A szellem, lélek, test hármassága után az egyik legfontosabb kifejezés a Tanítás megértéséhez a baptiszma (bemeríteni, bemerítés) fogalom. Jelentőségét az adja meg, hogy ez a fogalom jelzi az Isten országába való bejutás mikéntjét, azt a kaput, azt a cselekményt, ami által részesülhetünk abban a szellemi létminőség emelkedésben, amit Isten országába való beavatódás jelent. Ezért is vélem nagyon fontosnak, hogy ezen fogalmat az un. egyszerű, tehát ógörögül nem tudó keresztény – és minden Istent kereső – ember is pontosan, lényege szerint visszaadva és megmutatva ismerhesse.
A baptiszma szó a baptidzó (βάπτιζω) igéből képzet igenév, aminek jelentése: bemerít, alámerít, bemárt1. Elsősorban a vízbe vagy valamilyen folyadékba való bemerítésről, alámerítésről van itt szó. Hasonló jelentésű, csak elvonatkoztatottabb a ’beavatás’ szó nyelvünkben. Az ’avatni’ ige a kallósok, kelmefestők cselekményére utal, akik a kelmét, a ruha anyagot a vízbe vagy valamilyen festékbe merítik, hogy megváltoztassák a bemerített anyag minőségét, színét2. Ez a vallási gyakorlatban a megtisztulás eléréséért történik, már az ószövetségi időkben is. Ezt a célt szolgálta/szolgálja a szertartásos fürdő hely, a mikveh is, ami egy legkevesebb 762 liternyi vízzel telt medence a megtisztulásra különböző szertartások előtt, mint például a hajadonok házasságkötés előtti vagy a nők havi tisztulása utáni alámerítkezése, avagy a nagy ünnepek előtti szertartásos megmerítkezés. Az újszövetségi gyakorlat sajátossága az volt, ami újítást jelentett az ószövetségi gyakorlathoz képest, hogy az egyik személy végezte ezt a bemerítést egy másik személyen a bűnöktől és vétkektől való megtisztulásért. Ez volt a János által végzett beavatás, amely gyakorlatot később az apostolok is folytatták. A Jézus által végzett beavatás egy magasabb minőségbe való beavatódást jelentett Isten Szelleme, a Szent Szellem által. A baptidzó igére, ill. a baptiszma fogalmára félévezrede alkalmazott magyar szó a ’keresztség’, ami csak a szláv egyházi gyakorlatban ismeretes, elég távol esik az ógörög kifejezés tényleges értelmétől. Ismét az a képtelen értelmezési zűrzavar lép fel, amit a pneuma esetében is megtapasztalhattunk, hogy a magyar anyanyelvű olvasója a Szent Írásnak más gondolatot fog felidézni elméjében, mint amilyen gondolatot az evangélium írója közölni akart. Hiszen ha a ’keresztelni’ igét olvassuk, erről senkinek sem jutna az eszébe, legalábbis magáról a szóról, ami a ’kereszt’ kifejezésből van képezve, hogy itt valamiféle bemerítésről /bemerítkezésről van szó. A magyar ’keresztelni’ kifejezés arra a cselekedetre megy vissza, amikor a pap a „megkeresztelendő” homlokára, a tényleges bemerítés helyett3, egy keresztet rajzol a szenteltvízzel. Nyilvánvaló, hogy sem a cselekedetből, sem magából a magyar gyakorlatban alkalmazott szóból nem lehet rájönni a cselekmény beavatás jellegére. Pedig ez beavatás szó szerint és átvitt értelemben is. Olyannyira ezt jelenti, hogy így emlegeti a Katolikus Egyház Katekizmusa is egyik alcímében (egyébként teljesen jogosan és józanul): A keresztény beavatás4. Külön érdekessége a ’keresztelni’ igének, hogy létezik ilyen szó az ógörögben és használtatik is a Szent Írásban. Ez a sztauroó (σταυρόω) ige, ami a sztaurosz5 szóból képeztetik ’keresztelni’ jelentéssel. Ezt a szót Jézus keresztre feszítésekor használja a Szent Írás szerzője és magára a megfeszítésre vonatkozik. Nem szükséges teológusnak lenni, hogy átlássuk mekkora különbség van a két értelmezés között, mivel egészen más irányba indítja el gondolkodásunkat a két kifejezés.
