Ezeken gondolkodjatok

 

Fil 4,8

Egyébként, testvérek, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, ami komoly, ami igazságos, ami tiszta, ami kedves, ami jó hírű, ha valami erényes és ha valami magasztos.

Τὸ λοιπόν, ἀδελφοί, ὅσα ἐστὶν ἀληθῆ, ὅσα σεμνά, ὅσα δίκαια, ὅσα ἁγνά, ὅσα προσφιλῆ, ὅσα εὔφημα, εἴ τις ἀρετὴ καὶ εἴ τις ἔπαινος, ταῦτα λογίζεσθε·

           Mater Ecclesia

A Filippiekhez szóló levél fordítása során került szemem elé ez a nagyszerű – bár rövid és tömör – mondat.

Mert mi az a dolog, amit leginkább a saját hatókörünkben tarthatunk? A gondolataink. De ez az a tér, ami a leginkább ki van téve az örök veszejtő támadásainak. Ezen nyugszik egész lényünk. Érzelmeink és tetteink, döntéseink és véleményeink. S ezért itt van az a lehetőség, ahol megtarthatjuk önmagunkat a helyes úton, Isten útján.

Pál cselekvést kér tőlünk, nem bágyadt ráhagyatkozást. Irányítani kell gondolatainkat, mert ha nem irányítunk, akkor majd a csapongó érzelmeink vagy épp ezeken keresztül külső akarat fogja irányítani gondolatainkat. Egyébként ez zajlik ma. Gondolkodásunk felett átvenni igyekeznek az irányítást közvetett eszközökkel. A reklámok, a filmek, a zenei klippek, az ál-valóság show-k. A tematizált tehetségkutatók, az összes főzőshow, a doku-filmek elsöprő többsége, az újságnak álcázott online felületek, amik valójában a legvaskosabb propaganda források, a Facebook, az Instagram, a Twitter, a Google összes dolga, az egyéb nagy közösségi felületek, mind-mind a gondolkodásunk befolyásolását végzik alig leplezett módon. S valamennyi az érzelmeinket veszi célba, mert az a legjobb közvetítő közeg az elme meghódításához. Egy gondolatot egy pozitív érzelemhez kapcsolni és így, mint trójai falóban bejuttatni az elmébe a gondolatot, az “üzenetet”. Mindezt a tudat érzékelési szintje alatt, azt megkerülve. Ezt a gyakorlatot persze nem mostanában találták ki. Már az első ismert szervezett társadalmak vezetői éltek ezzel a maguk technikai színvonalán. A köveken, sziklákon karcolatokkal, rajzokkal, feliratokkal, szobrokkal igyekeztek befolyásolni az egyre bővülő létszámú társadalmak embereit. Mert minél nagyobb és “sűrűbb” egy társadalom, annál nagyobb az emberek közötti “emberi” távolság, s így az “ellenőrzési” lehetőség. Ebbe az érzelmi távolságba tudtak beékelődni a korai befolyásolók (is). Ez pedig évezredekkel ezelőtt volt. További jellemzője a befolyásolásnak, hogy erre mindig azok a csoportok törekedtek, akik egy adott társadalmon belül kisebb érzelmi tőkével rendelkeztek vagy kifejezetten hódítók voltak. Azaz a természetestől való eltérést igyekeztek igazolni. Ugyanis az igazságot nem kellett magyarázni. Mindig a hazugságnak volt és van szüksége az igazolásra.

Azonban, mivel korábban az emberek nem rendelkeztek akkora technikai erővel és eszköztárral, mint ma, a korai hatékonyság eléggé korlátozott volt. Mind időben, mind térben. A nyomtatás megjelenésével indult be a gőzhenger. Mivel innentől kezdve egyre nagyobb “hangja” lehetett annak, aki birtokolta ezt az eszközt: a nyomdát. Függetlenül a közlendő igazságtartalmától. Az akkorra már megszűnő félben lévő nemzedékek során helyben maradó társadalmi szerveződés mellett fokozatosan teret nyerő városi/városias szerveződés zömmel egymástól érzelmileg távoli embereket eredményezett. A városok lettek a nagyobb területek gazdasági, katonai, pénzügyi, hatalmi központjai. Így az ott uralkodó vélemény jelentette a Közvéleményt. Az pedig fokozatosan egyre nagyobb súlyt jelentett a hatalmi harcokban. Az emberek pedig egyre nagyobb mértékben szoktak hozzá a véleményük irányítottságához. Így teltek a nemzedékek. Az elmúlt 120 évben viszont kitágult a véleményformáló eszközök köre. A rádió, a mozi, a tv, majd az internet, majd az okostelefonok, mind közvetítik az emberek legbelsőbb terébe is a gondolandó gondolatot. Valósággal körbenyálaz a hazugság, mint valami láthatatlan massza. 

Erre ad megoldást Pál apostol ebben az egy mondatban (is). A gondolkodásunk van célkeresztben, akkor a gondolkodásunkat kell tudatossá tenni. Minden reggel, mikor felkelünk, ne sajnáljuk az első kis időt egy Miatyánk elmondására. De azonnal. Még ki sem kell kelni az ágyból. Megébredünk és az első, ami azonnal el kell induljon az ima. Ez megadja az alaphangot. Mire elmondjuk eszünkbe jut, hogy mit mondott Pál: arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, ami komoly, ami igazságos, ami tiszta, ami kedves, ami jó hírű, ha valami erényes és ha valami magasztos… “

Arra irányuljanak gondolataim, ami igaz, ami komoly, ami igazságos, ami tiszta, ami kedves, ami biztató, ami erényes, ami magasztos! 

Kezdjük el figyelni a körülöttünk zajongó média álnokságát. Figyeljünk mindig a mögöttes szándékra. De egyszerűbb kerülni a kapcsolatot, az érintkezést a médiafelületekkel. Higgyünk a saját érzékeinkkel megtapasztalható valóságnak! Soha ne engedjük, hogy a közvetített, legyártott “hírek” mértékadók legyenek számunkra. Figyeljük állandóan, mennyi időt adunk a médiának? A minél kevesebb a jó arány. Az első valóság az, amit tapasztalunk. A média egy másodlagos ismeret, nagyon erős torzításokkal. Gondolkodásunk számára legyen mérce az evangéliumok tanítása. Ha ettől a hajótól eloldjuk magunkat elvisz a Világ hamis akaratoktól torzított sodrása. Az evangéliumokon túl az Újszövetség többi irata is táplálék, az ember szellemének kenyere. A lélek itala a többi Krisztus követővel való egység érzete, társaságuk valósága. Ebből következik, hogy mindig törekedjünk közösségben lenni azokkal, akik Krisztust követik. Az Isten Országa nem magányos hely. Az Isten Országa az Élet Igéinek működési tere, így számunkra az élet forrása.

Szüntelenül imádkozzunk, szüntelenül adjunk hálát az örök Atyának, hogy megemlékezett rólunk, hogy erről gondolkodhatunk!

Mai gondolat

 
1Kor 2,1-5
 
1 Én is, testvérek, hozzátok menvén, nem a beszéd vagy a bölcsesség tekintélyével mentem kihirdetni az Isten titkait. 2 Mert nem vizsgáltam más ismeretet bennetek, mint a Felkent Jézust, és ezt megkereszteltként. 3 Én is gyöngeségben, félelemben, és sokféle rettegésben voltam köztetek. 4 Az én Igém és hirdetésem, nem a bölcsesség meggyőző [beszédében] áll, hanem a szelleminek és az erőnek bizonyosságában, 5 hogy a ti hitetek, ne az emberek bölcsességében, hanem Isten Erejében legyen.
1 Κἀγὼ ἐλθὼν πρὸς ὑμᾶς, ἀδελφοί, ἦλθον οὐ καθ᾽ ὑπεροχὴν λόγου ἢ σοφίας καταγγέλλων ὑμῖν τὸ μυστήριον τοῦ θεοῦ, 2 οὐ γὰρ ἔκρινά τι εἰδέναι ἐν ὑμῖν εἰ μὴ Ἰησοῦν Χριστὸν καὶ τοῦτον ἐσταυρωμένον· 3 κἀγὼ ἐν ἀσθενείᾳ καὶ ἐν φόβῳ καὶ ἐν τρόμῳ πολλῷ ἐγενόμην πρὸς ὑμᾶς, 4 καὶ ὁ λόγος μου καὶ τὸ κήρυγμά μου οὐκ ἐν πιθοῖς σοφίας λόγοις ἀλλ᾽ ἐν ἀποδείξει πνεύματος καὶ δυνάμεως, 5 ἵνα ἡ πίστις ὑμῶν μὴ ᾖ ἐν σοφίᾳ ἀνθρώπων ἀλλ᾽ ἐν δυνάμει θεοῦ.
 
