A test feltámadásáról Pál apostol

1Kor 15,35-49

35 Azonban kérdi valaki: Hogy támadnak fel a halottak? Milyen testtel jönnek elő? 36 Esztelen! Amit te elvetsz, az sem elevenedik meg, csak ha meghal. 37 Mikor elveted, nem a leendő testet veted el, hanem puszta magot vagy búzáét, vagy a többiek közül valamelyikét. 38 Azután az Isten adja neki a testet, úgy, ahogy akarta, éspedig minden egyes magnak külön a maga testét. 39 Nem minden hús ugyanaz a hús, hanem más az emberek, más az állatok húsa, más a madarak húsa, más a halaké. 40 Vannak mennyei testek (σώματα ἐπουράνια) és vannak földi testek (σώματα ἐπίγεια). De más a mennyeiek dicsősége és más a földieké. 41 Más a nap dicsősége, más a hold dicsősége és más a csillagok dicsősége. 42 Így van a holtak feltámadásával is. Elvetik rothadó állapotban, feltámad romolhatatlanságban, 43 elvetik gyalázatban, feltámad dicsőségben, elvetik erőtlenségben, feltámad hatalomban. 44 Elvetnek lelki testet (σῶμα ψυχικόν), feltámad szellemi test (σῶμα πνευματικόν). Ha van lelki test (σῶμα ψυχικόν), van szellemi is (πνευματικόν). 45 Így is írták meg: “Lett az első ember, Ádám, élő lélekké (εἰς ψυχὴν ζῶσαν), az utolsó Ádám megelevenítő szellemmé (εἰς πνεῦμα ζῳοποιοῦν).” 46 De nem a szellemi az első, hanem a lelki, azután a szellemi. 47 Az első ember föld porából, a második ember a mennyből eredő. 48 Amilyen a porból való, olyanok a porból valók is, amilyen a mennyei, olyanok a mennyeiek is. 49 Amint hordoztuk a por képét, úgy fogjuk hordozni a mennyei képét is.

35 Ἀλλ’ ἐρεῖ τις· πῶς ἐγείρονται οἱ νεκροί; ποίῳ δὲ σώματι ἔρχονται; 36 ἄφρων, σὺ ὃ σπείρεις, οὐ ζῳοποιεῖται ἐὰν μὴ ἀποθάνῃ· 37 καὶ ὃ σπείρεις, οὐ τὸ σῶμα τὸ γενησόμενον σπείρεις ἀλλὰ γυμνὸν κόκκον εἰ τύχοι σίτου ἤ τινος τῶν λοιπῶν· 38 ὁ δὲ θεὸς δίδωσιν αὐτῷ σῶμα καθὼς ἠθέλησεν, καὶ ἑκάστῳ τῶν σπερμάτων ἴδιον σῶμα. 39 Οὐ πᾶσα σὰρξ ἡ αὐτὴ σὰρξ ἀλλ’ ἄλλη μὲν ἀνθρώπων, ἄλλη δὲ σὰρξ κτηνῶν, ἄλλη δὲ σὰρξ πτηνῶν, ἄλλη δὲ ἰχθύων. 40 καὶ σώματα ἐπουράνια, καὶ σώματα ἐπίγεια· ἀλλ’ ἑτέρα μὲν ἡ τῶν ἐπουρανίων δόξα, ἑτέρα δὲ ἡ τῶν ἐπιγείων. 41 ἄλλη δόξα ἡλίου, καὶ ἄλλη δόξα σελήνης, καὶ ἄλλη δόξα ἀστέρων· ἀστὴρ γὰρ ἀστέρος διαφέρει ἐν δόξῃ. 42 Οὕτως καὶ ἡ ἀνάστασις τῶν νεκρῶν. σπείρεται ἐν φθορᾷ, ἐγείρεται ἐν ἀφθαρσίᾳ· 43 σπείρεται ἐν ἀτιμίᾳ, ἐγείρεται ἐν δόξῃ· σπείρεται ἐν ἀσθενείᾳ, ἐγείρεται ἐν δυνάμει· 44 σπείρεται σῶμα ψυχικόν, ἐγείρεται σῶμα πνευματικόν.  Εἰ ἔστιν σῶμα ψυχικόν, ἔστιν καὶ πνευματικόν.
45οὕτως καὶ γέγραπται·

ἐγένετο ὁ* πρῶτος
ἄνθρωπος* Ἀδὰμ
εἰς ψυχὴν ζῶσαν*, ὁ ἔσχατος Ἀδὰμ εἰς πνεῦμα ζῳοποιοῦν.

46 ἀλλ’ οὐ πρῶτον τὸ πνευματικὸν ἀλλὰ τὸ ψυχικόν, ἔπειτα τὸ πνευματικόν. 47 ὁ πρῶτος ἄνθρωπος ἐκ γῆς χοϊκός, ὁ δεύτερος ἄνθρωπος ἐξ οὐρανοῦ. 48 οἷος ὁ χοϊκός, τοιοῦτοι καὶ οἱ χοϊκοί, καὶ οἷος ὁ ἐπουράνιος, τοιοῦτοι καὶ οἱ ἐπουράνιοι· 49 καὶ καθὼς ἐφορέσαμεν τὴν εἰκόνα τοῦ χοϊκοῦ, φορέσομεν καὶ τὴν εἰκόνα τοῦ ἐπουρανίου.

Neovulgata
35 sed dicet aliquis quomodo resurgunt mortui quali autem corpore veniunt 36 insipiens tu quod seminas non vivificatur nisi prius moriatur 37 et quod seminas non corpus quod futurum est seminas sed nudum granum ut puta tritici aut alicuius ceterorum 38 Deus autem dat illi corpus sicut voluit et unicuique seminum proprium corpus 39 non omnis caro eadem caro sed alia hominum alia pecorum alia caro volucrum alia autem piscium 40 et corpora caelestia et corpora terrestria sed alia quidem caelestium gloria alia autem terrestrium 41 alia claritas solis alia claritas lunae et alia claritas stellarum stella enim ab stella differt in claritate 42 sic et resurrectio mortuorum seminatur in corruptione surgit in incorruptione 43 seminatur in ignobilitate surgit in gloria seminatur in infirmitate surgit in virtute 44 seminatur corpus animale surgit corpus spiritale si est corpus animale est et spiritale sic et scriptum est 45 factus est primus homo Adam in animam viventem novissimus Adam in spiritum vivificantem 46 sed non prius quod spiritale est sed quod animale est deinde quod spiritale 47 primus homo de terra terrenus secundus homo de caelo caelestis 48 qualis terrenus tales et terreni et qualis caelestis tales et caelestes 49 igitur sicut portavimus imaginem terreni portemus et imaginem caelestis

Ez a rész is fontos tanulságokat hordoz számunkra, arról, hogy mennyire fontos a pontos fordítás. Micsoda és mekkora képmutatás kell, ahhoz hogy emberek a Szentírás szavait felülbírálják, pusztán saját önös nagyon is időben létező látszólagos érdekeik szerint. Csak ennél a résznél is látszik, hogy gyakorlatilag lenullázza a Tanítás erejét az, aki a hamis hagyománytisztelet – főleg, hogy ez nem is igazán nagyegyházi, hanem kisegyházi – nevében kilöki Pál apostol szavai alól a támaszt. Van lelki és van szellemi test is. Ehelyett nem átallják alacsonyabb szintre hozva az embert érzéki és lelki testté silányítani az apostol tanítását. Ezzel lényegében kizárják a magyar embereket az Isten Országából. Hogyan?
Egy tanítás mindig szavakon keresztül jut el az emberek tudatáig. Ahogy Pál apostol is írja (Róm 10,17): “Tehát hallásból van a hit, a hallás pedig Krisztus szavai által.” De erről szól Jézus példazata is, amikor a pásztorról beszél, akinek ismerik a hangját a juhai. Ott akkor tudja kifejteni a legjobb hatást, azaz akkor tudja az illető ember a legpontosabban a Tanítás tartalmát megvalósítani az életében, ha pontosan fogalmaznak neki, azok, akik ismerik a Tanítást, a közvetítők. Az gondolom világos, hogy ezzel felértékelődik az egyes szavak fontossága. A tanítás szempontjából olyan fontosak az egyes szavak, mint egy iparos számára az eszközei. A művész számára alkotó eszközei. Ha nem pontosak az eszközei, ő maga sem tud pontos munkát végezni. Ahogy egy földműves sem tud szántani, ha eke helyett boronát adnak neki hozzá. Fontos eszköz a borona is, de szántani nem lehet vele. Különösen igaz ez akkor, ha a Tanítás sarkalatos pontjain változtatnak a fordítók. Az ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy szellem az Isten vagy lélek az Isten (Jn 4,24). Ha ugyanis szellemi akkor az emberben is kiemelkedik az értelem fontossága, ha viszont lelki, akkor elegendő csak nagyokat érezni. Viszont ez utóbbival már együtt járnak az érzelmek pusztító vonulatai is. A gyűlölet, az irigység, a félelmek, a hiúság és társaik. Mivel a lélek egy ezért nem is lehet csak a jó érzelmeket kiválogatni, az egyik mindenképpen húzza magával a többit is, ahogy a fény, itt a földön együtt jár az árnyékkal.
A test feltámadását sem lehet megérteni az indoeurópaiak kettős világképe, létértelmezése mentén. Ott ugyanis értelmetlen. Hogyan is lehetne? Hiszen, ha egyszer elpusztul és tudjuk, hogy a földben a testek elenyésznek, akkor ebből a világképből lehetetlen azt állítani, hogy mégis feltámadnak, amik elpusztultak. Kell valaminek lennie, ami több, mint az ember és az emberi test és ebbe értendő a lélek is, hisz az a lélegzet, ami nem több, mint az ember. Addig van, amíg él az ember, ha meghal, megszakad.
Ez a több a szellem. Ami ugyan az a minőség, mint ami az Isten is, ahogy ugyanebben a levélben az Apostol tanítja – azoknak, akik kíváncsiak a tanítására, s nem csupán saját képzeteiket várják viszont.

