A pásztor hangja

Jn 10,1-6

1 „Legyen, ahogy mondom nektek, aki nem az ajtón jön be a juhok aklába, hanem máshol lép be, az tolvaj és rabló. 2 Aki azonban az ajtón jön be, az a juhok pásztora. 3 Ajtót nyit ennek a kapus, a juhok pedig hallgatnak a hangjára. Nevükön szólítja a saját juhait és kivezeti őket. 4 Miután sajátjai mind kimennek, előttük megy, és a juhai hallgatnak rá, mert ismerik a hangját. 5 Másvalakit egyáltalán nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert másnak a hangját nem ismerik.” 6 Ezt a példázatot mondta nekik Jézus, azonban ők nem értették meg, mit mondott.

1 Ἀμὴν ἀμὴν λέγω ὑμῖν, ὁ μὴ εἰσερχόμενος διὰ τῆς θύρας εἰς τὴν αὐλὴν τῶν προβάτων ἀλλ’ ἀναβαίνων ἀλλαχόθεν ἐκεῖνος κλέπτης ἐστὶν καὶ λῃστής· 2 ὁ δὲ εἰσερχόμενος διὰ τῆς θύρας ποιμήν ἐστιν τῶν προβάτων. 3 τούτῳ ὁ θυρωρὸς ἀνοίγει καὶ τὰ πρόβατα τῆς φωνῆς αὐτοῦ ἀκούει καὶ τὰ ἴδια πρόβατα φωνεῖ κατ’ ὄνομα καὶ ἐξάγει αὐτά. 4 ὅταν τὰ ἴδια πάντα ἐκβάλῃ, ἔμπροσθεν αὐτῶν πορεύεται καὶ τὰ πρόβατα αὐτῷ ἀκολουθεῖ, ὅτι οἴδασιν τὴν φωνὴν αὐτοῦ· 5 ἀλλοτρίῳ δὲ οὐ μὴ ἀκολουθήσουσιν, ἀλλὰ φεύξονται ἀπ’ αὐτοῦ, ὅτι οὐκ οἴδασιν τῶν ἀλλοτρίων τὴν φωνήν. 6 Ταύτην τὴν παροιμίαν εἶπεν αὐτοῖς ὁ Ἰησοῦς, ἐκεῖνοι δὲ οὐκ ἔγνωσαν τίνα ἦν ἃ ἐλάλει αὐτοῖς.

… és a juhai hallgatnak rá, mert ismerik a hangját…

Ismerik, mert egyszerre szól kívülről és belülről. Nem csupán az „emberi” hangját hallják, hanem az Istent is. Mint a kettétört pecsét, melynek egyik darabját magunkban hordjuk, mélyen belül, szellemünk legbelsőbb helységében, ahová az Atya zárta mindazon kincseket, melyek örökkön-örökké az örökkévalósággal kötnek össze. Hogy ráismerhessünk. Ott, ahol imádkoznunk is kellene. S mikor a pásztor szólal meg, innen legbelülről, a legbensőbb helységből hangzik fel a válasz: „Ez az, őt hallgasd!” Ezért olvassuk az evangéliumokban, hogy az emberek csodálkoznak, mert nem úgy tanít, mint az írástudók, hanem mint akinek ereje van. Mert Jézus azon a hangon szólalt meg, nem egyszerűen csak játék volt, nem mágus volt, nem tanult furfang, hanem maga az Igazság. Nem külső értelemben, hanem belső, szellemi értelemben. Az örökkévalóságra szóló kincseket megszólító Örökkévaló volt. A hasonlót ismerte fel a hasonló. Nem egy demiurgosz varázslata volt az Ő hangja, hanem a Mindenható Örök Erőé, ami az Élet, a térben és az időben mindenhol és mindenkor jelenlévőé. Ez vonzotta a tisztákat és a tisztulni vágyókat köré. Ez a hang. Ez gyógyított. De csak mert maga is végtelen tiszta volt. Az ős-tisztasággal bírt, ami még a romlatlanságból szüremkedett át, mikor megszólalt. Mondhatnám az egykori, de nem lenne igaz. Mert az időtlenségben ma is és mindörökké jelen van. S ettől a tisztaságtól csak saját szerzett vakságunk és süketségünk zár el egy hazugsággal. Azzal a hazugsággal, hogy ez elérhetetlen számunkra. Végtelen messze van, pedig végtelen közel. Ott abban a bizonyos legbelsőbb titkos helységben. A kincsek egyike, mely gondosan el lett rejtve a tolvajok, rablók szeme és füle elől. Bizony mindvégig ott van bennünk, magunkban hordozzuk azt gondolva, hogy reménytelenül messzire kerültünk tőle. Ezt a tisztaságot és a tisztaság utáni ős-vágyat csak a legtisztább hang, a juhok pásztorának hangja hívhatja elő, szólíthatja meg. Mely mikor megszólal bejárja a Mindenséget és ugyan ezzel a lendülettel, erővel a rá hallgatót is beemeli a Mindenségbe. Mert „aki rajtam keresztül megy be üdvözül, bejár és kijár, és legelőre talál„ végtelen legelőkre.

És nem ismerős ez ma: „Másvalakit egyáltalán nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert másnak a hangját nem ismerik.”? Elszéled a nyáj. Ma már szinte teljesen összeomlott az, amit kereszténységnek nevezünk. Látványos a kudarc, amint a felekezetek „pásztorai” kilátástalanul erőlködnek az Egyház összeomlásának megakadályozásán. Szinte bármit tesznek, kezeik között mállik szét a nyáj. A juhok meg csak mennek, mennek el tőlük. Szerte szét, ki merre lát. A reformáció is megünnepelte 500 éves önmagát. Épp időben, egy lépésre a szakadék szélétől, amibe hatalmas, elszánt, büszke lendülettel készülnek beleszédülni…

A katolikus egyházat meg már nem csak alulról és belülről, hanem felülről is építik le, bomlasztják fel, teszik próbára. Hogy lehet mind ez? Pedig a „pásztorok” hirdetik az igét. Beszélnek, írnak, nagyon is sokat. De a juhok, mintha ezt nem hallanák. Mintha nem hallanák a hangjukat. Mintha nem hallanák a hangjukban az örökkévalóságot…?

A dolgok legtöbbször azok, aminek látszódnak. Ha valaki nem egy az Istennel, ha nincs Isten tenyerén, ha nem adta át magát az Istennek, akkor hiába igyekszik papírokkal és emberi okoskodással bizonygatni önnön valódiságát.

Isten Fia megígérte, hogy mindörökké velünk lesz és ha ketten-hárman összejövünk az ő nevében, már ott is van. Ha még sincs így, akkor valamit rosszul csináltunk…

Merüljetek bele az imába.

