Evangéliumok
Az evangéliumot írott formában tartalmazó 4 kánoni szentírási könyv, Máté evangéliuma, Márk evangéliuma, Lukács evangéliuma, János evangéliuma. A szoros, egyházi értelemben ez a meghatározás a pontos. Ugyanakkor természetesen számos más korabeli és a következő néhány évszázadban születő iratot neveztek evangéliumnak. Ez utóbbiak értéke erősen különböző. A vita időnként igen heves, mert sok ember szeretne valami mást tudni, valami különöset olvasni.
Az evangélium jelentése: örömhír (ευαγγέλιον), ami eredetileg a görögök számára egy jó hír hozójának járó jutalmat jelentette. Később már magát egy üzenetet jelent, ami jobbá boldogabbá tesz valakit. Az Újszövetségben azonban megszemélyesül és Jézust, a Krisztust jelenti. Értve ez alatt nem csupán a személyt, hanem az Ő életútját is – én vagyok az út, az igazság és az élet – ami hordozza az üzenetet. Az üzenet pedig ez: Elközelget az Isten Országa!
Négy evangéliumot tartunk kánoninak, Máté, Márk, Lukács és János evangéliumát. A négy evangélium négy oszlop, négy égtáj, négy elem, négy főangyal és sorolhatnánk. Az evangelisták jelképei: Máté ember vagy angyal; Márk oroszlán; Lukács bika; János sas. A négy elem: Máté víz; Márk tűz; Lukács föld; János levegő.
Az evangéliumokat az a felismerés hívta életre, hogy a parúzia, Krisztus második eljövetele, mégsem a még Jézust ismerő nemzedék idejében jön el, hanem egy távolabbi, nem ismert jövőben. Írott feljegyzések minden bizonnyal már Jézus működése során is születhettek. A kor számára az írásbeliség egy nagyon fontos tényező volt. Viszonylag sokan tudtak írni és olvasni. A tanítványok között Mátéról egészen bizonyosan tudjuk, hogy írástudó volt. Jézus maga is felolvasott több zsinagógában, több párbeszéd is zajlik írástudókkal (Nikodémusz, írástudók, farizeusok). A tanítványi köre sem csupán a tizenkettőre szorítkozott, a hallgatósága pedig minden bizonnyal több ezer főre rúgott. Valójában eléggé nehéz elképzelni, hogy ne lettek volna többen is, akik lejegyezték szavait, tetteit. A kereszt és a mennybemenetel után ezek a feljegyzések egyre növekvő szerepet kaphattak és az tűnik életszerűnek, hogy a személyes visszaemlékezésekkel kiegészülő gyűjtemények kezdtek keringeni az első keresztény közösségekben. Újra meg kell jegyeznünk, hogy az első hívek, mivel még személyes jelenlétét bírták Krisztusnak, hatalmas jelentőséget tulajdonítottak minden apró mozzanatnak, amit tőle láttak. Minden mondás, minden szókép, gesztus rögzült és végtelenül fontossá vált. Ezek aztán, mint patakok összefolytak egy-két nagyobb gyűjteménnyé. Ezeket a helyi vezetők „hagyták jóvá”, akik az első években nem mások lehettek, mint maguk az apostolok. Ők és az első közösségek tagjai még jelentős számban személyesen is találkoztak Jézussal. Ők maguk is hallgatósága voltak, tanítványok voltak. Ha Jézus szavai értelmezésben össze is különböztek, de a tettei és szavai valóságában aligha. Ez volt az első és legközvetlenebb szűrő, ami elindította az „ős-kanonizációt”.
)
[dflip id=”2769″ ][/dflip]