27. Vasárnap

Máté 21,33-43

 

33 „Hallgassatok meg egy másik példázatot. Volt egy gazda: szőlőt ültetett, kerítéssel körbekerítette, prést ásott benne és tornyot épített. Aztán kiadta azt földműveseknek, és külföldre utazott. 34 Amikor elközelgett a szüret ideje, elküldte rabszolgáit a földművesekhez, hogy szedjék be a gyümölcsét. 35 A földművesek azonban megfogták a rabszolgáit; az egyiket megverték, a másikat megölték, a harmadikat megkövezték. 36 Ekkor ismét küldött más rabszolgákat, az előzőknél többet, de azok éppúgy tettek velük is. 37 Végül elküldte hozzájuk a fiát, mondván: ’A fiamat majd tisztelni fogják.’ 38 De a földművesek, mihelyst meglátták a fiút, azt mondták egymás között: ’Itt az örökös, gyertek, öljük meg, és szerezzük meg az örökségét.’ 39 Megfogták őt, kivetették a szőlőn kívülre és megölték. 40 Amikor tehát eljön a szőlő ura, mit fog tenni ezekkel a földművesekkel?” 41 Azt mondták neki: „A gonoszokat gonoszul el fogja pusztítani, a szőlőt pedig más földműveseknek adja, akik megadják neki a gyümölcsöt a maga idejében.”

42 Jézus ekkor azt mondta nekik: „Hát sohasem ismertétek fel az Írásokban:

A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett;

az Úr tette azzá, és ez csodálatos a mi szemünkben?”

43 Ezért mondom nektek, hogy elveszik tőletek az Isten Országát, és olyan nemzetnek adják, amely meghozza annak gyümölcseit.

33 Ἄλλην παραβολὴν ἀκούσατε. Ἄνθρωπος ἦν οἰκοδεσπότης ὅστις ἐφύτευσεν ἀμπελῶνα καὶ φραγμὸν αὐτῷ περιέθηκεν καὶ ὤρυξεν ἐν αὐτῷ ληνὸν καὶ ᾠκοδόμησεν πύργον καὶ ἐξέδετο αὐτὸν γεωργοῖς καὶ ἀπεδήμησεν. 34 ὅτε δὲ ἤγγισεν ὁ καιρὸς τῶν καρπῶν, ἀπέστειλεν τοὺς δούλους αὐτοῦ πρὸς τοὺς γεωργοὺς λαβεῖν τοὺς καρποὺς αὐτοῦ. 35 καὶ λαβόντες οἱ γεωργοὶ τοὺς δούλους αὐτοῦ ὃν μὲν ἔδειραν, ὃν δὲ ἀπέκτειναν, ὃν δὲ ἐλιθοβόλησαν. 36 πάλιν ἀπέστειλεν ἄλλους δούλους πλείονας τῶν πρώτων, καὶ ἐποίησαν αὐτοῖς ὡσαύτως. 37 ὕστερον δὲ ἀπέστειλεν πρὸς αὐτοὺς τὸν υἱὸν αὐτοῦ λέγων, Ἐντραπήσονται τὸν υἱόν μου. 38 οἱ δὲ γεωργοὶ ἰδόντες τὸν υἱὸν εἶπον ἐν ἑαυτοῖς, Οὗτός ἐστιν ὁ κληρονόμος· δεῦτε ἀποκτείνωμεν αὐτὸν καὶ σχῶμεν τὴν κληρονομίαν αὐτοῦ, 39 καὶ λαβόντες αὐτὸν ἐξέβαλον ἔξω τοῦ ἀμπελῶνος καὶ ἀπέκτειναν. 40 ὅταν οὖν ἔλθῃ ὁ κύριος τοῦ ἀμπελῶνος, τί ποιήσει τοῖς γεωργοῖς ἐκείνοις; 41 λέγουσιν αὐτῷ, Κακοὺς κακῶς ἀπολέσει αὐτοὺς καὶ τὸν ἀμπελῶνα ἐκδώσεται ἄλλοις γεωργοῖς, οἵτινες ἀποδώσουσιν αὐτῷ τοὺς καρποὺς ἐν τοῖς καιροῖς αὐτῶν.

42 λέγει αὐτοῖς ὁ Ἰησοῦς, Οὐδέποτε ἀνέγνωτε ἐν ταῖς γραφαῖς,

Λίθον ὃν ἀπεδοκίμασαν οἱ οἰκοδομοῦντες,
οὗτος ἐγενήθη εἰς κεφαλὴν γωνίας·
παρὰ κυρίου ἐγένετο αὕτη
καὶ ἔστιν θαυμαστὴ ἐν ὀφθαλμοῖς ἡμῶν;

43 διὰ τοῦτο λέγω ὑμῖν ὅτι ἀρθήσεται ἀφ᾽ ὑμῶν ἡ βασιλεία τοῦ θεοῦ καὶ δοθήσεται ἔθνει ποιοῦντι τοὺς καρποὺς αὐτῆς.

 

És az Isten Országa más nemzetnek lesz adva, olyannak, akik megtermik gyümölcseiket. Ahogy a gazda, mikor látja, hogy a korábban ültetett fa nem terem gyümölcsöt, kivágja azt és másikat ültet, amely majd terem. Az Isten végtelen. Az Isten örök és korlátlan hatalommal bír, mivel még maga a puszta lét is az ő teremtése. Az emberek hiába is igyekeznek úgy tenni,  mintha lehetne örök jogot vásárolni az Isten Országára, ez lehetetlen. Nincs tettektől független jogosultság. Be lehet kerülni, ahogy Saul bekerült és ki is lehet esni a kegyből, ahogy iskarióti Júdás elbukott. Ő volt ugye a pénz mellett…

Tehát a gazda dönt és nem az emberek. Nem mi. Hogy tegyünk hát? Teremjük a hit gyümölcseit. A gazda világot teremtett, majd beleültette az embert. Nem tulajdonosnak, hanem bérlőként. Ebből fakadóan a teremtett világ a mi szőlőnk, aminek hasznát, gyümölcseit, kéri majd a gazda. Kéri az örökkévalóság előtt az utolsó ítéletkor, de kéri nap mint nap is. És aki nem hű a bérleményben, attól elvesz mindent.

Manapság az emberek megfeledkezni látszódnak erről a tényről. Tulajdonnak hiszik, ami bérleményünk. Úgy is gazdálkodunk a teremtett világunkkal. De inkább csak garázdálkodunk vele. Kiraboljuk a természeti világot, kiraboljuk az emberi világunkat, rablói vagyunk az ember emberi tulajdonságainak, érzelmeinek. A gazdag – bár csak pénzben, vagyonban gazdag – nyugati világrész ott tart, hogy rablásra kínalja fel saját gyermekeit is, a családot és valamennyi szép és jó tulajdonságot. Gőgje hatalmasra duzzadt. A gazdát megveti és a küldötteit halomra gyilkoltatja.

Hogy tegyünk hát? Tegyünk meg mindent, amit tilt a hedonista Nyugat. Óvjuk a környezetünket, gondozzuk az Életet magunk körül. Óvjuk és szeressük családjainkat, támogassuk testvéri szertettel egymást ebben. Húzódjunk el azoktól, akik a bűn szolgái. Akik fajtalankodnak, élvezeteiknek élnek, embertársaikat fosztogatják nem lehetnek kebel barátaink. Minden nap olvassuk az evangéliumokat. Ez nagyon fontos, mert a sötétség fiai mindent megtesznek, hogy elbizonytalanítsanak minket, hogy az Isten Országának lakóit a saját szellemi-lelki sivatagába csábítsák. Az a mérce, az igazi.

És mindenek mellett imádkozzunk minden időben. Az ima úgy hullámozzon bennünk, mint ahogy szervezetünkben a víz. Imádkozzatok!

26. Vasárnap

 

Máté 21,28-32

28 „Vajon erről mit gondoltok? Egy embernek két fia volt. Odament az elsőhöz és így szólt: ’Fiam! Eredj ma, dolgozz a szőlőben!’ 29 Az így válaszolt: ’Nem akarok’, de később megbánta és kiment. 30 Akkor odament a másikhoz is, és ugyanúgy szólt neki. Az ezt felelte: ’Én, Uram!’ De nem ment ki. 31 A kettő közül melyik tette meg az apa akaratát?” Azt felelték: „Az első.” Erre Jézus azt mondta nekik: „Bizony, mondom nektek: a vámszedők és az utcanők előbb mennek be az Isten Országába, mint ti. 32 Eljött ugyanis hozzátok János az igazságosság útján és nem hittetek neki. A vámszedők és az utcanők azonban hittek neki, s ti még ennek láttán sem bántátok meg később, hogy higgyetek neki.”

28 Τί δὲ ὑμῖν δοκεῖ; ἄνθρωπος εἶχεν τέκνα δύο. καὶ προσ­ελθὼν τῷ πρώτῳ εἶπεν, Τέκνον, ὕπαγε σήμερον ἐργάζου ἐν τῷ ἀμπελῶνι. 29 ὁ δὲ ἀποκριθεὶς εἶπεν, Οὐ θέλω, ὕστερον δὲ μεταμεληθεὶς ἀπῆλθεν. 30 προσελθὼν δὲ τῷ ἑτέρῳ εἶπεν ὡσαύτως. ὁ δὲ ἀποκριθεὶς εἶπεν, Ἐγώ, κύριε, καὶ οὐκ ἀπῆλθεν. 31 τίς ἐκ τῶν δύο ἐποίησεν τὸ θέλημα τοῦ πατρός; λέγουσιν, Ὁ πρῶτος. λέγει αὐτοῖς ὁ Ἰησοῦς, Ἀμὴν λέγω ὑμῖν ὅτι οἱ τελῶναι καὶ αἱ πόρναι προάγουσιν ὑμᾶς εἰς τὴν βασιλείαν τοῦ θεοῦ. 32 ἦλθεν γὰρ Ἰωάννης πρὸς ὑμᾶς ἐν ὁδῷ δικαιοσύνης, καὶ οὐκ ἐπιστεύσατε αὐτῷ, οἱ δὲ τελῶναι καὶ αἱ πόρναι ἐπίστευσαν αὐτῷ· ὑμεῖς δὲ ἰδόντες οὐδὲ μετεμελήθητε ὕστερον τοῦ πιστεῦσαι αὐτῷ.

Ki a keresztény? Mára égetővé lett a kérdés. A kereszténység keretei, díszletei még megvannak,  de a tartalom, ami a kérdést felteteti, bizony elillant.

Eljött ugyanis hozzátok, de nem hittetek neki.

Két ezer éve forgatják az evangéliumok könyveit, kétezer éve hirdetik magukról, hogy ők a hit letéteményesei, kétezer éve élnek oly sokan Krisztus nevéből, két ezer éve, hogy az Isten Országa egyre távolabb, még távolabb, s a végtelenbe tolódik általuk. Általuk, a hivatásos keresztények által. Akiknél csak szavak, puszta szavak vannak, azonban a tettek elmaradnak. Felélték az Egyház szellemi kincseit, s telerakták a kincstárat lejárt váltókkal, kifizetetlen adóslevelekkel.

Vajon erről, mit gondoltok?

Tényleg, felteszünk egyáltalán kérdéseket? Mert vannak bőven. Aki nem kérdez, nem kap feleletet. A kereszténység szinte minden kincsét széthordták a csalók, a tolvajok, a rablók és saját árújukként kínálgatják a gyanútlan vevőknek. A vevők, meg azt hiszik, csodálatos titkokat kapnak, drága áron. Holott ingyen is az övék lehetne. Azonban a hűtlen őrzők mindig kinyitották a hátsóajtót, a bűntársaiknak. Így ürült ki a Tárház. Az Egyház egykor Isten által megtöltött Tárházának benseje.

Ha nem bírnánk biztos ígéretet az Isten Országának eljöveteléről, bizony egészen el kellene keserednünk ennyi rablás láttán. Reményeink azonban nem e világnak homályos ismereteiben vannak, hanem Isten világos és egyértelmű kijelentéseiben.  Így azonban mi azok közé tartozunk, akik amikor látják az Ige működésének jeleit, hisznek és bíznak az Úrban és követik is őt. Nem könnyű ugyan, de a segítséget is megkapjuk. S a tettek, melyeket az evangéliumok szellemében teszünk, tanúskodnak majd mellettünk. Mert a tettek számítanak, nem a puszta szavak. A tettek töltik meg élettel az Egyház közösségét, s hozzák mind közelebb az Isten Országát.

 

Ezeken gondolkodjatok

 

Fil 4,8

Egyébként, testvérek, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, ami komoly, ami igazságos, ami tiszta, ami kedves, ami jó hírű, ha valami erényes és ha valami magasztos.

Τὸ λοιπόν, ἀδελφοί, ὅσα ἐστὶν ἀληθῆ, ὅσα σεμνά, ὅσα δίκαια, ὅσα ἁγνά, ὅσα προσφιλῆ, ὅσα εὔφημα, εἴ τις ἀρετὴ καὶ εἴ τις ἔπαινος, ταῦτα λογίζεσθε·

           Mater Ecclesia

A Filippiekhez szóló levél fordítása során került szemem elé ez a nagyszerű – bár rövid és tömör – mondat.

Mert mi az a dolog, amit leginkább a saját hatókörünkben tarthatunk? A gondolataink. De ez az a tér, ami a leginkább ki van téve az örök veszejtő támadásainak. Ezen nyugszik egész lényünk. Érzelmeink és tetteink, döntéseink és véleményeink. S ezért itt van az a lehetőség, ahol megtarthatjuk önmagunkat a helyes úton, Isten útján.

Pál cselekvést kér tőlünk, nem bágyadt ráhagyatkozást. Irányítani kell gondolatainkat, mert ha nem irányítunk, akkor majd a csapongó érzelmeink vagy épp ezeken keresztül külső akarat fogja irányítani gondolatainkat. Egyébként ez zajlik ma. Gondolkodásunk felett átvenni igyekeznek az irányítást közvetett eszközökkel. A reklámok, a filmek, a zenei klippek, az ál-valóság show-k. A tematizált tehetségkutatók, az összes főzőshow, a doku-filmek elsöprő többsége, az újságnak álcázott online felületek, amik valójában a legvaskosabb propaganda források, a Facebook, az Instagram, a Twitter, a Google összes dolga, az egyéb nagy közösségi felületek, mind-mind a gondolkodásunk befolyásolását végzik alig leplezett módon. S valamennyi az érzelmeinket veszi célba, mert az a legjobb közvetítő közeg az elme meghódításához. Egy gondolatot egy pozitív érzelemhez kapcsolni és így, mint trójai falóban bejuttatni az elmébe a gondolatot, az “üzenetet”. Mindezt a tudat érzékelési szintje alatt, azt megkerülve. Ezt a gyakorlatot persze nem mostanában találták ki. Már az első ismert szervezett társadalmak vezetői éltek ezzel a maguk technikai színvonalán. A köveken, sziklákon karcolatokkal, rajzokkal, feliratokkal, szobrokkal igyekeztek befolyásolni az egyre bővülő létszámú társadalmak embereit. Mert minél nagyobb és “sűrűbb” egy társadalom, annál nagyobb az emberek közötti “emberi” távolság, s így az “ellenőrzési” lehetőség. Ebbe az érzelmi távolságba tudtak beékelődni a korai befolyásolók (is). Ez pedig évezredekkel ezelőtt volt. További jellemzője a befolyásolásnak, hogy erre mindig azok a csoportok törekedtek, akik egy adott társadalmon belül kisebb érzelmi tőkével rendelkeztek vagy kifejezetten hódítók voltak. Azaz a természetestől való eltérést igyekeztek igazolni. Ugyanis az igazságot nem kellett magyarázni. Mindig a hazugságnak volt és van szüksége az igazolásra.

Azonban, mivel korábban az emberek nem rendelkeztek akkora technikai erővel és eszköztárral, mint ma, a korai hatékonyság eléggé korlátozott volt. Mind időben, mind térben. A nyomtatás megjelenésével indult be a gőzhenger. Mivel innentől kezdve egyre nagyobb “hangja” lehetett annak, aki birtokolta ezt az eszközt: a nyomdát. Függetlenül a közlendő igazságtartalmától. Az akkorra már megszűnő félben lévő nemzedékek során helyben maradó társadalmi szerveződés mellett fokozatosan teret nyerő városi/városias szerveződés zömmel egymástól érzelmileg távoli embereket eredményezett. A városok lettek a nagyobb területek gazdasági, katonai, pénzügyi, hatalmi központjai. Így az ott uralkodó vélemény jelentette a Közvéleményt. Az pedig fokozatosan egyre nagyobb súlyt jelentett a hatalmi harcokban. Az emberek pedig egyre nagyobb mértékben szoktak hozzá a véleményük irányítottságához. Így teltek a nemzedékek. Az elmúlt 120 évben viszont kitágult a véleményformáló eszközök köre. A rádió, a mozi, a tv, majd az internet, majd az okostelefonok, mind közvetítik az emberek legbelsőbb terébe is a gondolandó gondolatot. Valósággal körbenyálaz a hazugság, mint valami láthatatlan massza. 

Erre ad megoldást Pál apostol ebben az egy mondatban (is). A gondolkodásunk van célkeresztben, akkor a gondolkodásunkat kell tudatossá tenni. Minden reggel, mikor felkelünk, ne sajnáljuk az első kis időt egy Miatyánk elmondására. De azonnal. Még ki sem kell kelni az ágyból. Megébredünk és az első, ami azonnal el kell induljon az ima. Ez megadja az alaphangot. Mire elmondjuk eszünkbe jut, hogy mit mondott Pál: arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, ami komoly, ami igazságos, ami tiszta, ami kedves, ami jó hírű, ha valami erényes és ha valami magasztos… “

Arra irányuljanak gondolataim, ami igaz, ami komoly, ami igazságos, ami tiszta, ami kedves, ami biztató, ami erényes, ami magasztos! 

Kezdjük el figyelni a körülöttünk zajongó média álnokságát. Figyeljünk mindig a mögöttes szándékra. De egyszerűbb kerülni a kapcsolatot, az érintkezést a médiafelületekkel. Higgyünk a saját érzékeinkkel megtapasztalható valóságnak! Soha ne engedjük, hogy a közvetített, legyártott “hírek” mértékadók legyenek számunkra. Figyeljük állandóan, mennyi időt adunk a médiának? A minél kevesebb a jó arány. Az első valóság az, amit tapasztalunk. A média egy másodlagos ismeret, nagyon erős torzításokkal. Gondolkodásunk számára legyen mérce az evangéliumok tanítása. Ha ettől a hajótól eloldjuk magunkat elvisz a Világ hamis akaratoktól torzított sodrása. Az evangéliumokon túl az Újszövetség többi irata is táplálék, az ember szellemének kenyere. A lélek itala a többi Krisztus követővel való egység érzete, társaságuk valósága. Ebből következik, hogy mindig törekedjünk közösségben lenni azokkal, akik Krisztust követik. Az Isten Országa nem magányos hely. Az Isten Országa az Élet Igéinek működési tere, így számunkra az élet forrása.

Szüntelenül imádkozzunk, szüntelenül adjunk hálát az örök Atyának, hogy megemlékezett rólunk, hogy erről gondolkodhatunk!

Mai gondolat

 
1Kor 2,1-5
 
1 Én is, testvérek, hozzátok menvén, nem a beszéd vagy a bölcsesség tekintélyével mentem kihirdetni az Isten titkait. 2 Mert nem vizsgáltam más ismeretet bennetek, mint a Felkent Jézust, és ezt megkereszteltként. 3 Én is gyöngeségben, félelemben, és sokféle rettegésben voltam köztetek. 4 Az én Igém és hirdetésem, nem a bölcsesség meggyőző [beszédében] áll, hanem a szelleminek és az erőnek bizonyosságában, 5 hogy a ti hitetek, ne az emberek bölcsességében, hanem Isten Erejében legyen.
1 Κἀγὼ ἐλθὼν πρὸς ὑμᾶς, ἀδελφοί, ἦλθον οὐ καθ᾽ ὑπεροχὴν λόγου ἢ σοφίας καταγγέλλων ὑμῖν τὸ μυστήριον τοῦ θεοῦ, 2 οὐ γὰρ ἔκρινά τι εἰδέναι ἐν ὑμῖν εἰ μὴ Ἰησοῦν Χριστὸν καὶ τοῦτον ἐσταυρωμένον· 3 κἀγὼ ἐν ἀσθενείᾳ καὶ ἐν φόβῳ καὶ ἐν τρόμῳ πολλῷ ἐγενόμην πρὸς ὑμᾶς, 4 καὶ ὁ λόγος μου καὶ τὸ κήρυγμά μου οὐκ ἐν πιθοῖς σοφίας λόγοις ἀλλ᾽ ἐν ἀποδείξει πνεύματος καὶ δυνάμεως, 5 ἵνα ἡ πίστις ὑμῶν μὴ ᾖ ἐν σοφίᾳ ἀνθρώπων ἀλλ᾽ ἐν δυνάμει θεοῦ.
 
Milyen nagy hiány van ebből! Az utolsó sorban azt is írhatta volna Pál apostol, hogy ne az emberek okoskodásán alapuljon hitetek. Mert a minden az okoskodás. A közösségi felületeket, amik eredetileg arra lettek volna hivatva, hogy építsék az emberek közötti kapcsolatokat, ma el vannak öntve irányított okoskodással, összeugrasztással, hivalkodással és üres, semmitmondó fecsegéssel. De ugyan ez igaz sokszor a személyes emberi kapcsolatokra is. Már, ami megmaradt abból. Az emberek eljutottak oda, hogy eredendő szellemi valójukat aprópénzre váltották.
 
Okoskodás helyett, Isten erejében való alapozás. Szellemi alapozás. Pál látszólag oktalannak mutatja magát, de igazából azt az eredendő bölcsességet jelöli meg, ami elveszőben volt már akkor is a szervezett városi társadalmak hatalmi és érdek alapú gondolkodás sodrása által. Mert, mi is lehet nagyobb és mélyebb bölcsesség, mint a végtelenre alapozott? Hiszen Isten végtelen. Míg a legokosabb ember is be van határolva a tér és az idő által. Töredékesek az ismereteink. Töredékes az ítélőképességünk – önmagunkban. S így töredékesek döntéseink is, hiszen ily bizonytalan alapon, milyen is lehetne?  És valóban. Az emberi történelem ismert része, ami a szervezett társadalmak létrejöttével indul, nem szól másról, mint rossz döntések, balítéletek, tévedések véres játékairól.
 
Krisztussal az Isten átszakította a lét fátylát. Azt a fátylat, amit ember önerejéből még csak meg sem közelíthet, nemhogy átlépi. Hidat vert az Isten Országába, sőt, egyenesen át is hozta. De itt bizalom kell. Nem okosság vagy tanultság. Abból van, volt és lesz is még sok. Hanem egy ősbizalom felismerése önmagunkban, ami ott lebeg valamennyiünk élete felett. Csak a világ látszat-dicsősége eltéríti figyelmünket. Hatalmas “hangerővel” ordít a fülekbe, hogy meg ne halljuk a pásztor hangját. Pedig valójában erőtlen. A hazugságokra alapít. A kígyó is az őskertben, egyetlen fegyverrel rendelkezett: a Hazugsággal. Ez ma sincs másként.  A Világ rendje a hazugságra alapul, míg az Isten Országa az Igazságra. Ezért tagadják, már magának az Igazságnak a létét is. Meg nem szüntethetik, de tagadhatják. S az emberek lassanként el is hiszik. S így leoldódnak a Sátán láncai. És hamarosan hatalmat fog kapni a Föld harmadrésze felett. De ez lesz a kijózanodás útja is az emberiségnek. Bár, hatalmas ára lesz a józanságnak. A Krisztusban való hit, bizalom vér nélkül is megadta volna a józanságot. De ehhez kevésnek bizonyult az emberi bölcsesség. 

Imádkozzatok szüntelen!

Az Egyház térvesztéséről

 
Elém került – ismét – egy cikk, ami a német egyház helyzetével foglalkozik. Elébb csak pár szót írtam volna, de egy egész bejegyzés lett belőle. Ezt osztom meg most.
 
Nos, igen, elfordulnak az egyháztól.
Ez szerte Európában így megy. A cikk – elég furamód – ezt arra akarja visszavezetni, sugalmazva, hogy az emberek a bűnösök, mert milyen földhözragadt anyagias megfontolások miatt mennek el. Hogy? Tehát, van a hívő ember, aki egy napon arra ébred, hogy jövőre több lóvé lesz és akkor több lesz az egyházi adó is. Így?
A valóságban ennek sok évtizedes előzménye van, sőt alighanem nemzedékek során jutunk el idáig. A pénz, a pénz, a pénz… Sok vagy kevés? Jól költik-e el avagy rosszul? Efelett tipródnak az okosok. És nem értik, nem értik, miért ily megátalkodott az Isten adta nép?
Mert ki is lehetne más hibás, mint a nyáj maga? Nem? A papságnak ugyan mi köze van ehhez? Vagy az egyház vezetésének? Semmi. Már hogy lenne. A teológusok hadának? Semmi. Mossák kezeiket. Mennyé’ lelkiségi mozgalomba, ha unatkozol.
Krisztus közösséget alapított, ez bizony így van. A közösségnek adott rendet is. Vannak vezetők és vezetettek. És ezek egymásra vannak bízva.
Krisztus még azt is megadta, hogy miről ismerjük meg a közösségeink minőségét. A gyümölcseiről. Ha van, akkor jól működik, él. Ha nincs, ha a fa terméketlen, akkor rosszul működik. És azt is mondta, hogy a gyümölcsöt nem-termő fát a gazda előbb-utóbb kivágja és ültet más fát, ami majd teremni fog.
Vagy mit tesznek azzal a pásztorral, amelyik keze alatt megfogyatkozik a nyáj? Vajon bíznak-e rá más juhokat is? Aligha. Még azt is elveszik tőle, ami megmaradt a hanyag munka után, nehogy annak is lába kelljen.
Vajon védekezhet-e azzal a hanyag pásztor, hogy a juhok állhatatlanok? Hogy nem érti mi történik, ő kiment a mezőre, de a juhok mégis elszéledtek.
 