Jézus kérdőre vonja a tanítványokat

Mk 8,18 Van szemetek, és nem láttok? Van fületek, és nem hallotok; és nem emlékeztek arra, 19 hogy amikor az öt kenyeret ötezernek megtörtem, hány tele kosár töredéket szedtetek össze? Azt mondták neki: „Tizenkettőt.” 20 „És amikor a hét kenyeret négyezernek, hány kosár maradékot szedtetek össze?” Azt mondták neki: „Hetet.” 21 Erre így szólt hozzájuk: „Mégsem értitek?”
Ebben a fejezetben Jézus az őt követő embereket – kihangsúlyozva „szám szerint négyezren” – mindössze a tanítványoknál lévő hét kenyeret és néhány halat megáldva lakatta jól. A fölös darabokat aztán hét kosárba szedték össze, amennyi kenyér eredetileg volt. Majd egy rövid jelenetben a farizeusok jelet követelnek tőle, amit megtagad. Ezután a másik partra átkelvén mindössze egy kenyér maradt náluk, s efelett merengtek a tanítványok, mikor ezt látva Jézus meglepő módon visszautalva az előzőekre a farizeusok és Heródes kovászától óvja a tanítványokat, holott azok éhességükkel foglalkoznak. Ekkor teremti le őket a Mester kicsinyességük okán. Vajon, mit is akart mondani?
Mire gondolhatott, mikor rájuk kérdezett: Mégsem értitek?
A kenyér megtörése és megáldása az utolsó vacsorára való utalás és a tanítás lényegét megragadó kép. A tanítványok egy kenyér felett aggodalmaskodnak, miközben a Világ Tanítója adja az Élet kenyerét. Önmagát. Mert még ekkor is és még sokáig elméjükben teljesen kettévált Jézus és tanítása illetve a tanult hagyomány, a tanult valóság. Mesternek hívják, de csodatévőként kezelik. Csodálják, mikor tanít, mikor gyógyít, mikor a kor „bölcseit” szavaival „legyőzi”. Csodálják, de nem merik észrevenni, hogy az Isten Fia tekint rájuk. Rettegnek valósággal attól a szakítástól, ami rájuk vár. Mert akkor dönteni kell. És szembenézni azzal, hogy tanult „világuk” kitaszítja majd őket. Mert az emberi társadalmakat tanult szabályok, hagyományrendszerek láthatatlan szövedéke szervesíti eggyé. Az izraelita társadalmat egy kirívóan erős rendszer tartotta egybe és tartja ma is egybe. Ez nem különféle külső bálványokon vagy személyeken alapult, hanem egy szellemi gondolatrendszeren, egy hiten. Ez gondolkodásuk legmélyéig jelen volt és nagyrészt még ma is jelen van bennük. Ez látszólag az Istenben eredezik, azonban valójában a fogság prófétáinak hitén keresztül jön létre. Az egyszer elvesztett Templom – „bálvány” – után már nem mernek e világi dologra alapozni, hanem átlényegítik és az Eszmét teszik meg Templommá. Csak hogy itt egy nagy hibát követnek el a próféták. Mivel annyira félnek egy újabb bukás lehetőségétől, a Templom újbóli megszentségtelenítésének lehetőségétől, ezért szinte teljesen kizárják az ember és Isten személyes kapcsolatát. Ez Jézus korára megcsontosodni kezd és ezért is kell eljönnie az Emberfiának. Ugyanis a könyvekben (a tekercsekben) az van leírva, amit az emberek megértettek az Isten munkájából. S mivel az ember kérlelhetetlenül az időben él, az egyszer rögzített ismeret lassanként eltávolodik a mindennapoktól. Viszont az Élet az idő útján tovaszáguldó jelenben bontakozik ki, jelenik meg. Ahogy a teremtés sem egy élettelen lezárt folyamat, hanem egy örök kiáradás a tér és az idő minden pontján. A magyar nyelv pontosan magyarázza ezt a tényt. Jelenik meg. Válik jelenné és oldódik múlttá. Egyetlen pillanat alatt. Az ilyen tudás Lót feleségének tudása. Hátrafordul az idő útján és kővé merevedik azonnal. Megkövesedik.
Az emberiség városi társadalmakat építve mennyiszer kísérelte meg már egy „örökre szóló” Törvény rögzítését? Mennyi törvényoszlop keletkezett már az örökkévalóságnak szánva és enyészetté léve? Lipit-Ishtar, Hammurabbi, az egyiptomiak, zsidók, görögök, a rómaiak. Mennyien feszültek neki, hogy írásba foglalják az örök törvényeket? Mennyi filozófus, mennyi bölcs, mennyi próféta…
Vajon az evangéliumok le tudták írni? Nem. Nem is akarták ezt. Jézus nem akarta leírni a mulandó porba azt, ami örök. Hisz mire leírásra kerül az utolsó betű, már elavult az első. Ezért felmutatta, megmutatta, rámutatott. Rámutatott önmagára. Ezt mondva: „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet.” „Aki engem lát, az Atyát látja.” Én nem leírom nektek, hanem elétek élem az örökkévalóságot. Mintát adok nektek. Örökkévalóságot akartok? Szabaduljatok meg attól, ami mulandó bennetek. Az Országot akarjátok, a Mennyeit? Akkor miért szaladoztok fűhöz-fához, hogy mutassa meg nektek? Hiszen már itt is van köztetek, bennetek! Ti magatok vagytok vagy nem vagytok Isten Országa. Egyedül a döntéseteken múlik. Meghozzátok-e vagy nem?
A tanítványok ettől rettegtek, ettől a döntéstől és ezért halogatták folyton. Látták az előttük jelen lévő Isten Fiát, sőt fel is ismerték, de vissza-vissza tértek a „megfoghatóhoz”. Látták a kenyerek megszaporítását és lelkendeztek is valószínűleg. De az egy kenyér felett összenéztek, hogy azért mégis ez az, ami „megfogható”. Szemben álltak a rájuk váró döntéssel, az elszakadással a múlttól, a kővé dermedt hagyománytól való elválással. De belül remegtek és reménykedtek, hogy azt talán mégse kell. Talán meg lehetne beszélni… Hátha mond valami biztatót a Mester…
Mert a tanítványok nagyon sokáig nem tudták, hogy az Élet és a Halál között kell választaniuk. Örök-Élet és Örök-Halál között. Aki az Élet Kenyerét végtelen számban, sőt még fölösen is tudja adni, szaporítani, az az Örök Törvényt vési majd az egész emberiségbe.
Így a mostani szorongattatás is majd feltépi a lecsukódott szemeket és kitisztítja a füleket, hogy megértsék ismét a Krisztus-követők: nálunk az Élet vize és az Élet kenyere van! Ledobjuk magunkról a hamis gúnyát és magunkra öltjük az Isten fegyverzetét, ami csillogón és félelmesen védi meg az Életet és mint vakító villám hasít bele Lucifer követőinek szemébe, hogy örök vakságban bolyongjanak a második halál ürességében. Mert a sötétség fiai az Igazságtól rettegnek, s küzdenek ellene megátalkodottan. Mi viszont felövezzük magunkat vele.
„Mégsem értitek?” Megmutattam nektek, hogyan terjed akár egy által is szerte az emberek között az Isten igéje, az Élet Kenyere és kételkedtek? Ötezret hét kenyérből jóllakattam, hogy még fölösben is maradt, ti meg tizenketten egy kenyér felett is éhen halni akartok?
S ti, most élők, most hitetlenkedők, sírtok, hogy hol a kereszténység? Hogy ki fog megmenteni titeket? Miközben annyi jelet kaptatok már, hogy felsorolni sem lehet? S továbbra is jelet vártok?
„Én vagyok, ne féljetek!” „Veletek leszek a világ végezetéig.”
Ha pedig Ő velünk van, ki állhat meg ellenünk? A kereszténység nincsen veszélyben, legfeljebb mi tűnődünk egy darab kenyér felett.
Vegyük kezünkbe, tehát az Élet Kenyerét, az evangéliumot és induljunk meg a sokaság felé, mert éhezik a nép, s nincs ki nekik enni adjon.
Értitek már?

Nem tudjátok?

Nem tudjátok, hogy Isten Szentélye vagytok, és Isten Szelleme lakik bennetek?

Οὐκ οἴδατε ὅτι ναὸς θεοῦ ἐστὲ καὶ τὸ πνεῦμα τοῦ θεοῦ ἐν ὑμῖν οἰκεῖ;

I. Kor 3,16

Szinte a minden nap, minden órájának minden percében fel lehetne tenni ezt a kérdést. De mit is jelent ez?

Isten Szentélye. Mi a szentély? A szentelődés helye. Mi a szentelődés? A szó “szent” idegen szó nyelvünkben. A latin sanctus magyarított változata. Jelentése: megtisztított dolog, ami az isteneknek van szánva. A latinban is, ahogy a görög hagiosz vagy a héber kadós magában hordja az elkülönítettségnek a gondolatát. Mivel itt Pál fogalmazta meg ekképpen gondolatát, ezért a görög és a héber fogalom a mérvadó. Az emberek, még ha magukat hitetlennek is tartják, számontartanak magukban tiszte, megkülönböztetett helyeket és időket. Ősidők óta jelen van az emberi közösségek életében és felfogásában a Tisztulás Helye, térben és időben értve. A görög szó, hagiosz jelentése is ez.  Megtisztított dolog. De nem úgy általában, mintegy külsőleg, hanem lényegi tekintetben, szerkezetében átlényegülve. Ezt jelenti tehát az Isten szentélye: az Isten számára való megtisztulás helye és ideje. Tehát mi magunk, s nem csupán testünk, hanem testi, lelki, szellemi valónk egyszerre az Istennek való legbensőségesebb és legközvetlenebb tisztuló helye. Lényünk, létünk maga az a térbeli és időbeli valóság, ami Isten számára el van különítve és amit tisztán kellene tartanunk. 

A görög kifejezés: ὅτι ναὸς θεοῦ ἐστὲ -ben lévő ναὸς jelentése a Templomban lévő Szentek Szentje. Igen, az egykor volt jeruzsálemi Templom legbelsőbb szentélyéről van itt szó.  Magyarul a legtisztább kegyhely. A görög ναίω ige azt jelenti a lakni vhol.

Ezeket a nyelvi dolgokat azért írom meg, hogy megértsük Pál apostol által megfogalmazott gondolatot. Hiszen, amikor írunk valamit, a bennünk lévő szellemi tartalmat – gondolatot – igyekszünk megjeleníteni értelmezhető alakban. Itt Pál pedig nem kis dolgot fogalmaz meg. Az akkor őt olvasók tisztában voltak a szavak jelentésével. A ma embere ezt már magától nem tudja, honnan is tudhatná? Az akkori mindennapi gyakorlat, közismeret, egyetemi tananyaggá lett, kis létszámú szakok magánügye, szinte. Az Isten Szentélye ma már csak egy díszes érzelmi tónus a mindennapokban. Pedig a tanítás megfogalmazója egy rendkívüli állítást írt le. Ez – is – szentségtörés volt akkoriban. Ti olyan titok részesei lettetek bemerítkezésetek révén, ami titeket a legszentebb hely méltó párjává tett titeket. A jeruzsálemi Templom szentélyében a főpap is csak évente egyszer mehet be elmondani, kiejteni Isten nevét. Ti pedig a titok révén életetek minden pillanatában áldozatot mutathattok be Isten Szentélyében. A kőépületbe csak kevés kiválasztott férfiú mehetett be ezért. Ti ezt az ajándékot kaptátok. 

A másik állítás pedig ez: Isten Szelleme lakik bennetek. Isten lényege, Isten átható ereje, Isten harmadik személye, Isten működése. Isten ereje (görögögűl energeia). Egy végtelen erő, ami a mindenséget is áthatja. A fizikusok ezt nevezik “sötét erőnek”, mert nem tudnak róla semmit, csak a puszta létezését ismerték fel. A világmindenség – amin ők az anyagi valóságot értik – 90%-át teszi ki ez a jelenség. Azt is állítják a kvantumfizikával foglalkozók, hogy a mindenség valójában energia. Energeia, azaz bennmunkáló. Ezt Pál és a többi apostolok már két ezer éve hirdették. Azt állítja tehát Pál, amit ma már a “tudomány” is pedzeget, hogy Isten Ereje van tibennetek. Annyival többet állít, hogy ezt Szellemnek nevezi – ahogy a teljes Újszövetség is – azaz nem öntudatlan anyag-jelenségnek, hanem tudatos cselekvőnek. Hiszen Isten három személyének egyike. Nincs emberként értelmezhető “arca”, mint Krisztusnak, de teljes értékű személy. És ez a személy, Isten Ereje bennünk munkál, mibelőlünk is forrásozik. minden porcikánkból, minden porcikánkban, minden atomunk, minden részecskéjének létben tartójaként. 

Isten számára megtisztított hely vagyunk és Isten ereje lakik bennünk. Ugye érdemes lenne tisztán tartani e helyet…

Kérdezitek…

Kérdezitek, miért van ez a sok aljasság a Világban? Miért engedi az Úr, hogy az emberek gonoszságot cselekedjenek? 

Mikor nem tiltotta? Mikor nem tanította, hogy ne tegyétek? Mennyi alkalommal intett, szólt és figyelmeztetett? De az ember szabad. Szabad a jóra és a rosszra egyaránt. Az ember dolgai az emberekre vannak bízva. Ha nem így lenne, az Isten, az Atya nem lenne más, mint egy unatkozó bábjátékos, egy hatalmas Cipolla.

De Ő nem ilyen. Egyáltalán nem is ember. Hiába is képzeljük el egy nagyszakállú patriarchaként, nem olyan. Egészen más. Hiszen ott van mindenben,  nem kívülről, mintegy mellettünk, hanem belülről. Ott van minden lét-mozzanatban, lát minden gondolatot. Sőt benne van minden emberi gondolat. Minden indítékot, minden szándékot. A valódiakat, amit oly sokan még önmaguk előtt is titkolnak. Megelőzte a Volt állapotát. Előtte volt a Vannak és utána van a Lesznek. Múlt, jelen és jövő benne él, egységben, külön nem váltan, mindezt egyszerre látva. Túl van az emberi gondolaton, míg mi magunk csak gondolatainak egy-egy fodra vagyunk. Talán egész történelmi korok is csak egy Isten-szempillantásnyi időt tesznek ki. Ugyan, miként is gondolhatnánk, hogy a mi léthatárunk akárcsak karcolhatná is az Ő végtelen létét? S mégis, mégis Isten titkainak letéteményesei vagyunk. Hogy ezzel nem élünk, sőt visszaélünk? Ezt önmagunkon kell számonkérni. Saját magunkon és egymáson.  

Kérdezitek, miért e sok kín? Csak annyi van, amennyit mi magunk teremtünk gondolataink tisztátalanságával. A rosszindulat, a káromkodás, a cselszövés, az ármány, a tagadás, a piszkos képzelet, az ember öndicséretére megalkotott “eszmék” valójában megannyi sötét szellemi varázslat. Mert a gondolat hatalma erős hatalom. A szellem terében cselekszünk általa. A legfinomabb szövetű létközeg a szellem. De az Isten szellem (Jn 4,24 πνεῦμα ὁ θεός), s az ember lényege is szellemi, ahogy az Isten is az.

 

 

…nekünk kinyilatkoztatta az Isten a Szellem által, mert a Szellem mindent kikutat, még az Isten mélységeit is.

I. Kor 2,10

Mert, ki tudja az emberek emberi dolgait, ha nem az ember Szelleme, ami benne van? Amint az Isten dolgait egy sem ismeri meg, ha csak nem az Isten Szelleme.

I. Kor 2,11

Ezt el is beszéljük, nem az emberi bölcsesség igéinek tanításában, hanem szellemi tanításban, szellemiekhez szellemieket hasonlítva.

I. Kor 2,13

Ha tehát gondolkozol, cselekszel. Cselekedeted pedig szellemi cselekvés, ami mindig hat a látható világra. A felelősségünk ott keletkezik, hogy e szellemi cselekedeteink iránya, minősége szabad választás kérdése. Tehetsz szellemileg jót és rosszat látszólag következmények nélkül. Hiszen, mi történhetik ha rosszat gondolunk? Ha megkívánunk valamit, ami nem a mienk? Ha belső tekintetünk valami rosszra vetül, valami rosszhoz tapad? És ezek még csak a kísértések. De ott vannak a szándékosan rosszat akarók is. Akik ma is működnek. Sőt szinte elsöprő erővel uralják a beszédteret, sőt a gondolkodás tereit is. Ők tudatosan fecskendezik a szellemi mérgeket a köz gondolkodásába. Ők ugyanis tisztában vannak azokkal, amit itt írok. Ennek tudatában cselekszenek.

Nem ma kezdődött. Az emberiség folyamatosan, nemzedékről nemzedékre csúszott le ezen az úton. Nagyjából mindig a könnyebb utat választották. Mindig egy kicsit engedtek az erényekből, hogy előnyhöz jussanak. Miért? A hatalom mámoráért. 

S mit tehetünk? No, ugyan mit… Amit évezredek óta hirdetnek nektek.

  • Elébb nézzetek bele a tükörbe, ami a Világ. Ez megmutatja, hogy milyenek a ti nemzedéketeknek gondolatai. Összegződve. Egyúttal megmutatja azt is, hogy merre tart ez a gondolatfolyam.
  • Majd fel kell ismerni, hogy mi mindannyian vagyunk a forrásai ennek a valóságnak. Nem ő vagy ők, hanem mi mindannyian. Belőlünk forrásozik a minket körül vevő valóság. Ezek a mi létünk fodrai.
  • Ha felismertük saját szerepünket egy feladat vár ránk: Tisztuljatok meg! Értelmezzetek át mindent! Metanoeite!

Azt mondta: „Betelt az idő, és elközelgett az Isten Országa. Alakítsátok át az értelmeteket és higgyetek az örömhírben.”

[καὶ λέγων] ὅτι Πεπλήρωται ὁ καιρὸς καὶ ἤγγικεν ἡ βασιλεία τοῦ θεοῦ· μετανοεῖτε καὶ πιστεύετε ἐν τῷ εὐαγγελίῳ.

Mk 1,15
  • Amikor látjátok a valóságot öltsétek fel az Isten fegyverzetét. Védjétek magatokat imával a hazugságok ellen. Fenjétek szablyátokat élesre, hogy megválaszoljatok minden szellemi támadást. És soha, de soha ne kételkedjetek abban, hogy Isten magatokra hagyna akár egy pillanatig is. Az, hogy nem látjuk mindennek az értelmét azonnal, nem jelenti, hogy nincs is.
  • Ne félejetek! Mὴ φοβεῖσθε!

Ő azonban így szólt: „Én vagyok! Ne féljetek!”

ὁ δὲ λέγει αὐτοῖς Ἐγώ εἰμι, μὴ φοβεῖσθε.

Jn 6,20

Egyedül rajtunk, rajtatok múlik, hogy mely utat választjátok. Minden pillanat egy választás. Most is ez a pillanat van. Te döntöd el, minek engedsz teret önmagadban. Az eszközöket félre lehet tenni vagy lehet okosan használni. Ne az eszközök használjanak minket.

Amikor pedig eljön az Igazság Szelleme, útmutatótok lesz a teljes Igazságban, mert nem magától fog beszélni, hanem csak amit hall, azt mondja el, és a jövendő dolgokat közli veletek.

ὅταν δὲ ἔλθῃ ἐκεῖνος, τὸ πνεῦμα τῆς ἀληθείας, ὁδηγήσει ὑμᾶς εἰς τὴν ἀλήθειαν πᾶσαν, οὐ γὰρ λαλήσει ἀφ᾽ ἑαυτοῦ, ἀλλ᾽ ὅσα ἀκούει λαλήσει, καὶ τὰ ἐρχόμενα ἀναγγελεῖ ὑμῖν.

Jn 16,13

A többit már ezer évek óta leírták nektek. Csak olvasni kell az Igéket.

Jézus szavai

7 Megkérdezték őt, így szólva: „Tanító, mikor lesznek, tehát ezek és mi a jel, amikor ezek meglesznek?” 8 Ő pedig mondta: „Lássátok, hogy meg ne tévesszenek titeket, mert sokan jönnek majd a nevemben, mondva: Én vagyok! és: Az idő elközelgett! Ne menjetek utánuk! 9 Amikor pedig hallotok harcokról és bizonytalanságokról, ne rémüljetek meg, mert szükségszerű, hogy előbb meg történjenek ezek, de nem jön azonnal a vég.”
10 Akkor így szólt hozzájuk: „Felkel nemzet nemzet ellen és ország ország ellen, 11 sok helyen lesznek földrengések, éhségek és pestis, terror és nagy jelek lesznek az Égben.
12 Azonban mindezek előtt kezeiket rátok vetik és üldözni fognak titeket, átadnak a zsinagógáknak és a tömlöcnek, uralkodók és helytartók elé vezetnek titeket az én nevemért. 13 Hogy tanúságot tehessetek. 14 Tökéljétek, hát el szívetekben, hogy nem készültök előre a védekezésre. 15 Mert én szájat és bölcsességet adok nektek, aminek nem állhatnak ellen vagy nem mondhatnak ellen mindazok, akik ellenetek vetik magukat. 16 elárulnak titeket szülők és testvére, rokonok és barátok is, némelyeket meg is ölnek közületek, 17 és gyűlöletesek lesztek mindenkitől az én nevemért. 18 De a fejetek egyetlen hajszála sem fog elveszni. 19 Azonban helytállásotokkal erősítitek meg lelketeket.

7 Ἐπηρώτησαν δὲ αὐτὸν λέγοντες, Διδάσκαλε, πότε οὖν ταῦτα ἔσται καὶ τί τὸ σημεῖον ὅταν μέλλῃ ταῦτα γίνεσθαι; 8 ὁ δὲ εἶπεν, Βλέπετε μὴ πλανηθῆτε· πολλοὶ γὰρ ἐλεύσονται ἐπὶ τῷ ὀνόματί μου λέγοντες, Ἐγώ εἰμι, καί, Ὁ καιρὸς ἤγγικεν. μὴ πορευθῆτε ὀπίσω αὐτῶν. 9 ὅταν δὲ ἀκούσητε πολέμους καὶ ἀκαταστασίας, μὴ πτοηθῆτε· δεῖ γὰρ ταῦτα γενέσθαι πρῶτον, ἀλλ᾽ οὐκ εὐθέως τὸ τέλος. 10 Τότε ἔλεγεν αὐτοῖς, Ἐγερθήσεται ἔθνος ἐπ᾽ ἔθνος καὶ βασιλεία ἐπὶ βασιλείαν, 11 σεισμοί τε μεγάλοι καὶ κατὰ τόπους λιμοὶ καὶ λοιμοὶ ἔσονται, φόβητρά τε καὶ ἀπ᾽ οὐρανοῦ σημεῖα μεγάλα ἔσται. 12 πρὸ δὲ τούτων πάντων ἐπιβαλοῦσιν ἐφ᾽ ὑμᾶς τὰς χεῖρας αὐτῶν καὶ διώξουσιν, παραδιδόντες εἰς τὰς συναγωγὰς καὶ φυλακάς, ἀπαγομένους ἐπὶ βασιλεῖς καὶ ἡγεμόνας ἕνεκεν τοῦ ὀνόματός μου 13 ἀποβήσεται ὑμῖν εἰς μαρτύριον. 14 θέτε οὖν ἐν ταῖς καρδίαις ὑμῶν μὴ προμελετᾶν ἀπολογηθῆναι 15 ἐγὼ γὰρ δώσω ὑμῖν στόμα καὶ σοφίαν ᾗ οὐ δυνήσονται ἀντιστῆναι ἢ ἀντειπεῖν ἅπαντες οἱ ἀντικείμενοι ὑμῖν. 16 παραδοθήσεσθε δὲ καὶ ὑπὸ γονέων καὶ ἀδελφῶν καὶ συγγενῶν καὶ φίλων, καὶ θανατώσουσιν ἐξ ὑμῶν, 17 καὶ ἔσεσθε μισούμενοι ὑπὸ πάντων διὰ τὸ ὄνομά μου. 18 καὶ θρὶξ ἐκ τῆς κεφαλῆς ὑμῶν οὐ μὴ ἀπόληται. 19 ἐν τῇ ὑπομονῇ ὑμῶν κτήσασθε τὰς ψυχὰς ὑμῶν.

Hát, nem prófétai szavak? Ki hitte volna, hogy korunk lesz az, amikor beteljesednek e szavak? De mégis, így történt. Készítsük hát el magunkat a jövendő dolgokra, mert azok meglesznek.

„A Világnak én vagyok a Fény.”

„A Világnak én vagyok a Fény. Nem jár a Sötétségben az engem követő, hanem az Élet Fényét fogja bírni.”
Ἐγώ εἰμι τὸ φῶς τοῦ κόσμου· ὁ ἀκολουθῶν μοι οὐ μὴ περιπατήσῃ ἐν τῇ σκοτίᾳ, ἀλλ᾽ ἕξει τὸ φῶς τῆς ζωῆς.
Mégis elhagyta őt az európai ember a pillanatnyi haszonért, a profitért. Bár a kérdés joggal merül fel: Vajon mennyire volt mellette az európai ember? Mennyire volt mély a kapcsolata a Tanítással, Jézussal? Egyáltalán felismerte-e valaha is, hogy Ő tényleg a Fény, ami eloszlatja a Sötétséget? Lehet, hogy csak a valóság mutatja meg magát, amikor templomok elhagyását, lerombolását látjuk? ahogy minden élő az általunk ismert világban a fény tápláltja. A sötétség számunkra a halált jelenti. A valóságban is, nem csupán elvonatkoztatva.
Ἐγώ εἰμι mondja az Úr. Én vagyok. Vagyok, aki vagyok. Ἐγώ εἰμι τὸ φῶς “Én vagyok a Fény” vagy korábban: ἡ ζωὴ ἦν τὸ φῶς “a fény volt az élet” vagy Ἐν ἀρχῇ ἦν ὁ λόγος “kezdetben volt az Ige”
Nem jár sötétségben az engem követő. Szellemi és erkölcsi sötétségben. Ha viszont azt látjuk, hogy az egykor magukat kereszténynek, tehát Jézust követőnek nevező emberek a sötétségben járnak, joggal gondolhatjuk, hogy ezek az emberek nem is követték őt igazán. Csak úgy tettek. Eljátszották. Színház az egész világ – gondolták, de tévedtek. Mert nem színház, hanem valóság, méghozzá a saját életük.
A következményei ennek a tévedésnek már látszanak. Még nem teljesedtek ki ugyan, de már világosan látszódnak.
Mi a megoldás? El akarod kerülni a halált? Szeretnél a győztesek közé kerülni, az igazi győztesek közé? Akkor tedd azt, amit az Isten Fia mondott. Mert ő a világnak (és így neked is) a Fény. Ha őt követed, nem jársz a sötétségben. Akkor az Élet Fényét fogod bírni, magadban hordozni. Akkor még a halál sem vesz erőt rajtad. Immár két ezer éve birtokoljuk a Tanítást az Életre az evangéliumok alakjában, miért ne fordulnál feléjük?
Ne tétovázz, mert már nincs sok idő. Kezdd el ma!

Mk 2,18-22

18 János tanítványai és a farizeusok böjtöltek. Odajöttek néhányan, és megkérdezték Jézustól: „Miért böjtölnek János és a farizeusok tanítványai, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?” 19 Jézus így felelt: „Vajon böjtölhet-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Amíg náluk van a vőlegény, nem böjtölhetnek. 20 Eljönnek azonban a napok, amikor elveszik tőlük a vőlegényt: azon a napon majd böjtölnek.

21 Senki sem varr régi ruhára nyers szövetből foltot, mert elszakítja az ép részt is, és a szakadás még nagyobb lesz. 22 Senki sem tölt új bort régi tömlőbe, ha mégis, a bor szétszakítja a tömlőt és elveszejti a bort és a tömlőt is. Az új bor új tömlőbe való.”

18 Καὶ ἦσαν οἱ μαθηταὶ Ἰωάννου καὶ οἱ Φαρισαῖοι νηστεύοντες. καὶ ἔρχονται καὶ λέγουσιν αὐτῷ· διὰ τί οἱ μαθηταὶ Ἰωάννου καὶ οἱ μαθηταὶ τῶν Φαρισαίων νηστεύουσιν, οἱ δὲ σοὶ μαθηταὶ οὐ νηστεύουσιν; 19 καὶ εἶπεν αὐτοῖς ὁ Ἰησοῦς· μὴ δύνανται οἱ υἱοὶ τοῦ νυμφῶνος ἐν ᾧ ὁ νυμφίος μετ’ αὐτῶν ἐστιν νηστεύειν; ὅσον χρόνον ἔχουσιν τὸν νυμφίον μετ’ αὐτῶν οὐ δύνανται νηστεύειν. 20 ἐλεύσονται δὲ ἡμέραι ὅταν ἀπαρθῇ ἀπ’ αὐτῶν ὁ νυμφίος, καὶ τότε νηστεύσουσιν ἐν ἐκείνῃ τῇ ἡμέρᾳ. 

21 Οὐδεὶς ἐπίβλημα ῥάκους ἀγνάφου ἐπιράπτει ἐπὶ ἱμάτιον παλαιόν· εἰ δὲ μή, αἴρει τὸ πλήρωμα ἀπ’ αὐτοῦ τὸ καινὸν τοῦ παλαιοῦ καὶ χεῖρον σχίσμα γίνεται. 22 καὶ οὐδεὶς βάλλει οἶνον νέον εἰς ἀσκοὺς παλαιούς· εἰ δὲ μή, ῥήξει ὁ οἶνος τοὺς ἀσκοὺς καὶ ὁ οἶνος ἀπόλλυται καὶ οἱ ἀσκοί· ἀλλ’ οἶνον νέον εἰς ἀσκοὺς καινούς.

A böjt – egy vallási cselekedet – és egyúttal a régi (mózesi) és az új (jézusi) gyakorlatról szóló rész.

A böjt a megigazulásért végzendő. Korábban is létezett böjt, szinte egyidejű az emberiséggel. A zsidók is ismerték a közösségi és a magán jellegű böjtöt. Jelentős kegyességi cselekedetnek számított, ha valaki komolyan vette. Bizonyos vallási csoportoknál erősen jelen volt a böjt gyakorlata. Ilyenek voltak például az esszénusok is, akiket jól ismertek és tiszteltek is Júdeában. Épp ezért éles határvonalat húz az, hogy Jézus és tanítványai nem tartanak látványos böjtöket. Miért is tennék, hiszen az öröm – a nász, a szellemi nász – idejét élik. Velük az Emberfia. A vőlegény. Ők most közvetlenül Istentől tanulnak, vezettetnek. Míg az említett többi tanítvány csak holt betűk foglyai, szokásoké, amelyek egy istentől elpártolt vallási közösség gyakorlatai. Emezeké csak látszat, míg az övéké az élő, eleven valóság. Ahogy Jánosnál a szamariai asszony forrása és a Jézus által adott forrás közötti különbség. Az egyik holt víz, a másik az öröklétre visz.

És itt találja meg a helyét az evangelista a régi és az új tanítás összeférhetetlenségéről szóló tanításnak is. A régi vallási gyakorlat hibáit nem lehet az új tanítással elfedni, mintha egy nyers szövetet dobnánk rá. Nem lehet, mert nem illeszthető össze. Az új még „nyers”, még nem kiforrott és nem is illeszkedik. Jézus az élő hitet tanítja, ami közvetlenül Istennél, az Atyánál kapcsolódik, míg a mózesi vallásgyakorlat addigra szinte teljesen elszakadt az élő valóságtól. Az Istentől. Emberi szokásoknak hódoltak, a betű már felette állt az Életnek. Az Élet és a Halál csapott össze a kereszten. A szövet az Élet szövetét is jelenti, amit nem lehet a régi módon szőni. Új, élő mintát adott Jézus az Életnek, amint elkezdte újraszőni az emberek közötti kapcsolatot, hogy nem mást, mint a meghirdetett Országot, Isten Országát. Az emberek közötti új – de egyúttal régi, sőt ősi, kezdetekben meglévő – testvéri közösségi viszonyrendszert jelenti. S ezt egészíti ki az új borról szóló mondás is. A bor, mint az üdvösség idejének jelképe, jelzi, hogy az üdvösséget már nem lehet a régi vallásosság keretei között elérni, mert az annyira elaggott, hogy az új tanítás szétfeszítené azt. És, mint tudjuk szét is feszítette. Jézus szövetsége új-szövetség, ami új emberi kereteket és új közösséget igényel. Ezt a mai napig nem veszik eléggé komolyan, látszik ez abból is, hogy a mai „hitújítók” is folyton a zsidó vallási szokásokat kaparják elő és azoktól várják a megújulást. Hiába. A forrás ugyanis nem a múltban van, hanem a jelenben. Jézus épp ezt tanította.

A tovaszáguldó jelenben találhatjuk meg az Istenhez vezető Utat, itt és most. Ebben a pillanatban is, amikor írom ezeket a sorokat és amikor olvasod is, barátom. Pontosan ez az a pillanat és a megfelelő idő, hogy döntést hozzál a továbbiakról. Ahogy tovább áramlik, folyik veled az idő, úgy veszed magadhoz az üdvösség borát vagy taszítod el az Isten kezét, mely azt feléd nyújtja. A te döntésed. De, ha mellette döntöttél, az Élet mellett, akkor azt az új Életet, amit ettől a pillanattól élni szándékozol új keretek magad köré szövésével fogod megtenni. Pontosabban a megtartott tanítás szelleme fogja köréd építeni az új Életet.

 

A gazdag ember és a koldus Lázár

 

Lk 16, 19-31

19 Ἄνθρωπος δέ τις ἦν πλούσιος, καὶ ἐνεδιδύσκετο πορφύραν καὶ βύσσον εὐφραινόμενος καθ᾽ ἡμέραν λαμπρῶς.

19 „Volt egy gazdag ember, aki bíborba és patyolatba öltözködött napokon keresztül lakomázva.

20 πτωχὸς δέ τις ὀνόματι Λάζαρος ἐβέβλητο πρὸς τὸν πυλῶνα αὐτοῦ εἱλκωμένος

20 Volt egy Lázár nevű koldus, aki a kapuja elé volt vetve, tele fekélyekkel,

21 καὶ ἐπιθυμῶν χορτασθῆναι ἀπὸ τῶν πιπτόντων ἀπὸ τῆς τραπέζης τοῦ πλουσίου· ἀλλὰ καὶ οἱ κύνες ἐρχόμενοι ἐπέλειχον τὰ ἕλκη αὐτοῦ.

21 és kívánt volna jóllakni a gazdag asztaláról lehulló morzsákkal, hanem csak a kutyák jöttek és nyalogatták a sebeit.

22 ἐγένετο δὲ ἀποθανεῖν τὸν πτωχὸν καὶ ἀπενεχθῆναι αὐτὸν ὑπὸ τῶν ἀγγέλων εἰς τὸν κόλπον Ἀβραάμ· ἀπέθανεν δὲ καὶ ὁ πλούσιος καὶ ἐτάφη.

22 Történt, hogy meghalt a koldus és a hírnökök által Ábrahám kebelére vitték; de meghalt a gazdag is és eltemették.

23 καὶ ἐν τῷ ᾅδῃ ἐπάρας τοὺς ὀφθαλμοὺς αὐτοῦ, ὑπάρχων ἐν βασάνοις, ὁρᾷ Ἀβραὰμ ἀπὸ μακρόθεν καὶ Λάζαρον ἐν τοῖς κόλποις αὐτοῦ.

23 És alvilágban felemelte a szemeit kínokban gyötrődve és messziről látta Ábrahámot és Lázárt az ő kebelén.

24 καὶ αὐτὸς φωνήσας εἶπεν Πάτερ Ἀβραάμ, ἐλέησόν με καὶ πέμψον Λάζαρον ἵνα βάψῃ τὸ ἄκρον τοῦ δακτύλου αὐτοῦ ὕδατος καὶ καταψύξῃ τὴν γλῶσσάν μου, ὅτι ὀδυνῶμαι ἐν τῇ φλογὶ ταύτῃ.

24 És kiáltva ezt mondta: Atyám, Ábrahám, könyörülj rajtam és küld el Lázárt, hogy ujjai hegyét bemártva a vízbe, hűsítse le a nyelvemet, mert kínlódom ebben a lángban!

25 εἶπεν δὲ Ἀβραάμ Τέκνον, μνήσθητι ὅτι ἀπέλαβες τὰ ἀγαθά σου ἐν τῇ ζωῇ σου, καὶ Λάζαρος ὁμοίως τὰ κακά· νῦν δὲ ὧδε παρακαλεῖται σὺ δὲ ὀδυνᾶσαι.

25 Ábrahám ezt mondta: Gyermekem, emlékezz, hogy te életedben elvetted javaidat, hasonlóképpen Lázár is a bajait, most ez vigasztalódik. Te pedig gyötretel.

26 καὶ ἐν πᾶσι τούτοις μεταξὺ ἡμῶν καὶ ὑμῶν χάσμα μέγα ἐστήρικται, ὅπως οἱ θέλοντες διαβῆναι ἔνθεν πρὸς ὑμᾶς μὴ δύνωνται, μηδὲ ἐκεῖθεν πρὸς ἡμᾶς διαπερῶσιν.

26 Mindeközben közted és közöttünk nagy szakadék fekszik, hogy akik innen át akarnának menni hozzátok, nem tehetik, sem azok, onnét hozzánk nem jöhetnek.

27 εἶπεν δέ Ἐρωτῶ σε οὖν, πάτερ, ἵνα πέμψῃς αὐτὸν εἰς τὸν οἶκον τοῦ πατρός μου,

27 De az mondta: Akkor, hát arra kérlek téged, Atyám, hogy küld el őt az apám házához.

28 ἔχω γὰρ πέντε ἀδελφούς, ὅπως διαμαρτύρηται αὐτοῖς, ἵνα μὴ καὶ αὐτοὶ ἔλθωσιν εἰς τὸν τόπον τοῦτον τῆς βασάνου.

28 Mert van öt testvérem, hogy tanúságot tegyen nekik, arról, hogy ide ne jussanak ők is.

29 λέγει δὲ Ἀβραάμ Ἔχουσι Μωυσέα καὶ τοὺς προφήτας· ἀκουσάτωσαν αὐτῶν.

29 Ábrahám így szólt: Van nekik Mózesük és prófétáik, hallgassanak azokra!

30 ὁ δὲ εἶπεν Οὐχί, πάτερ Ἀβραάμ, ἀλλ᾽ ἐάν τις ἀπὸ νεκρῶν πορευθῇ πρὸς αὐτοὺς μετανοήσουσιν.

30 Az pedig mondta: Nem úgy, atyám, Ábrahám, ha a halottak közül jár valaki náluk, átértelmeznek mindent!

31 εἶπεν δὲ αὐτῷ Εἰ Μωυσέως καὶ τῶν προφητῶν οὐκ ἀκούουσιν, οὐδ᾽ ἐάν τις ἐκ νεκρῶν ἀναστῇ πεισθήσονται.

31 De az ezt mondta neki: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgattak, annak sem fognak hinni, aki a halálból kelt fel.”

Az elbeszélt és például állított történet itt arról szól, hogy a jómódú ember – bár egyébiránt akár még jó ember is lehetett –, nem vette észre, hogy egy testvére, egy a sajátjaiból, a kapui előtt szenved hiányt, s úgy távozik a világból, hogy bajaira nem kap írt. S mikor ő is követi, már későn eszmél rá az észre nem vett feladatára, sőt, mikor megpillantja Lázárt Ábrahám kebelén, először saját baja jut eszébe. Megtudva pedig az okát saját mostani szenvedésének elküldetné Lázárt a testvéreihez – akik eszerint hasonlóképpen élnek, mint élt ő a Földön –, hogy őket megsegítse. Ábrahámot viszont ekkor így beszélteti Jézus: Van nekik Mózesük és prófétáik! Tehát nem azt, hogy nekünk, hanem nekik (a jómódú ember rokonai) vannak. Miért? Hiszen itt Ábrahám neve alatt, nyilván Jézus mond ítéletet Isten Fiaként. S végül, hiába is erősködik a – névtelen – gazdag ember, végezetül is azt a választ kapja, mint előbb: Hallgassanak Mózesre és a prófétáikra!

