A gazdag ember és a koldus Lázár

 

Lk 16, 19-31

19 Ἄνθρωπος δέ τις ἦν πλούσιος, καὶ ἐνεδιδύσκετο πορφύραν καὶ βύσσον εὐφραινόμενος καθ᾽ ἡμέραν λαμπρῶς.

19 „Volt egy gazdag ember, aki bíborba és patyolatba öltözködött napokon keresztül lakomázva.

20 πτωχὸς δέ τις ὀνόματι Λάζαρος ἐβέβλητο πρὸς τὸν πυλῶνα αὐτοῦ εἱλκωμένος

20 Volt egy Lázár nevű koldus, aki a kapuja elé volt vetve, tele fekélyekkel,

21 καὶ ἐπιθυμῶν χορτασθῆναι ἀπὸ τῶν πιπτόντων ἀπὸ τῆς τραπέζης τοῦ πλουσίου· ἀλλὰ καὶ οἱ κύνες ἐρχόμενοι ἐπέλειχον τὰ ἕλκη αὐτοῦ.

21 és kívánt volna jóllakni a gazdag asztaláról lehulló morzsákkal, hanem csak a kutyák jöttek és nyalogatták a sebeit.

22 ἐγένετο δὲ ἀποθανεῖν τὸν πτωχὸν καὶ ἀπενεχθῆναι αὐτὸν ὑπὸ τῶν ἀγγέλων εἰς τὸν κόλπον Ἀβραάμ· ἀπέθανεν δὲ καὶ ὁ πλούσιος καὶ ἐτάφη.

22 Történt, hogy meghalt a koldus és a hírnökök által Ábrahám kebelére vitték; de meghalt a gazdag is és eltemették.

23 καὶ ἐν τῷ ᾅδῃ ἐπάρας τοὺς ὀφθαλμοὺς αὐτοῦ, ὑπάρχων ἐν βασάνοις, ὁρᾷ Ἀβραὰμ ἀπὸ μακρόθεν καὶ Λάζαρον ἐν τοῖς κόλποις αὐτοῦ.

23 És alvilágban felemelte a szemeit kínokban gyötrődve és messziről látta Ábrahámot és Lázárt az ő kebelén.

24 καὶ αὐτὸς φωνήσας εἶπεν Πάτερ Ἀβραάμ, ἐλέησόν με καὶ πέμψον Λάζαρον ἵνα βάψῃ τὸ ἄκρον τοῦ δακτύλου αὐτοῦ ὕδατος καὶ καταψύξῃ τὴν γλῶσσάν μου, ὅτι ὀδυνῶμαι ἐν τῇ φλογὶ ταύτῃ.

24 És kiáltva ezt mondta: Atyám, Ábrahám, könyörülj rajtam és küld el Lázárt, hogy ujjai hegyét bemártva a vízbe, hűsítse le a nyelvemet, mert kínlódom ebben a lángban!

25 εἶπεν δὲ Ἀβραάμ Τέκνον, μνήσθητι ὅτι ἀπέλαβες τὰ ἀγαθά σου ἐν τῇ ζωῇ σου, καὶ Λάζαρος ὁμοίως τὰ κακά· νῦν δὲ ὧδε παρακαλεῖται σὺ δὲ ὀδυνᾶσαι.

25 Ábrahám ezt mondta: Gyermekem, emlékezz, hogy te életedben elvetted javaidat, hasonlóképpen Lázár is a bajait, most ez vigasztalódik. Te pedig gyötretel.

26 καὶ ἐν πᾶσι τούτοις μεταξὺ ἡμῶν καὶ ὑμῶν χάσμα μέγα ἐστήρικται, ὅπως οἱ θέλοντες διαβῆναι ἔνθεν πρὸς ὑμᾶς μὴ δύνωνται, μηδὲ ἐκεῖθεν πρὸς ἡμᾶς διαπερῶσιν.

26 Mindeközben közted és közöttünk nagy szakadék fekszik, hogy akik innen át akarnának menni hozzátok, nem tehetik, sem azok, onnét hozzánk nem jöhetnek.

27 εἶπεν δέ Ἐρωτῶ σε οὖν, πάτερ, ἵνα πέμψῃς αὐτὸν εἰς τὸν οἶκον τοῦ πατρός μου,

27 De az mondta: Akkor, hát arra kérlek téged, Atyám, hogy küld el őt az apám házához.

28 ἔχω γὰρ πέντε ἀδελφούς, ὅπως διαμαρτύρηται αὐτοῖς, ἵνα μὴ καὶ αὐτοὶ ἔλθωσιν εἰς τὸν τόπον τοῦτον τῆς βασάνου.

28 Mert van öt testvérem, hogy tanúságot tegyen nekik, arról, hogy ide ne jussanak ők is.

29 λέγει δὲ Ἀβραάμ Ἔχουσι Μωυσέα καὶ τοὺς προφήτας· ἀκουσάτωσαν αὐτῶν.

29 Ábrahám így szólt: Van nekik Mózesük és prófétáik, hallgassanak azokra!