Jn 10,1 Ἀμὴν ἀμὴν λέγω ὑμῖν, ὁ μὴ εἰσερχόμενος διὰ τῆς θύρας εἰς τὴν αὐλὴν τῶν προβάτων ἀλλὰ ἀναβαίνων ἀλλαχόθεν ἐκεῖνος κλέπτης ἐστὶν καὶ λῃστής·
1 Legyen, ahogy mondom nektek, aki nem az ajtón jön be a juhok aklába, hanem máshol lép be, az tolvaj és rabló.
2 ὁ δὲ εἰσερχόμενος διὰ τῆς θύρας ποιμήν ἐστιν τῶν προβάτων.
2 Aki azonban az ajtón jön be, az a juhok pásztora.
3 τούτῳ ὁ θυρωρὸς ἀνοίγει, καὶ τὰ πρόβατα τῆς φωνῆς αὐτοῦ ἀκούει, καὶ τὰ ἴδια πρόβατα φωνεῖ κατ᾽ ὄνομα καὶ ἐξάγει αὐτά.
3 Ajtót nyit ennek a kapus, a juhok pedig hallgatnak a hangjára. Nevükön szólítja a saját juhait és kivezeti őket.
4 ὅταν τὰ ἴδια πάντα ἐκβάλῃ, ἔμπροσθεν αὐτῶν πορεύεται, καὶ τὰ πρόβατα αὐτῷ ἀκολουθεῖ, ὅτι οἴδασιν τὴν φωνὴν αὐτοῦ·
4 Miután sajátjai mind kimennek, előttük megy, és a juhai hallgatnak rá, mert ismerik a hangját.
5 ἀλλοτρίῳ δὲ οὐ μὴ ἀκολουθήσουσιν ἀλλὰ φεύξονται ἀπ᾽ αὐτοῦ, ὅτι οὐκ οἴδασι τῶν ἀλλοτρίων τὴν φωνήν.
5 Másvalakit egyáltalán nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert másnak a hangját nem ismerik.”
 
Térjetek vissza a forrásokhoz, a négy evangéliumhoz, a levelekhez, a Jelenésekhez. Akkor nem menni, hanem jönni fognak hozzátok. Ha azonban nem futja többre, mint önmagatok csodálatára és csodáltatására, bár azt hiszitek erős a hangotok, valójában némán tátogtok csak. A juhok pedig nem látnak mást, mint a mezőn bizonytalanul ténfergő embert, aki mintha valamit motyogna magában, halkan.
Testvéreim, ha szétszéled a nyáj, akkor keressétek meg a pásztort, ahogy majd a gazda is meg fogja keresni őket, hogy számot adjanak munkájukról. Majd.
Most azonban még van idő. Térjetek meg a forráshoz, ahonnan az élő víz jön nekünk. A forrás pedig Krisztus, a hang pedig az evangéliumokból szól. Mert az evangélium Krisztus hangja. És ez az a hang, amit a juhok ismernek, amit követni fognak. Az évszázadok alatt már igazán megtanulhattátok volna, hogy más hangot nem követ a nyáj. A Krisztusban megmerítkezett pásztorokat követték az emberek. A teológusokat megcsodálták. Az átszellemült igehirdetők gazdagították az egyházat, a pusztán bölcselkedők pedig csak saját hírnevüket. Ezért, ahogy korábban mindig, úgy most is Krisztusban van a megoldás. Öltözzetek Krisztusba, nem sután, névleg, mímelve, hanem igazán, eltökélten. Oldjátok le ember gondolatokból szőtt köntöseiteket, amit az elsuhanó századok aggattak rátok. Azok csak dicsekvés és hiúság voltak és sűrű, nehéz szövetük lehúzott  mindenkit egészen a föld poráig. Ezek helyett öltsétek fel Krisztus egyszerű és könnyű ruházatát. Mert azon áttetszik a hit és az Atyába vetett bizalom fénye. S mivel könnyű, nem akadályoz a mozgásban, hogy eljuss mindenkihez, aki a hívást hallja. Igaz, az is meglátszik, ha sötétség van bennünk. Ha meg akarod menteni az Egyházat, akkor fuss Krisztushoz, mint pusztai vándor a tiszta vizű forráshoz. 
Jellemző, hogy a cikk végén csak egy ószövetségi idézetre futotta. Nem véletlen. Ha a másikat kell hibáztatni egyből futnak Mózeshez. Az evangéliumok példázatai túl kényelmetlenek. Amely idézet ráadásul nem is Krisztusi. Ez a szemet, szemért elvét hirdeti. Pont ez a hatalmi szemlélet az, amit le kellene vedleni. Hogy egyáltalán meglátható legyen a bajok gyökere. 
 
Isten legyen velünk, hogy visszataláljunk az Útra, amit gőgből és jobban-tudásból elhagytunk.
 

Az önmagával meghasonlott Ország

 

Most egy fontos jézusi gondolatot szeretnék felemlíteni, mert elemi erővel válik valósággá vészterhes jelenünkben. Ez az önmagával meghasonlott országról szól. Minden téren felkavarodott jelenünk kérdések sokaságát veti fel az emberben. Ezek a kérdések pedig válaszokért kiáltanak. A válaszokat pedig ott keressük, ahol a Tanító azt megadta mintegy két évezrede.

   A következő helyeken olvashatjuk:

 

  • Mt 12,25: “Ismervén, pedig az indulataikat, azt mondta nekik: „Minden ország, ami önmagában megoszlik, elpusztul, és minden város vagy ház, mi önmagával megoszlik, nem állhat fenn. “
  • Mk 3,24-25: “24 Ha valamely ország megoszlik önmagával, az, az ország nem állhat fenn; 25 és ha egy ház megoszlik önmagával, az a ház nem állhat fenn.”
  • Lk 11,17: “Ő pedig látva a gondolataikat, így szólt: „Minden ország, mely megoszlik önmagával elhagyatik, és ház a házra dől. “

Mivel három helyen is meg van ez a mondás, biztosak lehetünk benne, hogy fontos gondolatot osztottak meg az ihletett szentírási szerzők, evangelisták. Ezt a gondolatot akkor hozza elő Jézus, amikor azzal vádolják, hogy Belzebubbal (vagy másképpen a Sátánnal), az ördögök fejedelmének segítségével tesz csodát, gyógyít.

Az ország meghasonlik/megoszlik önmagával. Az ország kifejezés a görögben a baszileiaβασιλεία, -ς – királyság; (királyi) uralom – a baszileiosz, az uralkodó, fejedelem, király által vezetett állami egység/szervezet. Ez a koiné görög nyelv idején, amikor az evangéliumokat lejegyezték (az 1. század második felében) a központosított országot jelentette, részint a korábbi diadokhosz államok emlékezetét, részint pedig az akkorra már uralkodó vezette Rómát. A megoszlik, meghasonlik kifejezés pedig a meridzó és Lukácsnál diameridzó igék adják meg – μερίζω – 1. (A.) oszt; 2. (P.) megoszlik, szétszakad, meghasonlik, illetve διαμερίζω – 1) darabokra tép, vág; 2) szétoszt; 3) (M) megoszlik; 4) (M) meghasonlik. 

Tehát mit is mondhatunk ennek a példának a fényében a jelen helyzetről, ami körül vesz minket? Jézus gyógyított Szombaton, ami a nyugvás napja volt a zsidók számára. A farizeusok ezt szigorúan értelmezték, amibe szerintük nem fért bele az, hogy gyógyítson. Azaz egyfajta munkának vették a gyógyítást is. S ezért terjesztették azt, hogy nem is az Atya, hanem az ördögök atyja, Belzebúb – Βεελζεβούλ v. Βεεζεβούλ –  vagy másképp a Sátán segítségével és erejével tesz csodát. Erre mondja Jézus a fenti példát. A Sátán ugyanis nem tehet önmaga ellen, azaz ez esetben nem fog embereket gyógyítani, bűneiktől megszabadítani. Ugyanis minden ország, minden szerveződés önmaga lényegével azonos kell maradjon, ha élni akar. A Sátán nem gyógyíthat, mert akkor már nem Sátán. A bűn terjesztője pedig végképpen nem szabadíthat meg épp a bűn alól.