Milyen nagy hiány van ebből! Az utolsó sorban azt is írhatta volna Pál apostol, hogy ne az emberek okoskodásán alapuljon hitetek. Mert a minden az okoskodás. A közösségi felületeket, amik eredetileg arra lettek volna hivatva, hogy építsék az emberek közötti kapcsolatokat, ma el vannak öntve irányított okoskodással, összeugrasztással, hivalkodással és üres, semmitmondó fecsegéssel. De ugyan ez igaz sokszor a személyes emberi kapcsolatokra is. Már, ami megmaradt abból. Az emberek eljutottak oda, hogy eredendő szellemi valójukat aprópénzre váltották.
 
Okoskodás helyett, Isten erejében való alapozás. Szellemi alapozás. Pál látszólag oktalannak mutatja magát, de igazából azt az eredendő bölcsességet jelöli meg, ami elveszőben volt már akkor is a szervezett városi társadalmak hatalmi és érdek alapú gondolkodás sodrása által. Mert, mi is lehet nagyobb és mélyebb bölcsesség, mint a végtelenre alapozott? Hiszen Isten végtelen. Míg a legokosabb ember is be van határolva a tér és az idő által. Töredékesek az ismereteink. Töredékes az ítélőképességünk – önmagunkban. S így töredékesek döntéseink is, hiszen ily bizonytalan alapon, milyen is lehetne?  És valóban. Az emberi történelem ismert része, ami a szervezett társadalmak létrejöttével indul, nem szól másról, mint rossz döntések, balítéletek, tévedések véres játékairól.
 
Krisztussal az Isten átszakította a lét fátylát. Azt a fátylat, amit ember önerejéből még csak meg sem közelíthet, nemhogy átlépi. Hidat vert az Isten Országába, sőt, egyenesen át is hozta. De itt bizalom kell. Nem okosság vagy tanultság. Abból van, volt és lesz is még sok. Hanem egy ősbizalom felismerése önmagunkban, ami ott lebeg valamennyiünk élete felett. Csak a világ látszat-dicsősége eltéríti figyelmünket. Hatalmas “hangerővel” ordít a fülekbe, hogy meg ne halljuk a pásztor hangját. Pedig valójában erőtlen. A hazugságokra alapít. A kígyó is az őskertben, egyetlen fegyverrel rendelkezett: a Hazugsággal. Ez ma sincs másként.  A Világ rendje a hazugságra alapul, míg az Isten Országa az Igazságra. Ezért tagadják, már magának az Igazságnak a létét is. Meg nem szüntethetik, de tagadhatják. S az emberek lassanként el is hiszik. S így leoldódnak a Sátán láncai. És hamarosan hatalmat fog kapni a Föld harmadrésze felett. De ez lesz a kijózanodás útja is az emberiségnek. Bár, hatalmas ára lesz a józanságnak. A Krisztusban való hit, bizalom vér nélkül is megadta volna a józanságot. De ehhez kevésnek bizonyult az emberi bölcsesség. 

Imádkozzatok szüntelen!

Az Egyház térvesztéséről

 
Elém került – ismét – egy cikk, ami a német egyház helyzetével foglalkozik. Elébb csak pár szót írtam volna, de egy egész bejegyzés lett belőle. Ezt osztom meg most.
 
Nos, igen, elfordulnak az egyháztól.
Ez szerte Európában így megy. A cikk – elég furamód – ezt arra akarja visszavezetni, sugalmazva, hogy az emberek a bűnösök, mert milyen földhözragadt anyagias megfontolások miatt mennek el. Hogy? Tehát, van a hívő ember, aki egy napon arra ébred, hogy jövőre több lóvé lesz és akkor több lesz az egyházi adó is. Így?
A valóságban ennek sok évtizedes előzménye van, sőt alighanem nemzedékek során jutunk el idáig. A pénz, a pénz, a pénz… Sok vagy kevés? Jól költik-e el avagy rosszul? Efelett tipródnak az okosok. És nem értik, nem értik, miért ily megátalkodott az Isten adta nép?
Mert ki is lehetne más hibás, mint a nyáj maga? Nem? A papságnak ugyan mi köze van ehhez? Vagy az egyház vezetésének? Semmi. Már hogy lenne. A teológusok hadának? Semmi. Mossák kezeiket. Mennyé’ lelkiségi mozgalomba, ha unatkozol.
Krisztus közösséget alapított, ez bizony így van. A közösségnek adott rendet is. Vannak vezetők és vezetettek. És ezek egymásra vannak bízva.
Krisztus még azt is megadta, hogy miről ismerjük meg a közösségeink minőségét. A gyümölcseiről. Ha van, akkor jól működik, él. Ha nincs, ha a fa terméketlen, akkor rosszul működik. És azt is mondta, hogy a gyümölcsöt nem-termő fát a gazda előbb-utóbb kivágja és ültet más fát, ami majd teremni fog.
Vagy mit tesznek azzal a pásztorral, amelyik keze alatt megfogyatkozik a nyáj? Vajon bíznak-e rá más juhokat is? Aligha. Még azt is elveszik tőle, ami megmaradt a hanyag munka után, nehogy annak is lába kelljen.
Vajon védekezhet-e azzal a hanyag pásztor, hogy a juhok állhatatlanok? Hogy nem érti mi történik, ő kiment a mezőre, de a juhok mégis elszéledtek.
 
Jn 10,1 Ἀμὴν ἀμὴν λέγω ὑμῖν, ὁ μὴ εἰσερχόμενος διὰ τῆς θύρας εἰς τὴν αὐλὴν τῶν προβάτων ἀλλὰ ἀναβαίνων ἀλλαχόθεν ἐκεῖνος κλέπτης ἐστὶν καὶ λῃστής·
1 Legyen, ahogy mondom nektek, aki nem az ajtón jön be a juhok aklába, hanem máshol lép be, az tolvaj és rabló.
2 ὁ δὲ εἰσερχόμενος διὰ τῆς θύρας ποιμήν ἐστιν τῶν προβάτων.
2 Aki azonban az ajtón jön be, az a juhok pásztora.
3 τούτῳ ὁ θυρωρὸς ἀνοίγει, καὶ τὰ πρόβατα τῆς φωνῆς αὐτοῦ ἀκούει, καὶ τὰ ἴδια πρόβατα φωνεῖ κατ᾽ ὄνομα καὶ ἐξάγει αὐτά.
3 Ajtót nyit ennek a kapus, a juhok pedig hallgatnak a hangjára. Nevükön szólítja a saját juhait és kivezeti őket.
4 ὅταν τὰ ἴδια πάντα ἐκβάλῃ, ἔμπροσθεν αὐτῶν πορεύεται, καὶ τὰ πρόβατα αὐτῷ ἀκολουθεῖ, ὅτι οἴδασιν τὴν φωνὴν αὐτοῦ·
4 Miután sajátjai mind kimennek, előttük megy, és a juhai hallgatnak rá, mert ismerik a hangját.
5 ἀλλοτρίῳ δὲ οὐ μὴ ἀκολουθήσουσιν ἀλλὰ φεύξονται ἀπ᾽ αὐτοῦ, ὅτι οὐκ οἴδασι τῶν ἀλλοτρίων τὴν φωνήν.
5 Másvalakit egyáltalán nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert másnak a hangját nem ismerik.”
 
Térjetek vissza a forrásokhoz, a négy evangéliumhoz, a levelekhez, a Jelenésekhez. Akkor nem menni, hanem jönni fognak hozzátok. Ha azonban nem futja többre, mint önmagatok csodálatára és csodáltatására, bár azt hiszitek erős a hangotok, valójában némán tátogtok csak. A juhok pedig nem látnak mást, mint a mezőn bizonytalanul ténfergő embert, aki mintha valamit motyogna magában, halkan.
Testvéreim, ha szétszéled a nyáj, akkor keressétek meg a pásztort, ahogy majd a gazda is meg fogja keresni őket, hogy számot adjanak munkájukról. Majd.
Most azonban még van idő. Térjetek meg a forráshoz, ahonnan az élő víz jön nekünk. A forrás pedig Krisztus, a hang pedig az evangéliumokból szól. Mert az evangélium Krisztus hangja. És ez az a hang, amit a juhok ismernek, amit követni fognak. Az évszázadok alatt már igazán megtanulhattátok volna, hogy más hangot nem követ a nyáj. A Krisztusban megmerítkezett pásztorokat követték az emberek. A teológusokat megcsodálták. Az átszellemült igehirdetők gazdagították az egyházat, a pusztán bölcselkedők pedig csak saját hírnevüket. Ezért, ahogy korábban mindig, úgy most is Krisztusban van a megoldás. Öltözzetek Krisztusba, nem sután, névleg, mímelve, hanem igazán, eltökélten. Oldjátok le ember gondolatokból szőtt köntöseiteket, amit az elsuhanó századok aggattak rátok. Azok csak dicsekvés és hiúság voltak és sűrű, nehéz szövetük lehúzott  mindenkit egészen a föld poráig. Ezek helyett öltsétek fel Krisztus egyszerű és könnyű ruházatát. Mert azon áttetszik a hit és az Atyába vetett bizalom fénye. S mivel könnyű, nem akadályoz a mozgásban, hogy eljuss mindenkihez, aki a hívást hallja. Igaz, az is meglátszik, ha sötétség van bennünk. Ha meg akarod menteni az Egyházat, akkor fuss Krisztushoz, mint pusztai vándor a tiszta vizű forráshoz. 
Jellemző, hogy a cikk végén csak egy ószövetségi idézetre futotta. Nem véletlen. Ha a másikat kell hibáztatni egyből futnak Mózeshez. Az evangéliumok példázatai túl kényelmetlenek. Amely idézet ráadásul nem is Krisztusi. Ez a szemet, szemért elvét hirdeti. Pont ez a hatalmi szemlélet az, amit le kellene vedleni. Hogy egyáltalán meglátható legyen a bajok gyökere. 
 
Isten legyen velünk, hogy visszataláljunk az Útra, amit gőgből és jobban-tudásból elhagytunk.
 

Az önmagával meghasonlott Ország

 

Most egy fontos jézusi gondolatot szeretnék felemlíteni, mert elemi erővel válik valósággá vészterhes jelenünkben. Ez az önmagával meghasonlott országról szól. Minden téren felkavarodott jelenünk kérdések sokaságát veti fel az emberben. Ezek a kérdések pedig válaszokért kiáltanak. A válaszokat pedig ott keressük, ahol a Tanító azt megadta mintegy két évezrede.

   A következő helyeken olvashatjuk:

 

  • Mt 12,25: “Ismervén, pedig az indulataikat, azt mondta nekik: „Minden ország, ami önmagában megoszlik, elpusztul, és minden város vagy ház, mi önmagával megoszlik, nem állhat fenn. “
  • Mk 3,24-25: “24 Ha valamely ország megoszlik önmagával, az, az ország nem állhat fenn; 25 és ha egy ház megoszlik önmagával, az a ház nem állhat fenn.”
  • Lk 11,17: “Ő pedig látva a gondolataikat, így szólt: „Minden ország, mely megoszlik önmagával elhagyatik, és ház a házra dől. “

Mivel három helyen is meg van ez a mondás, biztosak lehetünk benne, hogy fontos gondolatot osztottak meg az ihletett szentírási szerzők, evangelisták. Ezt a gondolatot akkor hozza elő Jézus, amikor azzal vádolják, hogy Belzebubbal (vagy másképpen a Sátánnal), az ördögök fejedelmének segítségével tesz csodát, gyógyít.

Az ország meghasonlik/megoszlik önmagával. Az ország kifejezés a görögben a baszileiaβασιλεία, -ς – királyság; (királyi) uralom – a baszileiosz, az uralkodó, fejedelem, király által vezetett állami egység/szervezet. Ez a koiné görög nyelv idején, amikor az evangéliumokat lejegyezték (az 1. század második felében) a központosított országot jelentette, részint a korábbi diadokhosz államok emlékezetét, részint pedig az akkorra már uralkodó vezette Rómát. A megoszlik, meghasonlik kifejezés pedig a meridzó és Lukácsnál diameridzó igék adják meg – μερίζω – 1. (A.) oszt; 2. (P.) megoszlik, szétszakad, meghasonlik, illetve διαμερίζω – 1) darabokra tép, vág; 2) szétoszt; 3) (M) megoszlik; 4) (M) meghasonlik. 

Tehát mit is mondhatunk ennek a példának a fényében a jelen helyzetről, ami körül vesz minket? Jézus gyógyított Szombaton, ami a nyugvás napja volt a zsidók számára. A farizeusok ezt szigorúan értelmezték, amibe szerintük nem fért bele az, hogy gyógyítson. Azaz egyfajta munkának vették a gyógyítást is. S ezért terjesztették azt, hogy nem is az Atya, hanem az ördögök atyja, Belzebúb – Βεελζεβούλ v. Βεεζεβούλ –  vagy másképp a Sátán segítségével és erejével tesz csodát. Erre mondja Jézus a fenti példát. A Sátán ugyanis nem tehet önmaga ellen, azaz ez esetben nem fog embereket gyógyítani, bűneiktől megszabadítani. Ugyanis minden ország, minden szerveződés önmaga lényegével azonos kell maradjon, ha élni akar. A Sátán nem gyógyíthat, mert akkor már nem Sátán. A bűn terjesztője pedig végképpen nem szabadíthat meg épp a bűn alól.

Most viszont épp e példa erejét használjuk fel a jelen valóság lényegének megvilágítására. Mert mit is látunk magunk körül ezekben a napokban, ezekben a hetekben? És, amit látni-tapasztalni fogunk a következő hónapokban?  Az un. Nyugat országai, illetve azok vezető értelmisége, politikai, kulturális és oktatási vezető rétegei sorra adják fel önmagukat egy egyébként nagyon átlátszóan hamis eszme oltárán. No és persze saját nemzetük polgárait. Szabadjára engedték a csőcseléket az utcákon, ostobábbnál ostobább intézkedéseket hoznak, a józan észt meghazudtoló mértékű szóhasználat átalakításba fogtak, állítólagos érzékenységek nevében közönséges fosztogatásba és rombolásba fogtak, a társadalmi felforgatás bolsevikokat és egykori anarchistákat megidéző módon. Ugyanakkor emellett az is látszik, hogy maguk a nyugati társadalmak, tehát az azt alkotó emberek, polgárok ezt tehetetlenül szemlélik. Gyakorlatilag szellemileg és lelkileg lebénulva tűrik a felforgatást. Jól láthatóan egyszerűen nincsenek szavaik sem a jelenség megértésére, de talán sokszor még a kérdés feltevésére sem. Ha pedig elindulnak a kérdésekkel és a válaszokkal egy hatalmas támadással néznek szembe. Amint azt nap, mint nap olvashatjuk, láthatjuk a rasszizmus, a felsőbbrendűségtudat, antidemokratikusság vádjával találják szembe magukat. Az a nyugati fősodor, ami most őrült módon tombol, gyakorlatilag minden komolyabb kísérletet megfojt, ami a megoldás irányába menne.

Nekünk vannak szavaink a kérdésekre és a válaszokra is.

Ez a bizonyos fősodor, mit támad? Ez a kérdés azért fontos, mert ez alapján tudjuk kitapintani a forrás minőségét. Ahogy Jézus is ebben a kérdésben kellett, hogy a példázatot megfogalmazza. Hiszen azzal akarták “megfogni”, hogy azt állították, nem az Isten segítségével, hanem a Gonosz erejével tesz csodát. Támadói hamisan akarták bemutatni Jézus erejének forrását. Ma ugyan ez a helyzetet látjuk. Az ördög emberei, Belzebub valódi szolgái egy hamis értelmezést sugdosnak vagy inkább üvöltenek a közemberek füleibe. A nyugati társadalmak évtizedek óta voltak kitéve ezen hamis alapzatú értelmezéseknek. Az, hogy ma a tétlenség az úr náluk részben ebből a forrásból táplálkozik, részben pedig az eddig megszerzett vagyon és létmód elvesztésének a félelméből. Hiszen, aki jelenleg szembeszáll arrafelé ezzel az erővel komolyan veszélybe sodorja saját és családja anyagi és társadalmi helyzetét. Sőt, ha esetleg közszereplő, politikus avagy művész, oktató, akár testi épségét is fenyegethetik. Ez bénít csak igazán.

Ha nemzedéknyi idő felől nézzük, akkor pedig azt látjuk, hogy a nyugati társadalmak egy nagyon fontos “fronton” szenvedtek vereséget: a népesedés harcvonalában. Ott tartunk, hogy van olyan német tartomány, ahol a németség termékenységi rátája elérte a 0,6%-ot! Ez gyakorlatilag egy társadalmi öngyilkosság. Nekik végük. Lényegében feladták a jövőt. De ez a helyzet Franciaországban vagy Belgiumban, Hollandiában, a legtöbb skandináv államban, de akár még Olaszországban, Spanyolországban. Valószínűleg, mivel ezen országokban már nem vizsgálják statisztikailag, hogy az országos számokból mennyi a saját népesség termékenységi rátája és mennyi a bevándorlóké. Ezek egyszerű tények.

De miként állhat fenn egy ország, amely meghasonlik önmagával? Akik eltaszították maguktól a jövőt – hiszen aki nem akar gyermeket, az nem akar utódot, az bizony megtagadja a saját jövőjét – azok saját magukkal hasonlanak meg. Akinek nincs utóda, annak nincs, aki gondját viselje öreg korában. Amíg ez ritka egyedi esetek sora, addig a társadalom ezt könnyedén megoldja intézményei segítségével. Amikor azonban ez tömegessé válik a dolog lehetetlenné lesz. Egy országot egy adott népesség, egy adott közösség hoz létre. A történelemben tapasztalat, hogy egy létrehozott országot, társadalmi szerveződést csak azok tudnak fenntartani, akik vagy akik utódai  azt eredetileg létre hozták. Ha kimegy az ország mögül a létrehozó közösség vagy mondjuk felbomlik az a közösség, akkor maga az ország is felszámolódik.

Vajon meg lehet-e oldani bevándorlókkal, idegenekkel egy ország népesedési hiányosságait? A történelmi tapasztalat az elmúlt évezredek alapján az, hogy nem. Az idegenek csak addig épülnek be a saját társadalomba, amíg elenyésző a számuk. Talán egy-két százaléknyi egyszerre a jelenlétük. Sőt, addig még gyarapítják is, erősítik is, ha ez egy változatos összetételű csoport. Azonban, amikor ez 10% fölé megy elkezdődhetnek a bomlási folyamatok. Jelen esetünkben azonban a helyzet sokkal súlyosabb. Ott tartunk, hogy bármennyire is igyekeznek ezt elkenni, eltitkolni, rejteni, a saját társadalom gyermektelensége miatt például Németországban a bevándorlók 10-15%-os aránya adja a gyermekkorúak 30-60%-át a különböző területeken. Ez pedig azt jelenti, hogy egyetlen nemzedéknyi időn belül a népességi arányok megfordulnak. Ez az idő 20-25 év. Ez a békés változat.

A “gyakorlat” viszont azt mutatja, hogy a hódító népesség nem várja meg a békés többségbe kerülést. Eljön az az idő, amikor már elég erősnek érzi magát, hogy leküzdje az elerőtlenedő gazdatársadalom esetleges ellenállását. Jelen helyzetünkben ez úgy néz ki, hogy a gazdatársadalmak nem csupán koruk miatt, testileg veszítik el erejüket, hanem szellemi-lelki értelemben is betegek. Míg a nyugatiak elveszítették keresztény szellemi gyökereiket és egy fura hedonista, az élvezetekre és a fogyasztásra összpontosító létmódot valósítanak meg, addig a hódító, betelepülő népesség egy szigorúan vallási alapú felfogásban él – ez ugye a muszlim csoport – és felfogása szöges ellentétben áll a gazdatársadaloméval. A hódítók így mind kulturálisan, mind nyelvileg súlyosan elkülönülnek, de nagyon sokszor lakhely szerint is. Ráadásul erkölcsileg magasabb rendűnek tartják magukat. Továbbá azt is tudjuk, hogy tudatosan élik meg a hódítás érzését. Szellemi-lelki vezetőik ezt folyamatosan tudatosítják is bennük. A szellemi küzdőtérben tehát már most is hatalmas fölényben vannak.

Az un. Nyugat meghasonlott önmagával. Bár hatalmas anyagi erőkkel rendelkezik még és elsöprő katonai fölénnyel, azonban lassanként kimosódik ezen erő mögül, az azt létrehozó népesség. Azok az emberek, akik fönntarthatnák. Az egyik legsúlyosabb hiány épp a szellemi háttér, a szellemi alap megsemmisülése. Ez volt a kereszténység. Akkor is, ha annak tanításából sokat kihagytak a gyakorlatban. Saját múltját megtagadja, meg nem újult,  így azonban nem állhat fönn. A pénz önmagában nem elég. Ugyan nem elhanyagolható tényező, de nincsen nemzetisége. A vagyon csak egy következmény, nem létrehozó erő. Ezért nem is megtartó erő és nem integráló erő.

Az újak meg fogják újítani ezeket az országokat? Nem. Amikor ugyanis bejönnek, hozzák magukkal bajaikat is. Saját meghasonlásaikat. Valószínűleg az fog történni, hogy amíg megszerzik egy-egy helyen a hatalmat, addig együtt működnek, de abban a pillanatban, amikor ez bekövetkezik felszínre kerül az az igen sokféleség, ahonnan jöttek. Ebből a török-kurd ellenségesség csupán az egyik történet. Hiszen saját hazájukban sem képesek önmaguktól egységet teremteni. Itt sem fognak. Egy önmagával meghasonlott műveltségbe érkeznek, olyanok, akik hozzák saját meghasonlásaikat. Ez fogja azt eredményezni, hogy egy nagyon összetett és csak rövid ideig fennálló belharcokkal gazdagon tarkított időszak köszönt majd a Nyugat országaira.

A meghasonlott Nyugat számára eljött az igazság pillanata. Nagyon hamar el fog dőlni, hogy bele ugranak-e a szakadékba. Viszont számunkra a kérdés úgy vetül fel, hogy az 1999-ben és 2004-ben önként felvett hozzákötözöttségeinket, mikor oldjuk el? Mert mindössze két lehetőség áll előttünk: Nem oldjuk el vagy nem időben és az alázuhanó Nyugat magával ránt minket is az örök sötétségbe. A másik lehetőség, hogy azonnal nekilátunk gazdasági, társadalmi láncaink eloldozásához és tisztes távolba kerülünk a süllyedő óceánjáróktól. Az utóbbi, az életet jelentő út választásához, viszont szükség lenne a gondolkodásunkat megváltoztatni. Méghozzá egy egykor megvolt, de úgy öt évszázada elvesztett tulajdonságunk által. Ez nem más, mint az Önállóság gondolata.

A 15. század nagy harca ez volt. A hosszú 15. századé – számunkra. I. Nagy Lajos király halála (1382) és Hunyadi Mátyás halála (1490) közötti időről van szó. Ez alatt az időszak alatt két felfogás ütközött meg hazánkban: az idegeneknek való szolgálat és az önállóság. Az előbbieket a színfalak mögül a Habsburgok támogatták, bujtogatták saját hatalmi vágyaik szolgálatában. Mögöttük pedig az akkor Európában a hatalmi játékok irányítójává előlépő bankárcsaládok bújtak meg. A Fuggerek és a Welserek. Hogy miért? Mert akkoriban Magyarország egy gazdag terület volt, ígéretes rablási lehetőségekkel. Arany, ezüst, réz, só, állatok, szőlő, vámbevételek, kereskedelmi utak hasznai. Ebben az időszakban is az európai hatalmi rangsorban a harmadik-negyedik helyeken jegyezték hazánkat.  A harc a két párt között nyíltan zajlott. Egyértelmű lett Zsigmond halála után (1437), hogy két család között fog eldőlni a dolog. A Habsburgok és a Zsigmond által felemelt Hunyadiak között. Az idegen és a hazai között. A idegen-párt akkor is azzal érvelt, amivel azóta minden nemzedékük is és ahogy ma is érvelnek: az idegen azért lesz jó, mert olyan kapcsolatrendszere van, ami kisegít minket minden bajunkból. Majd hozza a nagy hadsereget, a pénzt, a gazdagságot. Hozták? Akkor a 15. században a török volt a legnagyobb ellenség. Állítólag és látszatra. Valójában épp a Habsburgok voltak. Nos, 1527-re megkoronáztatták magukat – igaz elébb csak ellenkirályok voltak. 1540-től egyedüli királyok – az országunk harmadrészén. Ugyanis ez volt az ár, amit mi fizettünk a tévedésért. Ugyanis a Habsburgoknak ugyan voltak kiterjedt kapcsolataik, de ezzel együtt kiterjedt ellenség-hálózatuk is és kiterjedt adóssághegyük is. Hadseregük azonban a törökkel való leszámoláshoz nem volt. 1527-1699/1718-ig tartott a török kiűzése. Ez 172 vagy 191 év folyamatos pusztulása volt az ár. Pedig, amikor 1490-ben az urak az idegent választották a hazai helyett, még nem is volt bent a török a határainkon belül.

A Hunyadiak a határon kívülre vitték a háború tüzét, az idegenszívűek bevitték az ország közepébe és felgyújtottak gyakorlatilag mindent.

A mi országunk akkor hasonlott meg önmagával, akkor, amikor a saját vért vakon lecserélték az idegenre. Ez történt 1490-ben. Pont Corvin János, Hunyadi Mátyás vére, természetes fia, Hunyadi János unokája, Luxemburgi Zsigmond dédunokája, s így szegről-végről a Turul nemzetség kései hajtása lett volna a megoldás. Az ő idejére gyűlt össze az a tapasztalat, vagyon és szervezettség, ami lehetővé tette volna a valós védelmét az országnak. Ha azok, akik megesküdtek a nagy uralkodónak, felemelőjüknek az ő támogatására, ezt meg is tartották volna. Ha ismerték volna és felismerték volna, mit jelent a Jézusi tanítás példázata. Az önmagával megoszló ország nem állhat fenn. Ma ugyanezzel az ördögi kérdéssel birkózunk. Ma bölcsen döntünk vagy utólag siránkozunk? Az idegenszívűek ma is ugyan azt a receptet ajánlják, mint hat évszázada mindig. Válaszd az idegent! A bére ugyan az lesz, mint mindig e sötét öt évszázad alatt. 

Ne hagyjuk magunkat még egyszer megvezetni!

A pásztor hangja

Jn 10,1-6

1 „Legyen, ahogy mondom nektek, aki nem az ajtón jön be a juhok aklába, hanem máshol lép be, az tolvaj és rabló. 2 Aki azonban az ajtón jön be, az a juhok pásztora. 3 Ajtót nyit ennek a kapus, a juhok pedig hallgatnak a hangjára. Nevükön szólítja a saját juhait és kivezeti őket. 4 Miután sajátjai mind kimennek, előttük megy, és a juhai hallgatnak rá, mert ismerik a hangját. 5 Másvalakit egyáltalán nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert másnak a hangját nem ismerik.” 6 Ezt a példázatot mondta nekik Jézus, azonban ők nem értették meg, mit mondott.

1 Ἀμὴν ἀμὴν λέγω ὑμῖν, ὁ μὴ εἰσερχόμενος διὰ τῆς θύρας εἰς τὴν αὐλὴν τῶν προβάτων ἀλλ’ ἀναβαίνων ἀλλαχόθεν ἐκεῖνος κλέπτης ἐστὶν καὶ λῃστής· 2 ὁ δὲ εἰσερχόμενος διὰ τῆς θύρας ποιμήν ἐστιν τῶν προβάτων. 3 τούτῳ ὁ θυρωρὸς ἀνοίγει καὶ τὰ πρόβατα τῆς φωνῆς αὐτοῦ ἀκούει καὶ τὰ ἴδια πρόβατα φωνεῖ κατ’ ὄνομα καὶ ἐξάγει αὐτά. 4 ὅταν τὰ ἴδια πάντα ἐκβάλῃ, ἔμπροσθεν αὐτῶν πορεύεται καὶ τὰ πρόβατα αὐτῷ ἀκολουθεῖ, ὅτι οἴδασιν τὴν φωνὴν αὐτοῦ· 5 ἀλλοτρίῳ δὲ οὐ μὴ ἀκολουθήσουσιν, ἀλλὰ φεύξονται ἀπ’ αὐτοῦ, ὅτι οὐκ οἴδασιν τῶν ἀλλοτρίων τὴν φωνήν. 6 Ταύτην τὴν παροιμίαν εἶπεν αὐτοῖς ὁ Ἰησοῦς, ἐκεῖνοι δὲ οὐκ ἔγνωσαν τίνα ἦν ἃ ἐλάλει αὐτοῖς.

… és a juhai hallgatnak rá, mert ismerik a hangját…

Ismerik, mert egyszerre szól kívülről és belülről. Nem csupán az „emberi” hangját hallják, hanem az Istent is. Mint a kettétört pecsét, melynek egyik darabját magunkban hordjuk, mélyen belül, szellemünk legbelsőbb helységében, ahová az Atya zárta mindazon kincseket, melyek örökkön-örökké az örökkévalósággal kötnek össze. Hogy ráismerhessünk. Ott, ahol imádkoznunk is kellene. S mikor a pásztor szólal meg, innen legbelülről, a legbensőbb helységből hangzik fel a válasz: „Ez az, őt hallgasd!” Ezért olvassuk az evangéliumokban, hogy az emberek csodálkoznak, mert nem úgy tanít, mint az írástudók, hanem mint akinek ereje van. Mert Jézus azon a hangon szólalt meg, nem egyszerűen csak játék volt, nem mágus volt, nem tanult furfang, hanem maga az Igazság. Nem külső értelemben, hanem belső, szellemi értelemben. Az örökkévalóságra szóló kincseket megszólító Örökkévaló volt. A hasonlót ismerte fel a hasonló. Nem egy demiurgosz varázslata volt az Ő hangja, hanem a Mindenható Örök Erőé, ami az Élet, a térben és az időben mindenhol és mindenkor jelenlévőé. Ez vonzotta a tisztákat és a tisztulni vágyókat köré. Ez a hang. Ez gyógyított. De csak mert maga is végtelen tiszta volt. Az ős-tisztasággal bírt, ami még a romlatlanságból szüremkedett át, mikor megszólalt. Mondhatnám az egykori, de nem lenne igaz. Mert az időtlenségben ma is és mindörökké jelen van. S ettől a tisztaságtól csak saját szerzett vakságunk és süketségünk zár el egy hazugsággal. Azzal a hazugsággal, hogy ez elérhetetlen számunkra. Végtelen messze van, pedig végtelen közel. Ott abban a bizonyos legbelsőbb titkos helységben. A kincsek egyike, mely gondosan el lett rejtve a tolvajok, rablók szeme és füle elől. Bizony mindvégig ott van bennünk, magunkban hordozzuk azt gondolva, hogy reménytelenül messzire kerültünk tőle. Ezt a tisztaságot és a tisztaság utáni ős-vágyat csak a legtisztább hang, a juhok pásztorának hangja hívhatja elő, szólíthatja meg. Mely mikor megszólal bejárja a Mindenséget és ugyan ezzel a lendülettel, erővel a rá hallgatót is beemeli a Mindenségbe. Mert „aki rajtam keresztül megy be üdvözül, bejár és kijár, és legelőre talál„ végtelen legelőkre.

És nem ismerős ez ma: „Másvalakit egyáltalán nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert másnak a hangját nem ismerik.”? Elszéled a nyáj. Ma már szinte teljesen összeomlott az, amit kereszténységnek nevezünk. Látványos a kudarc, amint a felekezetek „pásztorai” kilátástalanul erőlködnek az Egyház összeomlásának megakadályozásán. Szinte bármit tesznek, kezeik között mállik szét a nyáj. A juhok meg csak mennek, mennek el tőlük. Szerte szét, ki merre lát. A reformáció is megünnepelte 500 éves önmagát. Épp időben, egy lépésre a szakadék szélétől, amibe hatalmas, elszánt, büszke lendülettel készülnek beleszédülni…

A katolikus egyházat meg már nem csak alulról és belülről, hanem felülről is építik le, bomlasztják fel, teszik próbára. Hogy lehet mind ez? Pedig a „pásztorok” hirdetik az igét. Beszélnek, írnak, nagyon is sokat. De a juhok, mintha ezt nem hallanák. Mintha nem hallanák a hangjukat. Mintha nem hallanák a hangjukban az örökkévalóságot…?

A dolgok legtöbbször azok, aminek látszódnak. Ha valaki nem egy az Istennel, ha nincs Isten tenyerén, ha nem adta át magát az Istennek, akkor hiába igyekszik papírokkal és emberi okoskodással bizonygatni önnön valódiságát.

Isten Fia megígérte, hogy mindörökké velünk lesz és ha ketten-hárman összejövünk az ő nevében, már ott is van. Ha még sincs így, akkor valamit rosszul csináltunk…

Merüljetek bele az imába.