Kik voltak Mózes és a próféták? Isten akaratának élő közvetítői. Nem Törvény-magyarázók, akik az emberek írásaiból magyarázták Istent, hanem élő Isten kapcsolattal rendelkező emberek. A történet időtlen, nem egy adott történelmi helyzetről szól. A levonandó tanulság is ennek megfelelően időtlen: Az írások magyarázói mindig meg fogják találni azt a szellemi kiskaput, ahol becsempészhetik vágyaikat, akaratukat, elképzeléseiket az Isten szavaiba. Ezek azok, akik nem rendelkeznek élő kapcsolattal Istenhez. A kettő egymást kiegészítő elv, a lejegyzett ismeret és a megtapasztalt ismeret, együtt adja meg a kapcsolatot Istennel és teszi élővé a létünket. S ez az, ami megóvhat majd attól, hogy elkerülje a figyelmünket életünk során a feladatunk, ami mindig ott van a kapunk előtt, ahol ki-, s bejárunk.

Épp ezért nagyon fontos ez a tanítás (is), mivel hatalmas a kísértés arra, hogy egy okos és művelt ember úgymond saját kezébe vegye üdvösségét. S ez rendszerint be is következik. Szinte nincs is olyan vallás, vallási irányzat, ahol ez meg ne jelent volna előbb-utóbb. A kereszténység fejlődése során is eléggé hamar erőre kapott és miután előbb elfogadottá, majd uralkodóvá vált az egykori római területeken (a kereszténység, mint vallás): általánossá is lett az „okoskodás”. Az „okoskodás” a „tudományos” szemlélet nagyon vonzó lehetőség arra, hogy a Tanítás „tisztaságát” a követők megőrizzék. Nem véletlen írom ezt így, mivel ez a vágy – a tisztaság megőrzése – egy nagyon emberi vágy. Eleinte az erkölcsi tisztaságon van a hangsúly, később ennek helyét átveszi a Tan tisztaságának fontossága. Hiszen könnyű volt addig a Tanításban megmaradni, amíg az Isten Fia közöttünk járt-kelt. Viszont amint eltávozott – nem meghalt a kereszten, hanem eltávozott – azonnal zűrzavar keletkezett a hátrahagyott tanítványok között és gyakorlatilag elkezdtek össze-vissza beszélni. Pedig nem a kereszten meghalva távozott, hogy a félelemre lehetne fogni, hanem utána feltámadott és közöttük járt-kelt még egy ideig. Talán napokig, esetleg hetekig is. Mégis összeomlottak, amikor már nem lehetett azonnal kérdezni Tőle.

Mert az ember mindig a könnyebb vagy legalábbis a könnyebbnek látszó utat keresi. Márpedig könnyebb annak hinni, amit/akit látunk, megfoghatunk, mint annak, aki/ami már nem megfogható, nem látható. Ez az emberi gyengeség alakítja ki szinte mindig idővel az Isten felé is azt a gyakorlatot, hogy „tudományosul” az Isten ismerete és ezzel párhuzamosan az Istennel való találkozás is. Ez pedig mindig a tényleges, személyes Isten-találkozás visszaszorulását eredményezi. A köznép számára ez szokássá szűkülést fog jelenteni a vallás irányítói számára pedig tudományos elhidegülést az Isten élő személye felé. Képben kifejezve ez olyan, mint amikor a templom kiürül. A falak állnak, sőt talán soha olyan erősek és szépek nem voltak, mint most, viszont a létrehozó erő – a hívő nép – eltűnik, elenyészik. És így lesznek puszta és üres épületekké templomaink manapság. Ezt azonban mindig a szellemi kiüresedés előzi meg. Az pedig az okoskodással kezdődik. Az egyensúly felborításával. Így alakul át nemzedékek alatt egy élő kapcsolat Istennel látszatkapcsolattá. A külső gyakorlat fennmarad, azonban eltűnik a belső kapcsolat, a tapasztalat átalakul ismeretté majd tudománnyá. Minden nemzedék felad valamennyit az eredendő élő tapasztalatból, hogy a látszatok világában, a Világban mennyiségi növekedést érjen el.

A zsidóság is elkövette ezt a hibát, amikor a fogság idején lábra kapott, majd egyeduralkodóvá is lett a kizárólag a vallási keretekre való támaszkodás. Ekkor lett egyedüli vezérfonal az Írás. És az Írás-tudók elképzelései. A fogság után pedig szinte teljesen eltűnt az élő Isten-kapcsolat. Illetve a vallásos gyakorlat peremére szorult és „gyanússá” lett. Ezzel azonban végzetesen eltértek az Isten Tervétől. Miközben az erkölcsi rendet látszólag és csak egymás között fenntartották, addig az Istennel való élő kapcsolatot megszakították, lehetetlenként értelmezték. Azt a hamis véleményt tették általánossá, törvénnyé, hogy az Istennel való kapcsolat csak az emberek által megteremtett viselkedési szabályokon keresztül, sőt csak azokban valósulhat meg. S egyúttal ebből az is következett, hogy ezen szabályok külsődleges betartása elegendő is!

Ezért történt az a csoda, hogy Isten önmagát jelenítette meg az emberek között azzal, hogy Isten Fia közénk született. „Én és az Atya egy vagyunk.1” Maga a Forrás telepedett közénk, mert akkor lehetett a baj. És épp az volt a lényeg, hogy bár maga Isten testesült meg, azt az emberi lét szabályai szerint valósította meg. Így pedig a Tanítás sem valamiféle csodálatos varázslatként került ismét ide közénk, hanem az emberi lét és minőség Teremtésbeni szabályai szerint. Isten nem szakította át a Teremtés törvényeit, hanem mintegy belenövesztette, beleoltotta az emberi történelem folyamába az élő tanítást. Az Ábrahámmal kötött szövetség révén korábban oltott folyam élő vize ekkorra holt vízzé lett. Ezt írta felül Jézus, amikor ezt a holttá lett vizet ismét élővé teremtette.

Jézus tanítása az egyensúlyra irányult. A vallási szabályok és a benső tapasztalat között egyensúlynak kell lennie. Nem lehet ezeket egymással felcserélni. Nem lehet egymás ellen kijátszani. Az embereknek személyesen is szükségük van az Isten valóságának megtapasztalására, viszont hogy ez ne váljon parttalan és ezért veszélyes őrjöngéssé, épp ennyire szükség van a hit rendszeres tapasztalatainak összegzésére is. Jelen korunk kiüresedése és a kereszténység földrészünkön való összeomlása a tudományos-vallás felfogásának uralkodóvá válásának következménye. Az ennek ellenhatásaként pár évtizede megszületett „karizmatikus” mozgalmaink viszont épp az ellenkező végletet jelentik. Nem tudják, hogy Krisztus követése nem cirkusz, nem látványtechnika. Megtévesztő ugyanakkor, hogy ennek ege alatt össze lehet hozni egy koncertre, egy összejövetelre több tízezer vagy akár több százezer embert is egy nagy közös örömködésre. Ez az öröm azonban tünékeny, mert nem alapozódik a belső sziklára, a tanítás ismeretére, hanem csupán lelkendezés, az emberi lélek jóllakatása. Miközben az ember szelleme rongyos, éhes és gyenge marad. Az érzés könnyen elhomályosítja a tudatot – de csak ideiglenesen. S ez a veszélyes benne, mert így válik kábítószerré.

Végezetül visszatérve a tanító történet tanulságához, nem elegendőek a vallási keretek, ha nincsen meg hozzá az élő gyakorlat. A puszta vallási keretrendszer ugyanis olyan, mint a kiszáradt folyómeder. A folyónak és a benne egykor folyt élő víznek csupán az emléke. Ahogy viszont fordítva sem működik a dolog: kizárólag élő forrás egy mindenre elterpeszkedő szétterülő élő vizet eredményez, ami felold mindent, magát az embert is. Természeti képpel ezt mocsárként tapasztaljuk meg. Lehúz, majd megfojt.

Isten áldása legyen napjainkon!

1ἐγὼ καὶ ὁ πατὴρ ἕν ἐσμεν. Jn, 10.30

 

Mt 13,44-46

44 „Hasonló az Egek Országa a mezőn elrejtett kincshez, amit a meglelő ember elrejt és e feletti örömében elmegy és minden birtokát eladja és megvásárolja azt a mezőt. 45 Szintén hasonlít az Egek Országa a kereskedő emberhez, aki nemes gyöngyöket keres. 46 Meglelve egy értékes gyöngyöt, megy és mindenét eladja és megvásárolja azt.
GNT
44 Ὁμοία ἐστὶν ἡ βασιλεία τῶν οὐρανῶν θησαυρῷ κεκρυμμένῳ ἐν τῷ ἀγρῷ, ὃν εὑρὼν ἄνθρωπος ἔκρυψεν, καὶ ἀπὸ τῆς χαρᾶς αὐτοῦ ὑπάγει καὶ πωλεῖ πάντα ὅσα ἔχει καὶ ἀγοράζει τὸν ἀγρὸν κεῖνον. 45 Πάλιν ὁμοία ἐστὶν ἡ βασιλεία τῶν οὐρανῶν ἀνθρώπῳ ἐμπόρῳ ζητοῦντι καλοὺς μαργαρίτας·46 εὑρὼν δὲ ἕνα πολύτιμον μαργαρίτην ἀπελθὼν πέπρακεν πάντα ὅσα εἶχεν καὶ ἠγόρασεν αὐτόν.
Vulgata
44 simile est regnum caelorum thesauro abscondito in agro quem qui invenit homo abscondit et prae gaudio illius vadit et vendit universa quae habet et emit agrum illum 45 iterum simile est regnum caelorum homini negotiatori quaerenti bonas margaritas 46 inventa autem una pretiosa margarita abiit et vendidit omnia quae habuit et emit eam
Az Egek Országa, másképp a Mennyek Országa olyan dolog, amit amikor az ember meglel, azaz felismer, mindennél fontosabbnak tart. Minden vagyonánál, tulajdonánál többre. Mert mire használ a vagyon? A vagyon arra alkalmas, hogy valamit megszerezzünk általa. Az Egek Országa tehát ennél, a vagyonnál is fontosabb, mert valami olyan megszerzéséhez vezet, amit pusztán vagyonnal nem lehet megkapni.
Mert az Egek Országa az Öröklét.

Nem a Világ szellemét kaptuk, hanem a Szellemet Istentől

1Kor 2,10-16
10 Azonban nekünk kinyilatkoztatta az Isten a Szellem által, mert a Szellem mindent kikutat, még az Isten mélységeit is. 11 Mert, ki tudja az emberek emberi dolgait, ha nem az ember szelleme, ami benne van? Amint az Isten dolgait egy sem ismeri meg, ha csak nem az Isten Szelleme. 12 Azonban mi nem a Világ szellemét kaptuk, hanem a Szellemet Istentől, hogy megtudjuk az Isten által nekünk ajándékozott dolgokat. 13 Ezt el is beszéljük, nem az emberi bölcsesség igéinek tanításában, hanem szellemi tanításban, szellemiekhez szellemieket hasonlítva. 14 Ám az Isten Szellemének dolgait nem fogja fel a lelki ember, mert az oktalanság neki, és nem képes felismerni, hogy szellemileg vizsgálja meg. 15 Azonban, aki szellemi, megvizsgál minden dolgot, azonban ő semmi által meg nem vizsgáltatik. 16 Mert: „Ki ismeri az Úr értelmét, ki oktathatná Őt?” azonban bennünk a Felkent értelme van.
10 ἡμῖν δὲ ἀπεκάλυψεν ὁ θεὸς διὰ τοῦ πνεύματος· τὸ γὰρ πνεῦμα πάντα ἐραυνᾷ, καὶ τὰ βάθη τοῦ θεοῦ. 11 τίς γὰρ οἶδεν ἀνθρώπων τὰ τοῦ ἀνθρώπου εἰ μὴ τὸ πνεῦμα τοῦ ἀνθρώπου τὸ ἐν αὐτῷ; οὕτως καὶ τὰ τοῦ θεοῦ οὐδεὶς ἔγνωκεν εἰ μὴ τὸ πνεῦμα τοῦ θεοῦ. 12 ἡμεῖς δὲ οὐ τὸ πνεῦμα τοῦ κόσμου ἐλάβομεν ἀλλὰ τὸ πνεῦμα τὸ ἐκ τοῦ θεοῦ, ἵνα εἰδῶμεν τὰ ὑπὸ τοῦ θεοῦ χαρισθέντα ἡμῖν· 13 ἃ καὶ λαλοῦμεν οὐκ ἐν διδακτοῖς ἀνθρωπίνης σοφίας λόγοις ἀλλ’ ἐν διδακτοῖς πνεύματος, πνευματικοῖς πνευματικὰ συγκρίνοντες. 14 ψυχικὸς δὲ ἄνθρωπος οὐ δέχεται τὰ τοῦ πνεύματος τοῦ θεοῦ· μωρία γὰρ αὐτῷ ἐστιν καὶ οὐ δύναται γνῶναι, ὅτι πνευματικῶς ἀνακρίνεται. 15 ὁ δὲ πνευματικὸς ἀνακρίνει [τὰ] πάντα, αὐτὸς δὲ ὑπ’ οὐδενὸς ἀνακρίνεται. 16 τίς γὰρ ἔγνω νοῦν Κυρίου, ὃς συμβιβάσει αὐτόν; ἡμεῖς δὲ νοῦν Χριστοῦ ἔχομεν.
10 nobis autem revelavit Deus per Spiritum suum Spiritus enim omnia scrutatur etiam profunda Dei 11 quis enim scit hominum quae sint hominis nisi spiritus hominis qui in ipso est ita et quae Dei sunt nemo cognovit nisi Spiritus Dei 12 nos autem non spiritum mundi accepimus sed Spiritum qui ex Deo est ut sciamus quae a Deo donata sunt nobis 13 quae et loquimur non in doctis humanae sapientiae verbis sed in doctrina Spiritus spiritalibus spiritalia conparantes 14 animalis autem homo non percipit ea quae sunt Spiritus Dei stultitia est enim illi et non potest intellegere quia spiritaliter examinatur 15 spiritalis autem iudicat omnia et ipse a nemine iudicatur 16 quis enim cognovit sensum Domini qui instruat eum nos autem sensum Christi habemus
Ím, Szent Pál tanúsága a szellemi dolgokról. Világos beszéd. Nem is csodálom, hogy elrejtik, hiszen nehéz az értelmét elferdíteni, hogy megfeleljen az indoeurópai létszemléletnek. Ahol minden csak kettős természetű lehet. Fény és sötétség, jó és rossz, fehér és fekete, ég és föld vagy pokol, test és szellem…stb. Persze, hogy nem értik a Szentháromságot. Az nekik csak egy földöntúli varázslat. Pedig, ha az Isten a saját mására és hasonlatosságára teremtette az embert, akkor nemde az embernél is meg kell legyen az emberi hármasság? A baj ott van, hogy az indoeurópai gondolkodók csak elvágólag képesek értelmezni az ember és az Isten hármas egységét. Ha azt mondom, szellem, lélek, test, az nekik azt jelenti, hogy külön szellem, külön lélek és külön test. Ez viszont nem igaz. A három szerves egységet képez, nem lehet kivagdosni egyiket a másikból. Pál is világosan tanúskodik: „ψυχικὸς δὲ ἄνθρωπος οὐ δέχεται τὰ τοῦ πνεύματος τοῦ θεοῦ·” Bizony a lelki ember. Nem az érzéki vagy bármi más, amivel el szeretnék fedni a kényelmetlen igazságot. A lelki ember, aki alá van vetve érzelmei viharának, vágyainak és az vezérli, nem ismeri meg és nem ismeri fel az Isten dolgait.