Most viszont épp e példa erejét használjuk fel a jelen valóság lényegének megvilágítására. Mert mit is látunk magunk körül ezekben a napokban, ezekben a hetekben? És, amit látni-tapasztalni fogunk a következő hónapokban?  Az un. Nyugat országai, illetve azok vezető értelmisége, politikai, kulturális és oktatási vezető rétegei sorra adják fel önmagukat egy egyébként nagyon átlátszóan hamis eszme oltárán. No és persze saját nemzetük polgárait. Szabadjára engedték a csőcseléket az utcákon, ostobábbnál ostobább intézkedéseket hoznak, a józan észt meghazudtoló mértékű szóhasználat átalakításba fogtak, állítólagos érzékenységek nevében közönséges fosztogatásba és rombolásba fogtak, a társadalmi felforgatás bolsevikokat és egykori anarchistákat megidéző módon. Ugyanakkor emellett az is látszik, hogy maguk a nyugati társadalmak, tehát az azt alkotó emberek, polgárok ezt tehetetlenül szemlélik. Gyakorlatilag szellemileg és lelkileg lebénulva tűrik a felforgatást. Jól láthatóan egyszerűen nincsenek szavaik sem a jelenség megértésére, de talán sokszor még a kérdés feltevésére sem. Ha pedig elindulnak a kérdésekkel és a válaszokkal egy hatalmas támadással néznek szembe. Amint azt nap, mint nap olvashatjuk, láthatjuk a rasszizmus, a felsőbbrendűségtudat, antidemokratikusság vádjával találják szembe magukat. Az a nyugati fősodor, ami most őrült módon tombol, gyakorlatilag minden komolyabb kísérletet megfojt, ami a megoldás irányába menne.

Nekünk vannak szavaink a kérdésekre és a válaszokra is.

Ez a bizonyos fősodor, mit támad? Ez a kérdés azért fontos, mert ez alapján tudjuk kitapintani a forrás minőségét. Ahogy Jézus is ebben a kérdésben kellett, hogy a példázatot megfogalmazza. Hiszen azzal akarták “megfogni”, hogy azt állították, nem az Isten segítségével, hanem a Gonosz erejével tesz csodát. Támadói hamisan akarták bemutatni Jézus erejének forrását. Ma ugyan ez a helyzetet látjuk. Az ördög emberei, Belzebub valódi szolgái egy hamis értelmezést sugdosnak vagy inkább üvöltenek a közemberek füleibe. A nyugati társadalmak évtizedek óta voltak kitéve ezen hamis alapzatú értelmezéseknek. Az, hogy ma a tétlenség az úr náluk részben ebből a forrásból táplálkozik, részben pedig az eddig megszerzett vagyon és létmód elvesztésének a félelméből. Hiszen, aki jelenleg szembeszáll arrafelé ezzel az erővel komolyan veszélybe sodorja saját és családja anyagi és társadalmi helyzetét. Sőt, ha esetleg közszereplő, politikus avagy művész, oktató, akár testi épségét is fenyegethetik. Ez bénít csak igazán.

Ha nemzedéknyi idő felől nézzük, akkor pedig azt látjuk, hogy a nyugati társadalmak egy nagyon fontos “fronton” szenvedtek vereséget: a népesedés harcvonalában. Ott tartunk, hogy van olyan német tartomány, ahol a németség termékenységi rátája elérte a 0,6%-ot! Ez gyakorlatilag egy társadalmi öngyilkosság. Nekik végük. Lényegében feladták a jövőt. De ez a helyzet Franciaországban vagy Belgiumban, Hollandiában, a legtöbb skandináv államban, de akár még Olaszországban, Spanyolországban. Valószínűleg, mivel ezen országokban már nem vizsgálják statisztikailag, hogy az országos számokból mennyi a saját népesség termékenységi rátája és mennyi a bevándorlóké. Ezek egyszerű tények.

De miként állhat fenn egy ország, amely meghasonlik önmagával? Akik eltaszították maguktól a jövőt – hiszen aki nem akar gyermeket, az nem akar utódot, az bizony megtagadja a saját jövőjét – azok saját magukkal hasonlanak meg. Akinek nincs utóda, annak nincs, aki gondját viselje öreg korában. Amíg ez ritka egyedi esetek sora, addig a társadalom ezt könnyedén megoldja intézményei segítségével. Amikor azonban ez tömegessé válik a dolog lehetetlenné lesz. Egy országot egy adott népesség, egy adott közösség hoz létre. A történelemben tapasztalat, hogy egy létrehozott országot, társadalmi szerveződést csak azok tudnak fenntartani, akik vagy akik utódai  azt eredetileg létre hozták. Ha kimegy az ország mögül a létrehozó közösség vagy mondjuk felbomlik az a közösség, akkor maga az ország is felszámolódik.

Vajon meg lehet-e oldani bevándorlókkal, idegenekkel egy ország népesedési hiányosságait? A történelmi tapasztalat az elmúlt évezredek alapján az, hogy nem. Az idegenek csak addig épülnek be a saját társadalomba, amíg elenyésző a számuk. Talán egy-két százaléknyi egyszerre a jelenlétük. Sőt, addig még gyarapítják is, erősítik is, ha ez egy változatos összetételű csoport. Azonban, amikor ez 10% fölé megy elkezdődhetnek a bomlási folyamatok. Jelen esetünkben azonban a helyzet sokkal súlyosabb. Ott tartunk, hogy bármennyire is igyekeznek ezt elkenni, eltitkolni, rejteni, a saját társadalom gyermektelensége miatt például Németországban a bevándorlók 10-15%-os aránya adja a gyermekkorúak 30-60%-át a különböző területeken. Ez pedig azt jelenti, hogy egyetlen nemzedéknyi időn belül a népességi arányok megfordulnak. Ez az idő 20-25 év. Ez a békés változat.

A “gyakorlat” viszont azt mutatja, hogy a hódító népesség nem várja meg a békés többségbe kerülést. Eljön az az idő, amikor már elég erősnek érzi magát, hogy leküzdje az elerőtlenedő gazdatársadalom esetleges ellenállását. Jelen helyzetünkben ez úgy néz ki, hogy a gazdatársadalmak nem csupán koruk miatt, testileg veszítik el erejüket, hanem szellemi-lelki értelemben is betegek. Míg a nyugatiak elveszítették keresztény szellemi gyökereiket és egy fura hedonista, az élvezetekre és a fogyasztásra összpontosító létmódot valósítanak meg, addig a hódító, betelepülő népesség egy szigorúan vallási alapú felfogásban él – ez ugye a muszlim csoport – és felfogása szöges ellentétben áll a gazdatársadaloméval. A hódítók így mind kulturálisan, mind nyelvileg súlyosan elkülönülnek, de nagyon sokszor lakhely szerint is. Ráadásul erkölcsileg magasabb rendűnek tartják magukat. Továbbá azt is tudjuk, hogy tudatosan élik meg a hódítás érzését. Szellemi-lelki vezetőik ezt folyamatosan tudatosítják is bennük. A szellemi küzdőtérben tehát már most is hatalmas fölényben vannak.

Az un. Nyugat meghasonlott önmagával. Bár hatalmas anyagi erőkkel rendelkezik még és elsöprő katonai fölénnyel, azonban lassanként kimosódik ezen erő mögül, az azt létrehozó népesség. Azok az emberek, akik fönntarthatnák. Az egyik legsúlyosabb hiány épp a szellemi háttér, a szellemi alap megsemmisülése. Ez volt a kereszténység. Akkor is, ha annak tanításából sokat kihagytak a gyakorlatban. Saját múltját megtagadja, meg nem újult,  így azonban nem állhat fönn. A pénz önmagában nem elég. Ugyan nem elhanyagolható tényező, de nincsen nemzetisége. A vagyon csak egy következmény, nem létrehozó erő. Ezért nem is megtartó erő és nem integráló erő.

Az újak meg fogják újítani ezeket az országokat? Nem. Amikor ugyanis bejönnek, hozzák magukkal bajaikat is. Saját meghasonlásaikat. Valószínűleg az fog történni, hogy amíg megszerzik egy-egy helyen a hatalmat, addig együtt működnek, de abban a pillanatban, amikor ez bekövetkezik felszínre kerül az az igen sokféleség, ahonnan jöttek. Ebből a török-kurd ellenségesség csupán az egyik történet. Hiszen saját hazájukban sem képesek önmaguktól egységet teremteni. Itt sem fognak. Egy önmagával meghasonlott műveltségbe érkeznek, olyanok, akik hozzák saját meghasonlásaikat. Ez fogja azt eredményezni, hogy egy nagyon összetett és csak rövid ideig fennálló belharcokkal gazdagon tarkított időszak köszönt majd a Nyugat országaira.

A meghasonlott Nyugat számára eljött az igazság pillanata. Nagyon hamar el fog dőlni, hogy bele ugranak-e a szakadékba. Viszont számunkra a kérdés úgy vetül fel, hogy az 1999-ben és 2004-ben önként felvett hozzákötözöttségeinket, mikor oldjuk el? Mert mindössze két lehetőség áll előttünk: Nem oldjuk el vagy nem időben és az alázuhanó Nyugat magával ránt minket is az örök sötétségbe. A másik lehetőség, hogy azonnal nekilátunk gazdasági, társadalmi láncaink eloldozásához és tisztes távolba kerülünk a süllyedő óceánjáróktól. Az utóbbi, az életet jelentő út választásához, viszont szükség lenne a gondolkodásunkat megváltoztatni. Méghozzá egy egykor megvolt, de úgy öt évszázada elvesztett tulajdonságunk által. Ez nem más, mint az Önállóság gondolata.

A 15. század nagy harca ez volt. A hosszú 15. századé – számunkra. I. Nagy Lajos király halála (1382) és Hunyadi Mátyás halála (1490) közötti időről van szó. Ez alatt az időszak alatt két felfogás ütközött meg hazánkban: az idegeneknek való szolgálat és az önállóság. Az előbbieket a színfalak mögül a Habsburgok támogatták, bujtogatták saját hatalmi vágyaik szolgálatában. Mögöttük pedig az akkor Európában a hatalmi játékok irányítójává előlépő bankárcsaládok bújtak meg. A Fuggerek és a Welserek. Hogy miért? Mert akkoriban Magyarország egy gazdag terület volt, ígéretes rablási lehetőségekkel. Arany, ezüst, réz, só, állatok, szőlő, vámbevételek, kereskedelmi utak hasznai. Ebben az időszakban is az európai hatalmi rangsorban a harmadik-negyedik helyeken jegyezték hazánkat.  A harc a két párt között nyíltan zajlott. Egyértelmű lett Zsigmond halála után (1437), hogy két család között fog eldőlni a dolog. A Habsburgok és a Zsigmond által felemelt Hunyadiak között. Az idegen és a hazai között. A idegen-párt akkor is azzal érvelt, amivel azóta minden nemzedékük is és ahogy ma is érvelnek: az idegen azért lesz jó, mert olyan kapcsolatrendszere van, ami kisegít minket minden bajunkból. Majd hozza a nagy hadsereget, a pénzt, a gazdagságot. Hozták? Akkor a 15. században a török volt a legnagyobb ellenség. Állítólag és látszatra. Valójában épp a Habsburgok voltak. Nos, 1527-re megkoronáztatták magukat – igaz elébb csak ellenkirályok voltak. 1540-től egyedüli királyok – az országunk harmadrészén. Ugyanis ez volt az ár, amit mi fizettünk a tévedésért. Ugyanis a Habsburgoknak ugyan voltak kiterjedt kapcsolataik, de ezzel együtt kiterjedt ellenség-hálózatuk is és kiterjedt adóssághegyük is. Hadseregük azonban a törökkel való leszámoláshoz nem volt. 1527-1699/1718-ig tartott a török kiűzése. Ez 172 vagy 191 év folyamatos pusztulása volt az ár. Pedig, amikor 1490-ben az urak az idegent választották a hazai helyett, még nem is volt bent a török a határainkon belül.

A Hunyadiak a határon kívülre vitték a háború tüzét, az idegenszívűek bevitték az ország közepébe és felgyújtottak gyakorlatilag mindent.

A mi országunk akkor hasonlott meg önmagával, akkor, amikor a saját vért vakon lecserélték az idegenre. Ez történt 1490-ben. Pont Corvin János, Hunyadi Mátyás vére, természetes fia, Hunyadi János unokája, Luxemburgi Zsigmond dédunokája, s így szegről-végről a Turul nemzetség kései hajtása lett volna a megoldás. Az ő idejére gyűlt össze az a tapasztalat, vagyon és szervezettség, ami lehetővé tette volna a valós védelmét az országnak. Ha azok, akik megesküdtek a nagy uralkodónak, felemelőjüknek az ő támogatására, ezt meg is tartották volna. Ha ismerték volna és felismerték volna, mit jelent a Jézusi tanítás példázata. Az önmagával megoszló ország nem állhat fenn. Ma ugyanezzel az ördögi kérdéssel birkózunk. Ma bölcsen döntünk vagy utólag siránkozunk? Az idegenszívűek ma is ugyan azt a receptet ajánlják, mint hat évszázada mindig. Válaszd az idegent! A bére ugyan az lesz, mint mindig e sötét öt évszázad alatt. 

Ne hagyjuk magunkat még egyszer megvezetni!

A pásztor hangja

Jn 10,1-6

1 „Legyen, ahogy mondom nektek, aki nem az ajtón jön be a juhok aklába, hanem máshol lép be, az tolvaj és rabló. 2 Aki azonban az ajtón jön be, az a juhok pásztora. 3 Ajtót nyit ennek a kapus, a juhok pedig hallgatnak a hangjára. Nevükön szólítja a saját juhait és kivezeti őket. 4 Miután sajátjai mind kimennek, előttük megy, és a juhai hallgatnak rá, mert ismerik a hangját. 5 Másvalakit egyáltalán nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert másnak a hangját nem ismerik.” 6 Ezt a példázatot mondta nekik Jézus, azonban ők nem értették meg, mit mondott.

1 Ἀμὴν ἀμὴν λέγω ὑμῖν, ὁ μὴ εἰσερχόμενος διὰ τῆς θύρας εἰς τὴν αὐλὴν τῶν προβάτων ἀλλ’ ἀναβαίνων ἀλλαχόθεν ἐκεῖνος κλέπτης ἐστὶν καὶ λῃστής· 2 ὁ δὲ εἰσερχόμενος διὰ τῆς θύρας ποιμήν ἐστιν τῶν προβάτων. 3 τούτῳ ὁ θυρωρὸς ἀνοίγει καὶ τὰ πρόβατα τῆς φωνῆς αὐτοῦ ἀκούει καὶ τὰ ἴδια πρόβατα φωνεῖ κατ’ ὄνομα καὶ ἐξάγει αὐτά. 4 ὅταν τὰ ἴδια πάντα ἐκβάλῃ, ἔμπροσθεν αὐτῶν πορεύεται καὶ τὰ πρόβατα αὐτῷ ἀκολουθεῖ, ὅτι οἴδασιν τὴν φωνὴν αὐτοῦ· 5 ἀλλοτρίῳ δὲ οὐ μὴ ἀκολουθήσουσιν, ἀλλὰ φεύξονται ἀπ’ αὐτοῦ, ὅτι οὐκ οἴδασιν τῶν ἀλλοτρίων τὴν φωνήν. 6 Ταύτην τὴν παροιμίαν εἶπεν αὐτοῖς ὁ Ἰησοῦς, ἐκεῖνοι δὲ οὐκ ἔγνωσαν τίνα ἦν ἃ ἐλάλει αὐτοῖς.

… és a juhai hallgatnak rá, mert ismerik a hangját…

Ismerik, mert egyszerre szól kívülről és belülről. Nem csupán az „emberi” hangját hallják, hanem az Istent is. Mint a kettétört pecsét, melynek egyik darabját magunkban hordjuk, mélyen belül, szellemünk legbelsőbb helységében, ahová az Atya zárta mindazon kincseket, melyek örökkön-örökké az örökkévalósággal kötnek össze. Hogy ráismerhessünk. Ott, ahol imádkoznunk is kellene. S mikor a pásztor szólal meg, innen legbelülről, a legbensőbb helységből hangzik fel a válasz: „Ez az, őt hallgasd!” Ezért olvassuk az evangéliumokban, hogy az emberek csodálkoznak, mert nem úgy tanít, mint az írástudók, hanem mint akinek ereje van. Mert Jézus azon a hangon szólalt meg, nem egyszerűen csak játék volt, nem mágus volt, nem tanult furfang, hanem maga az Igazság. Nem külső értelemben, hanem belső, szellemi értelemben. Az örökkévalóságra szóló kincseket megszólító Örökkévaló volt. A hasonlót ismerte fel a hasonló. Nem egy demiurgosz varázslata volt az Ő hangja, hanem a Mindenható Örök Erőé, ami az Élet, a térben és az időben mindenhol és mindenkor jelenlévőé. Ez vonzotta a tisztákat és a tisztulni vágyókat köré. Ez a hang. Ez gyógyított. De csak mert maga is végtelen tiszta volt. Az ős-tisztasággal bírt, ami még a romlatlanságból szüremkedett át, mikor megszólalt. Mondhatnám az egykori, de nem lenne igaz. Mert az időtlenségben ma is és mindörökké jelen van. S ettől a tisztaságtól csak saját szerzett vakságunk és süketségünk zár el egy hazugsággal. Azzal a hazugsággal, hogy ez elérhetetlen számunkra. Végtelen messze van, pedig végtelen közel. Ott abban a bizonyos legbelsőbb titkos helységben. A kincsek egyike, mely gondosan el lett rejtve a tolvajok, rablók szeme és füle elől. Bizony mindvégig ott van bennünk, magunkban hordozzuk azt gondolva, hogy reménytelenül messzire kerültünk tőle. Ezt a tisztaságot és a tisztaság utáni ős-vágyat csak a legtisztább hang, a juhok pásztorának hangja hívhatja elő, szólíthatja meg. Mely mikor megszólal bejárja a Mindenséget és ugyan ezzel a lendülettel, erővel a rá hallgatót is beemeli a Mindenségbe. Mert „aki rajtam keresztül megy be üdvözül, bejár és kijár, és legelőre talál„ végtelen legelőkre.

És nem ismerős ez ma: „Másvalakit egyáltalán nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert másnak a hangját nem ismerik.”? Elszéled a nyáj. Ma már szinte teljesen összeomlott az, amit kereszténységnek nevezünk. Látványos a kudarc, amint a felekezetek „pásztorai” kilátástalanul erőlködnek az Egyház összeomlásának megakadályozásán. Szinte bármit tesznek, kezeik között mállik szét a nyáj. A juhok meg csak mennek, mennek el tőlük. Szerte szét, ki merre lát. A reformáció is megünnepelte 500 éves önmagát. Épp időben, egy lépésre a szakadék szélétől, amibe hatalmas, elszánt, büszke lendülettel készülnek beleszédülni…

A katolikus egyházat meg már nem csak alulról és belülről, hanem felülről is építik le, bomlasztják fel, teszik próbára. Hogy lehet mind ez? Pedig a „pásztorok” hirdetik az igét. Beszélnek, írnak, nagyon is sokat. De a juhok, mintha ezt nem hallanák. Mintha nem hallanák a hangjukat. Mintha nem hallanák a hangjukban az örökkévalóságot…?