30 ὁ δὲ εἶπεν Οὐχί, πάτερ Ἀβραάμ, ἀλλ᾽ ἐάν τις ἀπὸ νεκρῶν πορευθῇ πρὸς αὐτοὺς μετανοήσουσιν.

30 Az pedig mondta: Nem úgy, atyám, Ábrahám, ha a halottak közül jár valaki náluk, átértelmeznek mindent!

31 εἶπεν δὲ αὐτῷ Εἰ Μωυσέως καὶ τῶν προφητῶν οὐκ ἀκούουσιν, οὐδ᾽ ἐάν τις ἐκ νεκρῶν ἀναστῇ πεισθήσονται.

31 De az ezt mondta neki: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgattak, annak sem fognak hinni, aki a halálból kelt fel.”

Az elbeszélt és például állított történet itt arról szól, hogy a jómódú ember – bár egyébiránt akár még jó ember is lehetett –, nem vette észre, hogy egy testvére, egy a sajátjaiból, a kapui előtt szenved hiányt, s úgy távozik a világból, hogy bajaira nem kap írt. S mikor ő is követi, már későn eszmél rá az észre nem vett feladatára, sőt, mikor megpillantja Lázárt Ábrahám kebelén, először saját baja jut eszébe. Megtudva pedig az okát saját mostani szenvedésének elküldetné Lázárt a testvéreihez – akik eszerint hasonlóképpen élnek, mint élt ő a Földön –, hogy őket megsegítse. Ábrahámot viszont ekkor így beszélteti Jézus: Van nekik Mózesük és prófétáik! Tehát nem azt, hogy nekünk, hanem nekik (a jómódú ember rokonai) vannak. Miért? Hiszen itt Ábrahám neve alatt, nyilván Jézus mond ítéletet Isten Fiaként. S végül, hiába is erősködik a – névtelen – gazdag ember, végezetül is azt a választ kapja, mint előbb: Hallgassanak Mózesre és a prófétáikra!

Kik voltak Mózes és a próféták? Isten akaratának élő közvetítői. Nem Törvény-magyarázók, akik az emberek írásaiból magyarázták Istent, hanem élő Isten kapcsolattal rendelkező emberek. A történet időtlen, nem egy adott történelmi helyzetről szól. A levonandó tanulság is ennek megfelelően időtlen: Az írások magyarázói mindig meg fogják találni azt a szellemi kiskaput, ahol becsempészhetik vágyaikat, akaratukat, elképzeléseiket az Isten szavaiba. Ezek azok, akik nem rendelkeznek élő kapcsolattal Istenhez. A kettő egymást kiegészítő elv, a lejegyzett ismeret és a megtapasztalt ismeret, együtt adja meg a kapcsolatot Istennel és teszi élővé a létünket. S ez az, ami megóvhat majd attól, hogy elkerülje a figyelmünket életünk során a feladatunk, ami mindig ott van a kapunk előtt, ahol ki-, s bejárunk.

Épp ezért nagyon fontos ez a tanítás (is), mivel hatalmas a kísértés arra, hogy egy okos és művelt ember úgymond saját kezébe vegye üdvösségét. S ez rendszerint be is következik. Szinte nincs is olyan vallás, vallási irányzat, ahol ez meg ne jelent volna előbb-utóbb. A kereszténység fejlődése során is eléggé hamar erőre kapott és miután előbb elfogadottá, majd uralkodóvá vált az egykori római területeken (a kereszténység, mint vallás): általánossá is lett az „okoskodás”. Az „okoskodás” a „tudományos” szemlélet nagyon vonzó lehetőség arra, hogy a Tanítás „tisztaságát” a követők megőrizzék. Nem véletlen írom ezt így, mivel ez a vágy – a tisztaság megőrzése – egy nagyon emberi vágy. Eleinte az erkölcsi tisztaságon van a hangsúly, később ennek helyét átveszi a Tan tisztaságának fontossága. Hiszen könnyű volt addig a Tanításban megmaradni, amíg az Isten Fia közöttünk járt-kelt. Viszont amint eltávozott – nem meghalt a kereszten, hanem eltávozott – azonnal zűrzavar keletkezett a hátrahagyott tanítványok között és gyakorlatilag elkezdtek össze-vissza beszélni. Pedig nem a kereszten meghalva távozott, hogy a félelemre lehetne fogni, hanem utána feltámadott és közöttük járt-kelt még egy ideig. Talán napokig, esetleg hetekig is. Mégis összeomlottak, amikor már nem lehetett azonnal kérdezni Tőle.

