem éreztem, hogy más lenne a benső, szellemi mesterem, mint Krisztus. Ez valahogy kezdettől természetes volt. Olyan alapvető benső tapasztalásokra tettem szert, ami feltárta az Utat előttem. Ez utáni években találkoztam Pesti József atyával, akivel való barátságom először vetette fel azt a gondolatot bennem, hogy a teológia felé fordulok a történelem mellett. De ekkor még erősebb volt a töri, így 96-ban megkezdtem az egyetemen a történelem tanulmányokat. Ebben az évtizedben a miskolci Mandorla Egyesület volt az a szellemi közeg, ahol tovább léptem és a számtalan előadáson alaposan kiszélesedett a látóköröm a magyarság szellemi műveltségével kapcsolatosan. 1999 nyarán ért a következő nagy jelentőségű, tovább lendítő hatás, Árva Vince atyával való találkozás képében. Néhány beszélgetés után a gondolat, hogy feltámaszthatjuk a magyar pálos rendet és én ebben részt vehetek, annyira magával ragadott, hogy hamar a pilisszántói plébánián találtam magam. Az ott töltött hét hónap számtalan mély beszélgetést és további elmélyedést hozott, s a pálos szellemiség megismerését. Én még használhattam Vince atya könyvtárát, ami azóta alighanem elsüllyedt a világban…

Mivel nem tűnt túl közelinek a terv, ezért a következő évben jelentkeztem az egyházmegyénél és papnövendék lettem. Az egyházmegye – minden különösebb ráhatásom nélkül – úgy döntött, hogy a Központi Papnevelő Intézetbe küld. Így a teológia oktatás központjában kezdhettem meg tanulmányaimat. De, ami még jellemzőbb lépése volt a „sorsnak”, hogy ez a pálosok egykori központjában van. Így bár nem pálosként, mégis egy pálos kolostorban tanulhattam. Két évet töltöttem itt, ami nagyjából a teológiai alapok lerakásához volt elég. E két év után, mivel a szemináriumi élet nem valósította meg azt az elmélyülést, amit elvártam a felkészüléshez, arra jutottam, hogy az addigra megismert Kapucinus Delegációban élő magyar testvérekhez csatlakozom. Így 2002 nyarának végétől két évig az ő kötelékükben éltem. Eleinte Magyarországon, a budai, később a móri rendházban elő-jelöltként. Majd 2003 szeptemberétől az olaszországi Lendinara helységben lévő kapucinus rendházban jelöltként. Itt kezdtem el a fordítást is. Ezen idő alatt kiderült, hogy az én felfogásom a szerzetesi életről nem egyezik meg az olasz testvérek elképzeléseivel, így 2004 tavaszán békességben, de elköszöntünk egymástól. Fontos, hogy hangsúlyozzam, nem emberi, hanem szellemiségi különbözőségek okán történt az elválás.

Ezután sokáig a szüleimnél éltem. Folytattam a fordítást, dolgozni jártam, de még sokáig az volt az elképzelésem, hogy a szerzetesség lesz a közeli jövőm. 2004-2006 között a Miskolcon, a Mandorla Egyesület által megrendezett Csontváry Kosztka Tivadar Tanműhely volt az az „eseménysor”, ami jelentős szerepet vitt akkori életemben. 2007 januárjában, mivel azt hallottuk többen barátainkkal, hogy Vince atyának komoly nehézségei vannak, ezért úgy alakult, hogy megint odaköltöztem. Felcsillant ekkor a remény – mint kiderült utoljára –, hogy talán mégis újjá lehetne éleszteni a Magyar Pálos Rendet. Mintegy öt hónapos lett az ott tartózkodásom és bár az elsődleges célt, Vince atya környezetének rendbetételét sikerült elérni, a másik távolabbi célról kiderült, hogy nem megvalósítható. Sajnos, maga Vince atya sem igazán találta meg és fogadta el azt a modus vivendit, ami lehetővé tette volna a magyar szellemiségű Pálos Rend újjáélesztését. Így hazajöttem és mint nemsokára kiderült ez a korszak le is zárult az életemben.

Ezen az éven ugyanis megismerkedtem a feleségemmel, akivel 2008 elejétől élünk együtt. 2009-ben megszületett a kislányunk így azóta már teljes családként élünk. Először Miskolcon, majd Budapesten, a Sümeg melletti Bazsin laktunk, majd végül itt Nyomáron telepedtünk le 2015 nyarától. Ezekre a költözésekre a mindennapi élet sodra vitt minket. Közben még Miskolcon 2010. május elején magánkiadásban megjelentettem a négy evangélium fordításomat némi kísérő szöveggel, Az Élet Igéi címmel. Azon éven volt pár előadásom is az ország több pontján és jólesően tapasztaltam, hogy van érdeklődés a munkám iránt. Nem sokkal ez előtt – 2008 novemberében – hoztam létre első a témáról szóló honlapomat is Magyar Teológia címen, amit azóta több, mint 196 ezren látogattak meg. Ezek az idők már kevésbé „támogatták” a fordítói munkát, így voltak hosszú hónapok, amikor egyáltalán nem tudtam ezzel foglalkozni. Valójában már régen kész lehetnék nem csak az Újszövetség, de az egyházatyák munkáinak egy részével is. De mivel nem így lett, ezért továbbra is a kevéske szabad időmet áldozom erre.

Tanulmányaim során több, alapvető ókori nyelvvel is sikerült megismerkednem. Az alapvetőnek tekinthető görög, latin és héber mellett, még a Miskolci Egyetemen, a kopt (saidi) és az egyiptomi közép-birodalmi hieroglifákkal, majd már a teológián a kora keresztény szír nyelvvel, az arámmal, az etióppal és több kevésbé ismert nyelvvel, mint az ugariti, az asszír, a hetita nyelvekkel, írással. Az ekkoriban szerzett alapismeretek segítségével aztán számos más korabeli nyelvet és írást vizsgáltam és ma is foglalkozom ezek megismerésével, különösen, hogy a munkámhoz elengedhetetlenek. E mellett azért a mai nyelvekben is szereztem némi jártasságot, így természetesen az angolban, a németben és persze az olasz nyelvben. De foglalkoztam a türk nyelvekkel is, felületesen a japán és a kínai, de még a tibeti nyelvvel (és írással) is.

Mindezek persze szükségesek is, hogy az ember el tudja helyezni a szövegeket és azok mondanivalóját. Itt azonban megjegyzendő, hogy a számos nyelv megismerése során nem csupán és nem első sorban a mennyiségi értékek elérése volt a cél, hanem nagyobb mértékben az ezeken a nyelveken való gondolkodás megismerése. Nem vagyok nyelvész és már régen meggyőződésem, hogy a Szentírás fordításához csak segédlet a nyelvészeti ismeret, de akár az irodalmár lelkület is csupán mankó. Ha azonban hiányzik a közvetlen kapcsolat az Istennel, lehetetlen vállalkozás egy élő fordítás elkészítésére. Egész lényünkkel kell a szöveg megismerésére irányulni. A hideg tudósi lelkület csak hideg és élettelen szöveget fog eredményezni. Ez pedig bármily cikornyás is legyen, bármily fülnek tetsző, életet nem fog adni annak a nemzetnek, amely ilyet olvas.

Ezért az én fordításom, nem nyelvészeti fordítás, hanem a hívő ember, Istenre irányuló fordítása. Én a szóalakzatok hideg követése helyett a szavak mögött lévő, a szavakat létrehozó gondolatokat keresem és követem. Azaz magát a Tanítást igyekszem visszaadni a puszta nyelvi külcsín helyett.