Jézus kérdőre vonja a tanítványokat

Mk 8,18 Van szemetek, és nem láttok? Van fületek, és nem hallotok; és nem emlékeztek arra, 19 hogy amikor az öt kenyeret ötezernek megtörtem, hány tele kosár töredéket szedtetek össze? Azt mondták neki: „Tizenkettőt.” 20 „És amikor a hét kenyeret négyezernek, hány kosár maradékot szedtetek össze?” Azt mondták neki: „Hetet.” 21 Erre így szólt hozzájuk: „Mégsem értitek?”
Ebben a fejezetben Jézus az őt követő embereket – kihangsúlyozva „szám szerint négyezren” – mindössze a tanítványoknál lévő hét kenyeret és néhány halat megáldva lakatta jól. A fölös darabokat aztán hét kosárba szedték össze, amennyi kenyér eredetileg volt. Majd egy rövid jelenetben a farizeusok jelet követelnek tőle, amit megtagad. Ezután a másik partra átkelvén mindössze egy kenyér maradt náluk, s efelett merengtek a tanítványok, mikor ezt látva Jézus meglepő módon visszautalva az előzőekre a farizeusok és Heródes kovászától óvja a tanítványokat, holott azok éhességükkel foglalkoznak. Ekkor teremti le őket a Mester kicsinyességük okán. Vajon, mit is akart mondani?
Mire gondolhatott, mikor rájuk kérdezett: Mégsem értitek?
A kenyér megtörése és megáldása az utolsó vacsorára való utalás és a tanítás lényegét megragadó kép. A tanítványok egy kenyér felett aggodalmaskodnak, miközben a Világ Tanítója adja az Élet kenyerét. Önmagát. Mert még ekkor is és még sokáig elméjükben teljesen kettévált Jézus és tanítása illetve a tanult hagyomány, a tanult valóság. Mesternek hívják, de csodatévőként kezelik. Csodálják, mikor tanít, mikor gyógyít, mikor a kor „bölcseit” szavaival „legyőzi”. Csodálják, de nem merik észrevenni, hogy az Isten Fia tekint rájuk. Rettegnek valósággal attól a szakítástól, ami rájuk vár. Mert akkor dönteni kell. És szembenézni azzal, hogy tanult „világuk” kitaszítja majd őket. Mert az emberi társadalmakat tanult szabályok, hagyományrendszerek láthatatlan szövedéke szervesíti eggyé. Az izraelita társadalmat egy kirívóan erős rendszer tartotta egybe és tartja ma is egybe. Ez nem különféle külső bálványokon vagy személyeken alapult, hanem egy szellemi gondolatrendszeren, egy hiten. Ez gondolkodásuk legmélyéig jelen volt és nagyrészt még ma is jelen van bennük. Ez látszólag az Istenben eredezik, azonban valójában a fogság prófétáinak hitén keresztül jön létre. Az egyszer elvesztett Templom – „bálvány” – után már nem mernek e világi dologra alapozni, hanem átlényegítik és az Eszmét teszik meg Templommá. Csak hogy itt egy nagy hibát követnek el a próféták. Mivel annyira félnek egy újabb bukás lehetőségétől, a Templom újbóli megszentségtelenítésének lehetőségétől, ezért szinte teljesen kizárják az ember és Isten személyes kapcsolatát. Ez Jézus korára megcsontosodni kezd és ezért is kell eljönnie az Emberfiának. Ugyanis a könyvekben (a tekercsekben) az van leírva, amit az emberek megértettek az Isten munkájából. S mivel az ember kérlelhetetlenül az időben él, az egyszer rögzített ismeret lassanként eltávolodik a mindennapoktól. Viszont az Élet az idő útján tovaszáguldó jelenben bontakozik ki, jelenik meg. Ahogy a teremtés sem egy élettelen lezárt folyamat, hanem egy örök kiáradás a tér és az idő minden pontján. A magyar nyelv pontosan magyarázza ezt a tényt. Jelenik meg. Válik jelenné és oldódik múlttá. Egyetlen pillanat alatt. Az ilyen tudás Lót feleségének tudása. Hátrafordul az idő útján és kővé merevedik azonnal. Megkövesedik.
Az emberiség városi társadalmakat építve mennyiszer kísérelte meg már egy „örökre szóló” Törvény rögzítését? Mennyi törvényoszlop keletkezett már az örökkévalóságnak szánva és enyészetté léve? Lipit-Ishtar, Hammurabbi, az egyiptomiak, zsidók, görögök, a rómaiak. Mennyien feszültek neki, hogy írásba foglalják az örök törvényeket? Mennyi filozófus, mennyi bölcs, mennyi próféta…
Vajon az evangéliumok le tudták írni? Nem. Nem is akarták ezt. Jézus nem akarta leírni a mulandó porba azt, ami örök. Hisz mire leírásra kerül az utolsó betű, már elavult az első. Ezért felmutatta, megmutatta, rámutatott. Rámutatott önmagára. Ezt mondva: „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet.” „Aki engem lát, az Atyát látja.” Én nem leírom nektek, hanem elétek élem az örökkévalóságot. Mintát adok nektek. Örökkévalóságot akartok? Szabaduljatok meg attól, ami mulandó bennetek. Az Országot akarjátok, a Mennyeit? Akkor miért szaladoztok fűhöz-fához, hogy mutassa meg nektek? Hiszen már itt is van köztetek, bennetek! Ti magatok vagytok vagy nem vagytok Isten Országa. Egyedül a döntéseteken múlik. Meghozzátok-e vagy nem?
A tanítványok ettől rettegtek, ettől a döntéstől és ezért halogatták folyton. Látták az előttük jelen lévő Isten Fiát, sőt fel is ismerték, de vissza-vissza tértek a „megfoghatóhoz”. Látták a kenyerek megszaporítását és lelkendeztek is valószínűleg. De az egy kenyér felett összenéztek, hogy azért mégis ez az, ami „megfogható”. Szemben álltak a rájuk váró döntéssel, az elszakadással a múlttól, a kővé dermedt hagyománytól való elválással. De belül remegtek és reménykedtek, hogy azt talán mégse kell. Talán meg lehetne beszélni… Hátha mond valami biztatót a Mester…
Mert a tanítványok nagyon sokáig nem tudták, hogy az Élet és a Halál között kell választaniuk. Örök-Élet és Örök-Halál között. Aki az Élet Kenyerét végtelen számban, sőt még fölösen is tudja adni, szaporítani, az az Örök Törvényt vési majd az egész emberiségbe.
Így a mostani szorongattatás is majd feltépi a lecsukódott szemeket és kitisztítja a füleket, hogy megértsék ismét a Krisztus-követők: nálunk az Élet vize és az Élet kenyere van! Ledobjuk magunkról a hamis gúnyát és magunkra öltjük az Isten fegyverzetét, ami csillogón és félelmesen védi meg az Életet és mint vakító villám hasít bele Lucifer követőinek szemébe, hogy örök vakságban bolyongjanak a második halál ürességében. Mert a sötétség fiai az Igazságtól rettegnek, s küzdenek ellene megátalkodottan. Mi viszont felövezzük magunkat vele.
„Mégsem értitek?” Megmutattam nektek, hogyan terjed akár egy által is szerte az emberek között az Isten igéje, az Élet Kenyere és kételkedtek? Ötezret hét kenyérből jóllakattam, hogy még fölösben is maradt, ti meg tizenketten egy kenyér felett is éhen halni akartok?
S ti, most élők, most hitetlenkedők, sírtok, hogy hol a kereszténység? Hogy ki fog megmenteni titeket? Miközben annyi jelet kaptatok már, hogy felsorolni sem lehet? S továbbra is jelet vártok?
„Én vagyok, ne féljetek!” „Veletek leszek a világ végezetéig.”
Ha pedig Ő velünk van, ki állhat meg ellenünk? A kereszténység nincsen veszélyben, legfeljebb mi tűnődünk egy darab kenyér felett.
Vegyük kezünkbe, tehát az Élet Kenyerét, az evangéliumot és induljunk meg a sokaság felé, mert éhezik a nép, s nincs ki nekik enni adjon.
Értitek már?

Nem tudjátok?

Nem tudjátok, hogy Isten Szentélye vagytok, és Isten Szelleme lakik bennetek?

Οὐκ οἴδατε ὅτι ναὸς θεοῦ ἐστὲ καὶ τὸ πνεῦμα τοῦ θεοῦ ἐν ὑμῖν οἰκεῖ;

I. Kor 3,16

Szinte a minden nap, minden órájának minden percében fel lehetne tenni ezt a kérdést. De mit is jelent ez?

Isten Szentélye. Mi a szentély? A szentelődés helye. Mi a szentelődés? A szó “szent” idegen szó nyelvünkben. A latin sanctus magyarított változata. Jelentése: megtisztított dolog, ami az isteneknek van szánva. A latinban is, ahogy a görög hagiosz vagy a héber kadós magában hordja az elkülönítettségnek a gondolatát. Mivel itt Pál fogalmazta meg ekképpen gondolatát, ezért a görög és a héber fogalom a mérvadó. Az emberek, még ha magukat hitetlennek is tartják, számontartanak magukban tiszte, megkülönböztetett helyeket és időket. Ősidők óta jelen van az emberi közösségek életében és felfogásában a Tisztulás Helye, térben és időben értve. A görög szó, hagiosz jelentése is ez.  Megtisztított dolog. De nem úgy általában, mintegy külsőleg, hanem lényegi tekintetben, szerkezetében átlényegülve. Ezt jelenti tehát az Isten szentélye: az Isten számára való megtisztulás helye és ideje. Tehát mi magunk, s nem csupán testünk, hanem testi, lelki, szellemi valónk egyszerre az Istennek való legbensőségesebb és legközvetlenebb tisztuló helye. Lényünk, létünk maga az a térbeli és időbeli valóság, ami Isten számára el van különítve és amit tisztán kellene tartanunk. 

A görög kifejezés: ὅτι ναὸς θεοῦ ἐστὲ -ben lévő ναὸς jelentése a Templomban lévő Szentek Szentje. Igen, az egykor volt jeruzsálemi Templom legbelsőbb szentélyéről van itt szó.  Magyarul a legtisztább kegyhely. A görög ναίω ige azt jelenti a lakni vhol.