Mert az ember mindig a könnyebb vagy legalábbis a könnyebbnek látszó utat keresi. Márpedig könnyebb annak hinni, amit/akit látunk, megfoghatunk, mint annak, aki/ami már nem megfogható, nem látható. Ez az emberi gyengeség alakítja ki szinte mindig idővel az Isten felé is azt a gyakorlatot, hogy „tudományosul” az Isten ismerete és ezzel párhuzamosan az Istennel való találkozás is. Ez pedig mindig a tényleges, személyes Isten-találkozás visszaszorulását eredményezi. A köznép számára ez szokássá szűkülést fog jelenteni a vallás irányítói számára pedig tudományos elhidegülést az Isten élő személye felé. Képben kifejezve ez olyan, mint amikor a templom kiürül. A falak állnak, sőt talán soha olyan erősek és szépek nem voltak, mint most, viszont a létrehozó erő – a hívő nép – eltűnik, elenyészik. És így lesznek puszta és üres épületekké templomaink manapság. Ezt azonban mindig a szellemi kiüresedés előzi meg. Az pedig az okoskodással kezdődik. Az egyensúly felborításával. Így alakul át nemzedékek alatt egy élő kapcsolat Istennel látszatkapcsolattá. A külső gyakorlat fennmarad, azonban eltűnik a belső kapcsolat, a tapasztalat átalakul ismeretté majd tudománnyá. Minden nemzedék felad valamennyit az eredendő élő tapasztalatból, hogy a látszatok világában, a Világban mennyiségi növekedést érjen el.

A zsidóság is elkövette ezt a hibát, amikor a fogság idején lábra kapott, majd egyeduralkodóvá is lett a kizárólag a vallási keretekre való támaszkodás. Ekkor lett egyedüli vezérfonal az Írás. És az Írás-tudók elképzelései. A fogság után pedig szinte teljesen eltűnt az élő Isten-kapcsolat. Illetve a vallásos gyakorlat peremére szorult és „gyanússá” lett. Ezzel azonban végzetesen eltértek az Isten Tervétől. Miközben az erkölcsi rendet látszólag és csak egymás között fenntartották, addig az Istennel való élő kapcsolatot megszakították, lehetetlenként értelmezték. Azt a hamis véleményt tették általánossá, törvénnyé, hogy az Istennel való kapcsolat csak az emberek által megteremtett viselkedési szabályokon keresztül, sőt csak azokban valósulhat meg. S egyúttal ebből az is következett, hogy ezen szabályok külsődleges betartása elegendő is!

Ezért történt az a csoda, hogy Isten önmagát jelenítette meg az emberek között azzal, hogy Isten Fia közénk született. „Én és az Atya egy vagyunk.1” Maga a Forrás telepedett közénk, mert akkor lehetett a baj. És épp az volt a lényeg, hogy bár maga Isten testesült meg, azt az emberi lét szabályai szerint valósította meg. Így pedig a Tanítás sem valamiféle csodálatos varázslatként került ismét ide közénk, hanem az emberi lét és minőség Teremtésbeni szabályai szerint. Isten nem szakította át a Teremtés törvényeit, hanem mintegy belenövesztette, beleoltotta az emberi történelem folyamába az élő tanítást. Az Ábrahámmal kötött szövetség révén korábban oltott folyam élő vize ekkorra holt vízzé lett. Ezt írta felül Jézus, amikor ezt a holttá lett vizet ismét élővé teremtette.

Jézus tanítása az egyensúlyra irányult. A vallási szabályok és a benső tapasztalat között egyensúlynak kell lennie. Nem lehet ezeket egymással felcserélni. Nem lehet egymás ellen kijátszani. Az embereknek személyesen is szükségük van az Isten valóságának megtapasztalására, viszont hogy ez ne váljon parttalan és ezért veszélyes őrjöngéssé, épp ennyire szükség van a hit rendszeres tapasztalatainak összegzésére is. Jelen korunk kiüresedése és a kereszténység földrészünkön való összeomlása a tudományos-vallás felfogásának uralkodóvá válásának következménye. Az ennek ellenhatásaként pár évtizede megszületett „karizmatikus” mozgalmaink viszont épp az ellenkező végletet jelentik. Nem tudják, hogy Krisztus követése nem cirkusz, nem látványtechnika. Megtévesztő ugyanakkor, hogy ennek ege alatt össze lehet hozni egy koncertre, egy összejövetelre több tízezer vagy akár több százezer embert is egy nagy közös örömködésre. Ez az öröm azonban tünékeny, mert nem alapozódik a belső sziklára, a tanítás ismeretére, hanem csupán lelkendezés, az emberi lélek jóllakatása. Miközben az ember szelleme rongyos, éhes és gyenge marad. Az érzés könnyen elhomályosítja a tudatot – de csak ideiglenesen. S ez a veszélyes benne, mert így válik kábítószerré.

Végezetül visszatérve a tanító történet tanulságához, nem elegendőek a vallási keretek, ha nincsen meg hozzá az élő gyakorlat. A puszta vallási keretrendszer ugyanis olyan, mint a kiszáradt folyómeder. A folyónak és a benne egykor folyt élő víznek csupán az emléke. Ahogy viszont fordítva sem működik a dolog: kizárólag élő forrás egy mindenre elterpeszkedő szétterülő élő vizet eredményez, ami felold mindent, magát az embert is. Természeti képpel ezt mocsárként tapasztaljuk meg. Lehúz, majd megfojt.

Isten áldása legyen napjainkon!

1ἐγὼ καὶ ὁ πατὴρ ἕν ἐσμεν. Jn, 10.30

 

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük