János, Szt, Olajbafőtt, Babevő (Bethszaida, Galilea, 15. k.-Efezus(?), Kisázsia, 100 k.): apostol, evangélista, a Jelenések Könyvének prófétája. –
1. János az ősegyházban. Jeruzsálemben vezető szerepe volt, Pál az Egyh. „oszlopai” közé sorolta (Gal 2,9). Amikor Péter ap. meggyógyította a bénát, ~ ott volt vele (ApCsel 3,1-11), és a főtanács előtt is ketten álltak, s mindkettőjükről azt állapították meg, hogy „írástudatlan” és „tanulatlan” emberek, akik Krisztus követői (4,13.19). Az ap-ok testülete Szamariába küldte őket, hogy imádsággal és kézrátétellel közvetítsék a Szentlelket (8,14-25). Ez annál szembetűnőbb, mivel a béna meggyógyításáról szóló beszámolóban nem töltött be önálló szerepet: Péter beszél és teszi a csodát. Ennek ellenére az ApCsel szerzője úgy érezte, hogy nem hagyhatja ~t említetlenül, és épp ez bizonyítja, hogy az ősegyházban Jánosnaknak tekintélye volt. –
2. A szinoptikusok közelebbi magyarázatot is adnak arra, hogy miért volt ~nak az ősegyh-ban vezető szerepe. A meghívás tört-ében ~ és a bátyja, Jakab úgy szerepel, mint akit Jézus mindjárt Péter és András után hívott meg (Mt 4,21). Zebedeus tehetős halászember volt a Galileai-tónál (Mk 1,20), s fiai az mesterségét űzték. Az ap-ok listáján Zebedeus fiai Péter (és András) után következnek (vö. Mt 10,2-4); Jézus a Boanergesz melléknevet adta nekik (Mk 3,17). – Jézus nyilvános működése idején Zebedeus fiai az előtérben álló tanítványok közé tartoznak tanúi Jairus lánya föltámasztásának (5,37; Lk 8,51), Jézus színeváltozásának (Mk 9,2; Mt 17,1; Lk 9,28) és halálfélelmének a Getszemáni kertben (Mk 14,33; Mt 26,37). S amilyen hevesek voltak (Lk 9,49.54), attól sem riadtak vissza, hogy közvetlenül v. anyjuk által (? Szalóme, vö. Mt 27,56; Mk 15,40) megkíséreljék biztosítani kiváltságos helyzetüket Isten országában is, ami a többi ap-ban fölkeltette a féltékenységet (Mt 20,24; Mk 10,41). –
3. A 4. evang-ban ~ nem szerepel név szerint, és a Zebedeus fiai megnevezés is csak egyszer fordul elő (Jn 21,4): a tanítvány, „aki ezekről tanúságot tett és megírta ezeket. Tudjuk, hogy igaz a tanúsága” (21,24), nem lehet más, mint „az a tanítvány, akit Jézus kedvelt” (21,20), és akiről elterjedt a hír, hogy nem hal meg (21,23); a hírt később vsz. helyesbítették (21,23b). 21,20: konkrétan is azonosítja azzal a tanítvánnyal, „aki a vacsorán Jézus keblére hajolt és megkérdezte…” (vö. 13,23-25). Ez a tanítvány Máriával együtt a kereszt alatt állt, és magához vette Jézus anyját (19,27), húsvét reggelén még Péter előtt odaért a sírhoz, és meggyőződött róla, hogy üres (20,2). Az Úr mennybemenetele után Péterrel egy ideig Jeruzsálemben térített. Miután a Templom díszkapujánál egy sántát meggyógyítottak, a főtanács elfogatta őket. Szabadulása után Péterrel együtt Szamariában bérmált, majd Efezusban telepedett le s vezette a ker. közösségeket. Domitianus idején (Kr. u. 81-96) Rómába idézték, forró olajba dobták, amiből sértetlenül szabadult (innen a nép nyelvén: Olajbafőtt ~). Patmosz szg-ére száműzték. Nerva (96-98) idején visszatért Efezusba, ahol Traianus (98-117) alatt igen öregen, természetes halállal halt meg. –