Ezeket a nyelvi dolgokat azért írom meg, hogy megértsük Pál apostol által megfogalmazott gondolatot. Hiszen, amikor írunk valamit, a bennünk lévő szellemi tartalmat – gondolatot – igyekszünk megjeleníteni értelmezhető alakban. Itt Pál pedig nem kis dolgot fogalmaz meg. Az akkor őt olvasók tisztában voltak a szavak jelentésével. A ma embere ezt már magától nem tudja, honnan is tudhatná? Az akkori mindennapi gyakorlat, közismeret, egyetemi tananyaggá lett, kis létszámú szakok magánügye, szinte. Az Isten Szentélye ma már csak egy díszes érzelmi tónus a mindennapokban. Pedig a tanítás megfogalmazója egy rendkívüli állítást írt le. Ez – is – szentségtörés volt akkoriban. Ti olyan titok részesei lettetek bemerítkezésetek révén, ami titeket a legszentebb hely méltó párjává tett titeket. A jeruzsálemi Templom szentélyében a főpap is csak évente egyszer mehet be elmondani, kiejteni Isten nevét. Ti pedig a titok révén életetek minden pillanatában áldozatot mutathattok be Isten Szentélyében. A kőépületbe csak kevés kiválasztott férfiú mehetett be ezért. Ti ezt az ajándékot kaptátok. 

A másik állítás pedig ez: Isten Szelleme lakik bennetek. Isten lényege, Isten átható ereje, Isten harmadik személye, Isten működése. Isten ereje (görögögűl energeia). Egy végtelen erő, ami a mindenséget is áthatja. A fizikusok ezt nevezik “sötét erőnek”, mert nem tudnak róla semmit, csak a puszta létezését ismerték fel. A világmindenség – amin ők az anyagi valóságot értik – 90%-át teszi ki ez a jelenség. Azt is állítják a kvantumfizikával foglalkozók, hogy a mindenség valójában energia. Energeia, azaz bennmunkáló. Ezt Pál és a többi apostolok már két ezer éve hirdették. Azt állítja tehát Pál, amit ma már a “tudomány” is pedzeget, hogy Isten Ereje van tibennetek. Annyival többet állít, hogy ezt Szellemnek nevezi – ahogy a teljes Újszövetség is – azaz nem öntudatlan anyag-jelenségnek, hanem tudatos cselekvőnek. Hiszen Isten három személyének egyike. Nincs emberként értelmezhető “arca”, mint Krisztusnak, de teljes értékű személy. És ez a személy, Isten Ereje bennünk munkál, mibelőlünk is forrásozik. minden porcikánkból, minden porcikánkban, minden atomunk, minden részecskéjének létben tartójaként. 

Isten számára megtisztított hely vagyunk és Isten ereje lakik bennünk. Ugye érdemes lenne tisztán tartani e helyet…

Kérdezitek…

Kérdezitek, miért van ez a sok aljasság a Világban? Miért engedi az Úr, hogy az emberek gonoszságot cselekedjenek? 

Mikor nem tiltotta? Mikor nem tanította, hogy ne tegyétek? Mennyi alkalommal intett, szólt és figyelmeztetett? De az ember szabad. Szabad a jóra és a rosszra egyaránt. Az ember dolgai az emberekre vannak bízva. Ha nem így lenne, az Isten, az Atya nem lenne más, mint egy unatkozó bábjátékos, egy hatalmas Cipolla.

De Ő nem ilyen. Egyáltalán nem is ember. Hiába is képzeljük el egy nagyszakállú patriarchaként, nem olyan. Egészen más. Hiszen ott van mindenben,  nem kívülről, mintegy mellettünk, hanem belülről. Ott van minden lét-mozzanatban, lát minden gondolatot. Sőt benne van minden emberi gondolat. Minden indítékot, minden szándékot. A valódiakat, amit oly sokan még önmaguk előtt is titkolnak. Megelőzte a Volt állapotát. Előtte volt a Vannak és utána van a Lesznek. Múlt, jelen és jövő benne él, egységben, külön nem váltan, mindezt egyszerre látva. Túl van az emberi gondolaton, míg mi magunk csak gondolatainak egy-egy fodra vagyunk. Talán egész történelmi korok is csak egy Isten-szempillantásnyi időt tesznek ki. Ugyan, miként is gondolhatnánk, hogy a mi léthatárunk akárcsak karcolhatná is az Ő végtelen létét? S mégis, mégis Isten titkainak letéteményesei vagyunk. Hogy ezzel nem élünk, sőt visszaélünk? Ezt önmagunkon kell számonkérni. Saját magunkon és egymáson.  

Kérdezitek, miért e sok kín? Csak annyi van, amennyit mi magunk teremtünk gondolataink tisztátalanságával. A rosszindulat, a káromkodás, a cselszövés, az ármány, a tagadás, a piszkos képzelet, az ember öndicséretére megalkotott “eszmék” valójában megannyi sötét szellemi varázslat. Mert a gondolat hatalma erős hatalom. A szellem terében cselekszünk általa. A legfinomabb szövetű létközeg a szellem. De az Isten szellem (Jn 4,24 πνεῦμα ὁ θεός), s az ember lényege is szellemi, ahogy az Isten is az.

 

 

…nekünk kinyilatkoztatta az Isten a Szellem által, mert a Szellem mindent kikutat, még az Isten mélységeit is.

I. Kor 2,10

Mert, ki tudja az emberek emberi dolgait, ha nem az ember Szelleme, ami benne van? Amint az Isten dolgait egy sem ismeri meg, ha csak nem az Isten Szelleme.

I. Kor 2,11

Ezt el is beszéljük, nem az emberi bölcsesség igéinek tanításában, hanem szellemi tanításban, szellemiekhez szellemieket hasonlítva.

I. Kor 2,13

Ha tehát gondolkozol, cselekszel. Cselekedeted pedig szellemi cselekvés, ami mindig hat a látható világra. A felelősségünk ott keletkezik, hogy e szellemi cselekedeteink iránya, minősége szabad választás kérdése. Tehetsz szellemileg jót és rosszat látszólag következmények nélkül. Hiszen, mi történhetik ha rosszat gondolunk? Ha megkívánunk valamit, ami nem a mienk? Ha belső tekintetünk valami rosszra vetül, valami rosszhoz tapad? És ezek még csak a kísértések. De ott vannak a szándékosan rosszat akarók is. Akik ma is működnek. Sőt szinte elsöprő erővel uralják a beszédteret, sőt a gondolkodás tereit is. Ők tudatosan fecskendezik a szellemi mérgeket a köz gondolkodásába. Ők ugyanis tisztában vannak azokkal, amit itt írok. Ennek tudatában cselekszenek.

Nem ma kezdődött. Az emberiség folyamatosan, nemzedékről nemzedékre csúszott le ezen az úton. Nagyjából mindig a könnyebb utat választották. Mindig egy kicsit engedtek az erényekből, hogy előnyhöz jussanak. Miért? A hatalom mámoráért. 

S mit tehetünk? No, ugyan mit… Amit évezredek óta hirdetnek nektek.

  • Elébb nézzetek bele a tükörbe, ami a Világ. Ez megmutatja, hogy milyenek a ti nemzedéketeknek gondolatai. Összegződve. Egyúttal megmutatja azt is, hogy merre tart ez a gondolatfolyam.
  • Majd fel kell ismerni, hogy mi mindannyian vagyunk a forrásai ennek a valóságnak. Nem ő vagy ők, hanem mi mindannyian. Belőlünk forrásozik a minket körül vevő valóság. Ezek a mi létünk fodrai.
  • Ha felismertük saját szerepünket egy feladat vár ránk: Tisztuljatok meg! Értelmezzetek át mindent! Metanoeite!

Azt mondta: „Betelt az idő, és elközelgett az Isten Országa. Alakítsátok át az értelmeteket és higgyetek az örömhírben.”

[καὶ λέγων] ὅτι Πεπλήρωται ὁ καιρὸς καὶ ἤγγικεν ἡ βασιλεία τοῦ θεοῦ· μετανοεῖτε καὶ πιστεύετε ἐν τῷ εὐαγγελίῳ.

Mk 1,15
  • Amikor látjátok a valóságot öltsétek fel az Isten fegyverzetét. Védjétek magatokat imával a hazugságok ellen. Fenjétek szablyátokat élesre, hogy megválaszoljatok minden szellemi támadást. És soha, de soha ne kételkedjetek abban, hogy Isten magatokra hagyna akár egy pillanatig is. Az, hogy nem látjuk mindennek az értelmét azonnal, nem jelenti, hogy nincs is.
  • Ne félejetek! Mὴ φοβεῖσθε!