A dolgok legtöbbször azok, aminek látszódnak. Ha valaki nem egy az Istennel, ha nincs Isten tenyerén, ha nem adta át magát az Istennek, akkor hiába igyekszik papírokkal és emberi okoskodással bizonygatni önnön valódiságát.

Isten Fia megígérte, hogy mindörökké velünk lesz és ha ketten-hárman összejövünk az ő nevében, már ott is van. Ha még sincs így, akkor valamit rosszul csináltunk…

Merüljetek bele az imába.

Jézus kérdőre vonja a tanítványokat

Mk 8,18 Van szemetek, és nem láttok? Van fületek, és nem hallotok; és nem emlékeztek arra, 19 hogy amikor az öt kenyeret ötezernek megtörtem, hány tele kosár töredéket szedtetek össze? Azt mondták neki: „Tizenkettőt.” 20 „És amikor a hét kenyeret négyezernek, hány kosár maradékot szedtetek össze?” Azt mondták neki: „Hetet.” 21 Erre így szólt hozzájuk: „Mégsem értitek?”
Ebben a fejezetben Jézus az őt követő embereket – kihangsúlyozva „szám szerint négyezren” – mindössze a tanítványoknál lévő hét kenyeret és néhány halat megáldva lakatta jól. A fölös darabokat aztán hét kosárba szedték össze, amennyi kenyér eredetileg volt. Majd egy rövid jelenetben a farizeusok jelet követelnek tőle, amit megtagad. Ezután a másik partra átkelvén mindössze egy kenyér maradt náluk, s efelett merengtek a tanítványok, mikor ezt látva Jézus meglepő módon visszautalva az előzőekre a farizeusok és Heródes kovászától óvja a tanítványokat, holott azok éhességükkel foglalkoznak. Ekkor teremti le őket a Mester kicsinyességük okán. Vajon, mit is akart mondani?
Mire gondolhatott, mikor rájuk kérdezett: Mégsem értitek?
A kenyér megtörése és megáldása az utolsó vacsorára való utalás és a tanítás lényegét megragadó kép. A tanítványok egy kenyér felett aggodalmaskodnak, miközben a Világ Tanítója adja az Élet kenyerét. Önmagát. Mert még ekkor is és még sokáig elméjükben teljesen kettévált Jézus és tanítása illetve a tanult hagyomány, a tanult valóság. Mesternek hívják, de csodatévőként kezelik. Csodálják, mikor tanít, mikor gyógyít, mikor a kor „bölcseit” szavaival „legyőzi”. Csodálják, de nem merik észrevenni, hogy az Isten Fia tekint rájuk. Rettegnek valósággal attól a szakítástól, ami rájuk vár. Mert akkor dönteni kell. És szembenézni azzal, hogy tanult „világuk” kitaszítja majd őket. Mert az emberi társadalmakat tanult szabályok, hagyományrendszerek láthatatlan szövedéke szervesíti eggyé. Az izraelita társadalmat egy kirívóan erős rendszer tartotta egybe és tartja ma is egybe. Ez nem különféle külső bálványokon vagy személyeken alapult, hanem egy szellemi gondolatrendszeren, egy hiten. Ez gondolkodásuk legmélyéig jelen volt és nagyrészt még ma is jelen van bennük. Ez látszólag az Istenben eredezik, azonban valójában a fogság prófétáinak hitén keresztül jön létre. Az egyszer elvesztett Templom – „bálvány” – után már nem mernek e világi dologra alapozni, hanem átlényegítik és az Eszmét teszik meg Templommá. Csak hogy itt egy nagy hibát követnek el a próféták. Mivel annyira félnek egy újabb bukás lehetőségétől, a Templom újbóli megszentségtelenítésének lehetőségétől, ezért szinte teljesen kizárják az ember és Isten személyes kapcsolatát. Ez Jézus korára megcsontosodni kezd és ezért is kell eljönnie az Emberfiának. Ugyanis a könyvekben (a tekercsekben) az van leírva, amit az emberek megértettek az Isten munkájából. S mivel az ember kérlelhetetlenül az időben él, az egyszer rögzített ismeret lassanként eltávolodik a mindennapoktól. Viszont az Élet az idő útján tovaszáguldó jelenben bontakozik ki, jelenik meg. Ahogy a teremtés sem egy élettelen lezárt folyamat, hanem egy örök kiáradás a tér és az idő minden pontján. A magyar nyelv pontosan magyarázza ezt a tényt. Jelenik meg. Válik jelenné és oldódik múlttá. Egyetlen pillanat alatt. Az ilyen tudás Lót feleségének tudása. Hátrafordul az idő útján és kővé merevedik azonnal. Megkövesedik.
Az emberiség városi társadalmakat építve mennyiszer kísérelte meg már egy „örökre szóló” Törvény rögzítését? Mennyi törvényoszlop keletkezett már az örökkévalóságnak szánva és enyészetté léve? Lipit-Ishtar, Hammurabbi, az egyiptomiak, zsidók, görögök, a rómaiak. Mennyien feszültek neki, hogy írásba foglalják az örök törvényeket? Mennyi filozófus, mennyi bölcs, mennyi próféta…
Vajon az evangéliumok le tudták írni? Nem. Nem is akarták ezt. Jézus nem akarta leírni a mulandó porba azt, ami örök. Hisz mire leírásra kerül az utolsó betű, már elavult az első. Ezért felmutatta, megmutatta, rámutatott. Rámutatott önmagára. Ezt mondva: „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet.” „Aki engem lát, az Atyát látja.” Én nem leírom nektek, hanem elétek élem az örökkévalóságot. Mintát adok nektek. Örökkévalóságot akartok? Szabaduljatok meg attól, ami mulandó bennetek. Az Országot akarjátok, a Mennyeit? Akkor miért szaladoztok fűhöz-fához, hogy mutassa meg nektek? Hiszen már itt is van köztetek, bennetek! Ti magatok vagytok vagy nem vagytok Isten Országa. Egyedül a döntéseteken múlik. Meghozzátok-e vagy nem?
A tanítványok ettől rettegtek, ettől a döntéstől és ezért halogatták folyton. Látták az előttük jelen lévő Isten Fiát, sőt fel is ismerték, de vissza-vissza tértek a „megfoghatóhoz”. Látták a kenyerek megszaporítását és lelkendeztek is valószínűleg. De az egy kenyér felett összenéztek, hogy azért mégis ez az, ami „megfogható”. Szemben álltak a rájuk váró döntéssel, az elszakadással a múlttól, a kővé dermedt hagyománytól való elválással. De belül remegtek és reménykedtek, hogy azt talán mégse kell. Talán meg lehetne beszélni… Hátha mond valami biztatót a Mester…
Mert a tanítványok nagyon sokáig nem tudták, hogy az Élet és a Halál között kell választaniuk. Örök-Élet és Örök-Halál között. Aki az Élet Kenyerét végtelen számban, sőt még fölösen is tudja adni, szaporítani, az az Örök Törvényt vési majd az egész emberiségbe.
Így a mostani szorongattatás is majd feltépi a lecsukódott szemeket és kitisztítja a füleket, hogy megértsék ismét a Krisztus-követők: nálunk az Élet vize és az Élet kenyere van! Ledobjuk magunkról a hamis gúnyát és magunkra öltjük az Isten fegyverzetét, ami csillogón és félelmesen védi meg az Életet és mint vakító villám hasít bele Lucifer követőinek szemébe, hogy örök vakságban bolyongjanak a második halál ürességében. Mert a sötétség fiai az Igazságtól rettegnek, s küzdenek ellene megátalkodottan. Mi viszont felövezzük magunkat vele.
„Mégsem értitek?” Megmutattam nektek, hogyan terjed akár egy által is szerte az emberek között az Isten igéje, az Élet Kenyere és kételkedtek? Ötezret hét kenyérből jóllakattam, hogy még fölösben is maradt, ti meg tizenketten egy kenyér felett is éhen halni akartok?
S ti, most élők, most hitetlenkedők, sírtok, hogy hol a kereszténység? Hogy ki fog megmenteni titeket? Miközben annyi jelet kaptatok már, hogy felsorolni sem lehet? S továbbra is jelet vártok?
„Én vagyok, ne féljetek!” „Veletek leszek a világ végezetéig.”
Ha pedig Ő velünk van, ki állhat meg ellenünk? A kereszténység nincsen veszélyben, legfeljebb mi tűnődünk egy darab kenyér felett.
Vegyük kezünkbe, tehát az Élet Kenyerét, az evangéliumot és induljunk meg a sokaság felé, mert éhezik a nép, s nincs ki nekik enni adjon.
Értitek már?