Ha a fogalom értelmét vizsgáljuk, már elsőre nyilvánvalónak tűnik, hogy beavatni/bemeríteni valamit csak egy hullám természetű közegbe lehet. Ilyen lehet bármilyen folyadékszerű vagy légies közeg (a szél is lényegét tekintve léghullám). János, aki a ’tisztulási szertartást’ végzi, a Jordán folyóban állva, az Isten Fiának eljövetelét hirdetve, egy egyértelműen folyadékszerű közegben, a vízben, méghozzá folyóvízben, megfelel a fogalom működésével kapcsolatos várakozásainknak. Itt a folyóvíz az a közeg, amiben alámerülve az ember tisztaságot – itt nyilvánvalóan egy érzelmi-lelki, tehát erkölcsi tisztaságról van szó, hiszen a víz a lélek, az érzelemvilág elemi minőségének felel meg minden műveltségben – nyerhet magának. A folyóvíz az, ami folyamatszerűségénél fogva egy lelki folyamatot jelképez, amelynek során az ember megszabadulhat a lelki (érzelmi) szennytől, mint ahogy a ruhát is lehetőleg folyóvízben mosták tisztára. A folyó víz az, aminek, persze kellő ráhangoltsággal, át lehet adni a ránk rakódó ’szennyet’, amit aztán a folyó elvisz tőlünk és így megtisztít minket, amint a ruhákat is megtisztítja. Meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy ez a fajta tisztulás csak egy külső tisztulást eredmények a kép szerint, hiszen a folyó vize csak a külső, testi érzékeink által ránk rakódó szennyet mossa le rólunk, a belsőt, a helytelen gondolkodásból, rossz szellemi irányultságból adódó hibákat, bűnöket nem. A Jézus által adott beavatás már nem ilyen természetű. Jézus Isten Szellemében, a tűz minőségében, ami belülről tisztít, avatja be a tanítványokat, ami egy hangsúlyosan légies közeget jelez egyrészt, hiszen „a szellem ott szellen, ahol akar” (Jn 3,8). Ahogy Ő mondja: „vízből és szellemből” (Jn 3,5) kell újjászületnie annak, aki az Isten Országában akar részesülni, a szél/szellet pedig nem más, mint a levegő, akaratunktól független mozgása. Ez ismét egy hullám természetű közeg. Másrészt beavatáskor, a bemerítéstől eltérően, egy minőségi változás is bekövetkezik a beavatott anyag állapotában. Így az ember is, amikor beavatódik, egy másik, korábbitól eltérő szellemi állapotba, minőségbe kerül. Az értelem, a gondolkodás átlényegülését jelenti ez, ami a mi legfinomabb, a legjellemzőbben emberi működési közegünk. Ennek segítségével értelmezzük a világ jelenségeit, találjuk meg a helyes szellemi utat életünk folyamán.
Mármost, ha ezt a kifejezést a keresztelni igére változtatjuk és figyelembe vesszük a Szentírásban meglévő, ott használt jelentését, döbbenetes értelmet nyer a helyes és következetes fordítás értelme. Ugyanis a magyar egyházi gyakorlat (katolikus és protestáns egyaránt) immár legalább öt évszázada kereszteli ezt a népet, úgy hogy tökéletesen tisztában van ennek a helytelen voltával. Figyeljünk fel a kísérteties párhuzamra történelmünk és a helytelenül, felelőtlenül használt Igék között. Ha őszinték vagyunk önmagunkhoz és nem befolyásol minket a hiúság hamis ítéletalkotása, akkor nyilvánvaló, hogy át szükséges értékelni ezt a gyakorlatot.
1 Ógörög-magyar szótár 182. old. ; Balázs K.: Újszövetségi szómutató szótár Bp., Logos Kiadó 1998. 907. szócikk.
2 Ez az ötlet a beavatás kifejezés alkalmazhatóságára nem az enyém, hanem dr. Masznyik Endre szellemi sajátja, aki ezt a keresztség kifejezés helyettesítésére ajánlotta
1925-ben. Balázs K. említi Szótárában a 82. oldalon.
3 Ami az őskeresztény közösségek gyakorlata volt.
4 A Katolikus Egyház Katekizmusa, Szent István Társulat, Bp. 1994; 261. old.
5 jelentése: kereszt, keresztfa. (σταυρός)