4. Az óker. hagyomány ap-okra vonatkozó két legrégibb tanúja az Epistula Apostolorum és Jusztinosz Dialogusa. Az Epistula ~t az első helyen említi az ap-ok listáján, a Dialogus szerint ~ a Jelenések könyvének szerzője. A Jel 1,9 szerint a látnok Patmosz szigetén tartózkodott, a kisázsiai partokkal szemben. Ireneusz tanúsítja, hogy ~ Efezusban élt és ott is halt meg. Ugyanakkor Szmirnai Szt Polikárpra (†Kr. u. 167) hivatkozik és (nyilván tévesen) Papiászra. Az újabb kutatások fényében Polikárp tanúsága megbízhatatlannak bizonyult: valószínűbb, hogy az Úr egyik tanítványára gondolt, aki a hagyomány hordozóinak 2. nemzedékéhez tartozott. De Ireneusz akkor is tanúja annak a 2. sz. végén széles körben elterjedt nézetnek, mely szerint ~ egészen Traianus cs. koráig (ur. 89-117) Efezusban élt. Ireneusztól függetlenül Efezus pp-e, Polükratész is támogatja azt a hagyományt, hogy ~ Efezusban élt: egy Viktor pápához írt levelében az Efezusban eltemetett ~ra hivatkozva védekezik. Alexandriai Kelemen szerint a tirannus (= Domitianus) halála után ~ Efezusba ment, és ott az egyh. élére állt. Kelemen Ezzel az efezusi hagyományhoz csatlakozott, melyet Ireneusz képviselt. Eszerint a 4. evang-ot és a leveleit is Efezusban írta.
– 5. A Szentírásban ~ művei: →János evangéliuma, →Jelenések könyve, →Szent János első levele, →Szent János második és harmadik levele. A bibliakutatás szerint kétséges, hogy az evang. és a Jel azonos személytől származik. Nevéhez fűződik több apokrif irat: egy 2. sz. gnosztikus evang., valamint ~ és Jézus beszélgetésének töredéke; ~ cselekedetei (4. sz. írás utazásairól és csodáiról); Acta Joannis (5. sz.), Virtutes Joannis (6. sz. vége), Passio Joannis és 3 apokalipszis. –
6. Sírja Efezusban már a 2. sz: bizonyíthatóan egy falazott sírkamra. Későbbi a keresztalakú síremlék, mely fölé vsz. a 4. sz: hatalmas tp-ot emeltek, ez a Közel-K kiemelkedő zarándokhelye volt. I. Celesztin p. (ur. 422-432) fölszólítására az efezusi zsinat atyái is „tisztelték a nagy apostol maradványait, az apostolét, aki ott prédikált”. Jusztinianosz cs. (ur. 527-565) hatalmas kupolás bazilikát építtetett a régi tp. helyére. Az épület magva most is, mint azelőtt, a földalatti kripta ~ sírjával. Amikor a szeldzsukok nemzetsége került uralomra, kirabolták a tp-ot, és iszlám imaházzá alakították át, majd bazár lett, melyet egy földrengés teljesen elpusztított. 1990 e. helyreállították a jusztinianoszi baz. egy részét. – Ü: dec. 27. és máj. 6. (→Olajbafőtt Szent János) Védőszentjüknek tekintik a teol-ok, fil-ok, tanárok, tanulók, aranybányászok, ezüstbányászok, kosárkötők, kv-kereskedők; közbenjár a jó barátságért, bő termésért, ill. lábfájás és mérgezés ellen. – Róma fontosabb ~-tp-ai: →Szent János-templom a Porta Latina mellett, →Olajbafőtt Szent János kápolnája.
