Az emberben ott van a vágy, hogy megérintse a Végtelent. De ezt kieszközölni nem lehet. Valójában a Végtelen az, ami egyszer csak megérinti az embert, egy váratlan pillanatban. S ez a pillanat, ajándék.
Mikor az ember ajándékot ad, ha jól adja, a Végtelent adja. Amikor az ember ajándékot kap, ha készen áll, ha nyitva áll, a Végtelent kapja. Mikor elhangzik, hogy: ‘Neked’ az az a pillanat. Az bizony, egy fénnyel teli Élet-pillanat. Abban a pillanatban csupán ketten vannak: aki ad és aki kap. És abban a pillanatban megáll az idő.
Mert előtte az idő, köznapi idő, profán idő. Csak telik, csak folyik. S utána is köznapi, profán az idő. Telik és folyik a Világ zajától háborgatva. De abban a pillanatban az idő, Szent. Szent idő, ami nem mozdul, mert végtelen. A szent azt jelenti, hogy megtisztított, az Isten számára előkészített áldozati adomány, ajándék. A görög szó ‘ ἅγιος‘ “Isten által (vagy számára) elkülönítve”. Olyan idő, amely Számára van elkülönítve. Tehát tiszta.
Erről szólnak a Világ vallásainak szertartásai. Erről a tiszta pillanatról. Ezt keresik azok, akik a templomokba mennek. Tudva vagy öntudatlanul, de a tisztaságnak ezt tünékeny villanását várják eljönni. Csakhogy ezt a pillanatot nem lehet kieszközölni. Nem lehet kikövetelni. Nem lehet szabályokba fektetni. Kell hozzá az, aki ad és az, aki kap.
És az ajándék az, ami hordozza a lehetőségét annak, hogy az idő arra az egy pillanatra megálljon és a Végtelenbe hajoljon. S mivel létrejöttéhez már elég mindössze az a két ember, megtörténhet bárhol és bármikor.
Mikor ránk talál, örökre szól, hisz forrása a Végtelen. Ragadjuk meg hát, mert ritka kincs manapság. S már vihetjük is ezt a meglelt Élet-pillanatot legbensőbb titkos szobánkba, hogy kincses ládikánk biztonságában őrizhessük. És mikor a külvilág valami szomorúságot okoz, ide visszavonulva elővehetjük, hogy ennek az Élet-pillanatnak a Végtelenből fakadó örök fénye visszaadja életkedvünket.