Ő azonban így szólt: „Én vagyok! Ne féljetek!”

ὁ δὲ λέγει αὐτοῖς Ἐγώ εἰμι, μὴ φοβεῖσθε.

Jn 6,20

Egyedül rajtunk, rajtatok múlik, hogy mely utat választjátok. Minden pillanat egy választás. Most is ez a pillanat van. Te döntöd el, minek engedsz teret önmagadban. Az eszközöket félre lehet tenni vagy lehet okosan használni. Ne az eszközök használjanak minket.

Amikor pedig eljön az Igazság Szelleme, útmutatótok lesz a teljes Igazságban, mert nem magától fog beszélni, hanem csak amit hall, azt mondja el, és a jövendő dolgokat közli veletek.

ὅταν δὲ ἔλθῃ ἐκεῖνος, τὸ πνεῦμα τῆς ἀληθείας, ὁδηγήσει ὑμᾶς εἰς τὴν ἀλήθειαν πᾶσαν, οὐ γὰρ λαλήσει ἀφ᾽ ἑαυτοῦ, ἀλλ᾽ ὅσα ἀκούει λαλήσει, καὶ τὰ ἐρχόμενα ἀναγγελεῖ ὑμῖν.

Jn 16,13

A többit már ezer évek óta leírták nektek. Csak olvasni kell az Igéket.

Jézus szavai

7 Megkérdezték őt, így szólva: „Tanító, mikor lesznek, tehát ezek és mi a jel, amikor ezek meglesznek?” 8 Ő pedig mondta: „Lássátok, hogy meg ne tévesszenek titeket, mert sokan jönnek majd a nevemben, mondva: Én vagyok! és: Az idő elközelgett! Ne menjetek utánuk! 9 Amikor pedig hallotok harcokról és bizonytalanságokról, ne rémüljetek meg, mert szükségszerű, hogy előbb meg történjenek ezek, de nem jön azonnal a vég.”
10 Akkor így szólt hozzájuk: „Felkel nemzet nemzet ellen és ország ország ellen, 11 sok helyen lesznek földrengések, éhségek és pestis, terror és nagy jelek lesznek az Égben.
12 Azonban mindezek előtt kezeiket rátok vetik és üldözni fognak titeket, átadnak a zsinagógáknak és a tömlöcnek, uralkodók és helytartók elé vezetnek titeket az én nevemért. 13 Hogy tanúságot tehessetek. 14 Tökéljétek, hát el szívetekben, hogy nem készültök előre a védekezésre. 15 Mert én szájat és bölcsességet adok nektek, aminek nem állhatnak ellen vagy nem mondhatnak ellen mindazok, akik ellenetek vetik magukat. 16 elárulnak titeket szülők és testvére, rokonok és barátok is, némelyeket meg is ölnek közületek, 17 és gyűlöletesek lesztek mindenkitől az én nevemért. 18 De a fejetek egyetlen hajszála sem fog elveszni. 19 Azonban helytállásotokkal erősítitek meg lelketeket.

7 Ἐπηρώτησαν δὲ αὐτὸν λέγοντες, Διδάσκαλε, πότε οὖν ταῦτα ἔσται καὶ τί τὸ σημεῖον ὅταν μέλλῃ ταῦτα γίνεσθαι; 8 ὁ δὲ εἶπεν, Βλέπετε μὴ πλανηθῆτε· πολλοὶ γὰρ ἐλεύσονται ἐπὶ τῷ ὀνόματί μου λέγοντες, Ἐγώ εἰμι, καί, Ὁ καιρὸς ἤγγικεν. μὴ πορευθῆτε ὀπίσω αὐτῶν. 9 ὅταν δὲ ἀκούσητε πολέμους καὶ ἀκαταστασίας, μὴ πτοηθῆτε· δεῖ γὰρ ταῦτα γενέσθαι πρῶτον, ἀλλ᾽ οὐκ εὐθέως τὸ τέλος. 10 Τότε ἔλεγεν αὐτοῖς, Ἐγερθήσεται ἔθνος ἐπ᾽ ἔθνος καὶ βασιλεία ἐπὶ βασιλείαν, 11 σεισμοί τε μεγάλοι καὶ κατὰ τόπους λιμοὶ καὶ λοιμοὶ ἔσονται, φόβητρά τε καὶ ἀπ᾽ οὐρανοῦ σημεῖα μεγάλα ἔσται. 12 πρὸ δὲ τούτων πάντων ἐπιβαλοῦσιν ἐφ᾽ ὑμᾶς τὰς χεῖρας αὐτῶν καὶ διώξουσιν, παραδιδόντες εἰς τὰς συναγωγὰς καὶ φυλακάς, ἀπαγομένους ἐπὶ βασιλεῖς καὶ ἡγεμόνας ἕνεκεν τοῦ ὀνόματός μου 13 ἀποβήσεται ὑμῖν εἰς μαρτύριον. 14 θέτε οὖν ἐν ταῖς καρδίαις ὑμῶν μὴ προμελετᾶν ἀπολογηθῆναι 15 ἐγὼ γὰρ δώσω ὑμῖν στόμα καὶ σοφίαν ᾗ οὐ δυνήσονται ἀντιστῆναι ἢ ἀντειπεῖν ἅπαντες οἱ ἀντικείμενοι ὑμῖν. 16 παραδοθήσεσθε δὲ καὶ ὑπὸ γονέων καὶ ἀδελφῶν καὶ συγγενῶν καὶ φίλων, καὶ θανατώσουσιν ἐξ ὑμῶν, 17 καὶ ἔσεσθε μισούμενοι ὑπὸ πάντων διὰ τὸ ὄνομά μου. 18 καὶ θρὶξ ἐκ τῆς κεφαλῆς ὑμῶν οὐ μὴ ἀπόληται. 19 ἐν τῇ ὑπομονῇ ὑμῶν κτήσασθε τὰς ψυχὰς ὑμῶν.

Hát, nem prófétai szavak? Ki hitte volna, hogy korunk lesz az, amikor beteljesednek e szavak? De mégis, így történt. Készítsük hát el magunkat a jövendő dolgokra, mert azok meglesznek.

„A Világnak én vagyok a Fény.”

„A Világnak én vagyok a Fény. Nem jár a Sötétségben az engem követő, hanem az Élet Fényét fogja bírni.”
Ἐγώ εἰμι τὸ φῶς τοῦ κόσμου· ὁ ἀκολουθῶν μοι οὐ μὴ περιπατήσῃ ἐν τῇ σκοτίᾳ, ἀλλ᾽ ἕξει τὸ φῶς τῆς ζωῆς.
Mégis elhagyta őt az európai ember a pillanatnyi haszonért, a profitért. Bár a kérdés joggal merül fel: Vajon mennyire volt mellette az európai ember? Mennyire volt mély a kapcsolata a Tanítással, Jézussal? Egyáltalán felismerte-e valaha is, hogy Ő tényleg a Fény, ami eloszlatja a Sötétséget? Lehet, hogy csak a valóság mutatja meg magát, amikor templomok elhagyását, lerombolását látjuk? ahogy minden élő az általunk ismert világban a fény tápláltja. A sötétség számunkra a halált jelenti. A valóságban is, nem csupán elvonatkoztatva.
Ἐγώ εἰμι mondja az Úr. Én vagyok. Vagyok, aki vagyok. Ἐγώ εἰμι τὸ φῶς “Én vagyok a Fény” vagy korábban: ἡ ζωὴ ἦν τὸ φῶς “a fény volt az élet” vagy Ἐν ἀρχῇ ἦν ὁ λόγος “kezdetben volt az Ige”
Nem jár sötétségben az engem követő. Szellemi és erkölcsi sötétségben. Ha viszont azt látjuk, hogy az egykor magukat kereszténynek, tehát Jézust követőnek nevező emberek a sötétségben járnak, joggal gondolhatjuk, hogy ezek az emberek nem is követték őt igazán. Csak úgy tettek. Eljátszották. Színház az egész világ – gondolták, de tévedtek. Mert nem színház, hanem valóság, méghozzá a saját életük.
A következményei ennek a tévedésnek már látszanak. Még nem teljesedtek ki ugyan, de már világosan látszódnak.
Mi a megoldás? El akarod kerülni a halált? Szeretnél a győztesek közé kerülni, az igazi győztesek közé? Akkor tedd azt, amit az Isten Fia mondott. Mert ő a világnak (és így neked is) a Fény. Ha őt követed, nem jársz a sötétségben. Akkor az Élet Fényét fogod bírni, magadban hordozni. Akkor még a halál sem vesz erőt rajtad. Immár két ezer éve birtokoljuk a Tanítást az Életre az evangéliumok alakjában, miért ne fordulnál feléjük?
Ne tétovázz, mert már nincs sok idő. Kezdd el ma!