– 7. Ikgr. a) Leggyakrabban az evangélisták között ábrázolják, az →evangélista szimbólumok között jelképe a →sas. A bizánci műv-ben aggastyán, Ny-on szakáll nélküli ifjú. Attrib-ai: kv., kehely (kígyóval v. sárkánnyal; a Van Eyck-fivérek genti oltárán, 1432), üst. Az Utolsó vacsora-ábrázolásokon Krisztus keblén pihen. A 14. sz. D-ném. műv-ében kialakult e téma sajátos típusa, a Krisztus-~ csop. (Sigmaringeni szobor, Berlin, Staatliche Museen, 1320 k.). Korai térítéseit örökíti meg Masaccio 1428: a firenzei Brancacci-kpna freskóin. Az olajban főzés jelenetét a lőcsei főoltár domborművén (1516), csodálatos mennybevételét a Szt Jánosok oltárának egyik tábláján (1520) láthatjuk. – A kk. tp-ok jellegzetes, szinte elmaradhatatlan artisztikus-szakrális eleme a szentélyt a hajótól elválasztó részen, vízszintes gerendán álló keresztfa a megfeszített Jézussal, két oldalt a Fájdalmas Szűz és ~, esetleg még a két lator szoboralakja. – A Jel a Physiologus közvetítésével nagy hatással volt a drágakövek szimbolikus-mágikus szemléletére, amely kódex-irodalmunkban is többször előtűnik (pl. a Mária név betűinek értelmezése). –
b) Mo-i gótikus szárnyasoltárai: Aranypatak (1500), Bakabánya (1490), Bártfa (1480), Csegöld (1494), Csíkszentlélek (1510, Vir dolorum), Felsőerdőfalva (1490, 1896 óta a budavári Nagyboldogasszony-tp-ban), Frics (1500, 1955: a turócszentmártoni Múz-ban), Esztergom (Ker. Múz. 1470, Vir dolorum), Hervartó (1524, Vir dolorum), Héthárs (1526, Vir dolorum), Jánosrét (1470), Kassa (1516), Késmárk (1470), Liptószentandrás (1512), Liptószentmiklós (1470), Ludrófalva (1510), Malompatak (1500, Vir dolorum), Nagydisznód (1525), Nagyőr (1450, Vir dolorum), Pónik (1512), Rádos (1520), Szászbogács (1518), Szepeshely (1470, 1480 és Vir dolorum, 1470). Szepesszombat (1503 és Vir dolorum, 1503), Szmrecsány (1510), Zsidve (1508). – Lőcse Szt Jakab-tp-ában (1520) a 4 János (~, Ker., Alamizsnás, Aranyszájú) képciklusa együtt látható. Az egyik tábla a →Legenda Aurea nyomán azt a mozzanatot ábrázolja, amikor az ap. halála előtt pár nappal látomásban részesül: Jézus maga hívja meg legkedvesebb tanítványát a mennyei lakodalomba. ~ a tp-ban gödröt ásatott, és a következő vasárnap a hívek szeme láttára beléereszkedett. A gödröt hirtelen vakító fényesség árasztotta el. Amikor eloszlott, az evang. már nem volt benne, mert a mennybe vitetett. Az ábrázolásnak ritka ném., fr. párhuzamai is vannak, kk. hazánkban egyedül áll. Az oltáron ~ életének, legendájának jelenetei: látomása, Drusiana föltámasztása, a méregkehely csodája, és a fönti, amelyet a kutatás addig a donátor ábrázolásának tartott. –
– 8. A népi jámborságban ~ az Utolsó Vacsorán és a passióban való szerepénél fogva mintegy a devocionális jámborság megalapítója, s benne az emberiség képviselője. A dec. 28-i szokások között a borszentelés a legfontosabb. A téli napforduló archaikus időszakában ~ hozza vissza a föld fiainak a sötétség és téli hideg zsákmányából kiragadott napsugarat, azaz világosságot és meleget, az új esztendőt. Jézussal és Máriával való bensőséges kapcsolata révén, kezdettől fogva nagy segítő és gyógyító hatalmat tulajdonítottak neki. A régi paraszti vélekedésben a küzdelmes hétköznapokon és halálon átsugárzik ~ oltalmazó ereje, páratlannak érzett segítőkészsége. Különleges foganatosságot tulajdonítottak ~ evang-ának is, főként első szakaszainak. „Az Ige testté lett és közöttünk lakozott” sort →röpimaként is imádkozták. – Tiszt-ének sajátos fejleménye a 11. sz. óta →Szent János áldása, vagyis a borral, →János poharával való köszöntés, eláldás, áldomás. Az áldomásból hamarosan →szentelmény lett, mely az →egyházi év lit-jában ~ napjához rögzült. Az e napon megszentelt borral kínálták a kk-ban az útrakelőket, haldoklókat (égi útra indulókat), a halotti tor résztvevőit, a gyógyhatásába vetett hittel a betegeket; használták fül- és fejfájás, torokbajok ellen, de higítva a beteg jószágnak is jutott belőle. Mint esküvői italt (a kk. lit-ban és lakodalomban) a ~ és az Úr Jézus közötti szeretetre emlékezve itták és itatták az ifjú párral: „bibe amorem Sancti Johannis!”, ‘igyátok Szt János szerelmét’ szavakkal kísérve. A csehek és lengyelek ~ ünnepén a bor mellett kalácsot is szoktak szenteltetni, ennek nyomai a kk. kalocsai rituáléban is fölbukkannak, de a gyimesi kat. csángók és csíki székelyek is Szent János néven emlegetik a „tésztanemű virágokkal, tojásokkal, aranyozott ékítményekkel felcifrázott” nagy lakodalmi kalácsot. – A m. népi kalendáriumban ~ napja patkányűző nap. A szőlősgazdák bort szenteltetnek, s minden hordóba öntenek belőle egy pár cseppet, hogy boruk meg ne romoljon, a többit elteszik gyógyítószerül. A legények „jánosolnak”, erőt s egészséget isznak a „Szt János poharából”. Másik ünnepét (V. 6) a babvetés napjának tartják (innen ~ népi mellékneve: Babevő).
– 9. Mo-i patrocíniumai. Páratlan népszerűsége ellenére hazánkban ~nak kevés tp-patrocíniumával találkozunk. Ennek vsz. az az oka, hogy karácsony ünnepének lit. méltósága miatt a búcsúnapnak (VIII. 28.) nem alakult ki megfelelő jelentősége. Hazai titulusai között az egri egyhm. az első, melyet vsz. az alkalmasabb tavaszi időpont miatt (V. 6.) Olajbafőtt Szt ~ napján, vagyis ~ legrégibb róm. egyh-ának (S. Johannes ante portam Latinam) fölszentelési évford-ján ünnepeltek. – A kk-ban ~nak sztelték a ferencesek pozsonyi tp-ához épített kpnát, melyhez 1361: Jakab fia János helybeli polgár járult nagy adományokkal hozzá. A régi pozsonyiak „halottak kápolnája” néven emlegették. ~-patrocíniuma volt Kismarton ferences klastromának, 1485: Sajókaza ágostonos remetéinek. Esterházy Pál nádor a kismartoni ferences tp-ot választotta nyugvóhelyéül, mauzóleumot készített, többször meglátogatta övéivel leendő sírhelyét, s ferences hagyomány szerint borral tele poharat nyújtott át a jelenlevőknek. –
– 10. Oltármesterségek: Gyulafehérvár (1291), Nagyszombat (1439), Eger (1458), Pozsony (1461). – Gótikus faszobrait őrizte meg Bártfa (1480, 1489), Cserény (1483), Eperjes (1490), Kisszeben (1484), Libetbánya (1500), Lőcse (1380, 1420), Nagylomnic (1494), Nagyócsa (1500), Nagysáros (1480), Nagyszeben (1480), Necpál (1500?), Rádos (1520), Ruttka (1490), Svábfalva (1480, 1510), Szekcsőalja (1400), Szepestótfalu (1500). Olajbafőzése: Lőcse (1508), Patmosz szigetén: Lőcse (1508). – Főleg ~ ördögűzéseiről szól Kolosi Török István éneke, Az Szent János evangélista és apostol históriája (1631), Reuchlin János kv-éből fordított és a trójai háború nótájára énekelhető versezet. – →Herba Sancti Johannis, →orbáncfű, →júdásfa, →Szent János növényei **