Magyar Teológia

Jn 10,1-6

1 „Legyen, ahogy mondom nektek, aki nem az ajtón jön be a juhok aklába, hanem máshol lép be, az tolvaj és rabló. 2 Aki azonban az ajtón jön be, az a juhok pásztora. 3 Ajtót nyit ennek a kapus, a juhok pedig hallgatnak a hangjára. Nevükön szólítja a saját juhait és kivezeti őket. 4 Miután sajátjai mind kimennek, előttük megy, és a juhai hallgatnak rá, mert ismerik a hangját. 5 Másvalakit egyáltalán nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert másnak a hangját nem ismerik.” 6 Ezt a példázatot mondta nekik Jézus, azonban ők nem értették meg, mit mondott.

1 Ἀμὴν ἀμὴν λέγω ὑμῖν, ὁ μὴ εἰσερχόμενος διὰ τῆς θύρας εἰς τὴν αὐλὴν τῶν προβάτων ἀλλ’ ἀναβαίνων ἀλλαχόθεν ἐκεῖνος κλέπτης ἐστὶν καὶ λῃστής· 2 ὁ δὲ εἰσερχόμενος διὰ τῆς θύρας ποιμήν ἐστιν τῶν προβάτων. 3 τούτῳ ὁ θυρωρὸς ἀνοίγει καὶ τὰ πρόβατα τῆς φωνῆς αὐτοῦ ἀκούει καὶ τὰ ἴδια πρόβατα φωνεῖ κατ’ ὄνομα καὶ ἐξάγει αὐτά. 4 ὅταν τὰ ἴδια πάντα ἐκβάλῃ, ἔμπροσθεν αὐτῶν πορεύεται καὶ τὰ πρόβατα αὐτῷ ἀκολουθεῖ, ὅτι οἴδασιν τὴν φωνὴν αὐτοῦ· 5 ἀλλοτρίῳ δὲ οὐ μὴ ἀκολουθήσουσιν, ἀλλὰ φεύξονται ἀπ’ αὐτοῦ, ὅτι οὐκ οἴδασιν τῶν ἀλλοτρίων τὴν φωνήν. 6 Ταύτην τὴν παροιμίαν εἶπεν αὐτοῖς ὁ Ἰησοῦς, ἐκεῖνοι δὲ οὐκ ἔγνωσαν τίνα ἦν ἃ ἐλάλει αὐτοῖς.

… és a juhai hallgatnak rá, mert ismerik a hangját…

Ismerik, mert egyszerre szól kívülről és belülről. Nem csupán az „emberi” hangját hallják, hanem az Istent is. Mint a kettétört pecsét, melynek egyik darabját magunkban hordjuk, mélyen belül, szellemünk legbelsőbb helységében, ahová az Atya zárta mindazon kincseket, melyek örökkön-örökké az örökkévalósággal kötnek össze. Hogy ráismerhessünk. Ott, ahol imádkoznunk is kellene. S mikor a pásztor szólal meg, innen legbelülről, a legbensőbb helységből hangzik fel a válasz: „Ez az, őt hallgasd!” Ezért olvassuk az evangéliumokban, hogy az emberek csodálkoznak, mert nem úgy tanít, mint az írástudók, hanem mint akinek ereje van. Mert Jézus azon a hangon szólalt meg, nem egyszerűen csak játék volt, nem mágus volt, nem tanult furfang, hanem maga az Igazság. Nem külső értelemben, hanem belső, szellemi értelemben. Az örökkévalóságra szóló kincseket megszólító Örökkévaló volt. A hasonlót ismerte fel a hasonló. Nem egy demiurgosz varázslata volt az Ő hangja, hanem a Mindenható Örök Erőé, ami az Élet, a térben és az időben mindenhol és mindenkor jelenlévőé. Ez vonzotta a tisztákat és a tisztulni vágyókat köré. Ez a hang. Ez gyógyított. De csak mert maga is végtelen tiszta volt. Az ős-tisztasággal bírt, ami még a romlatlanságból szüremkedett át, mikor megszólalt. Mondhatnám az egykori, de nem lenne igaz. Mert az időtlenségben ma is és mindörökké jelen van. S ettől a tisztaságtól csak saját szerzett vakságunk és süketségünk zár el egy hazugsággal. Azzal a hazugsággal, hogy ez elérhetetlen számunkra. Végtelen messze van, pedig végtelen közel. Ott abban a bizonyos legbelsőbb titkos helységben. A kincsek egyike, mely gondosan el lett rejtve a tolvajok, rablók szeme és füle elől. Bizony mindvégig ott van bennünk, magunkban hordozzuk azt gondolva, hogy reménytelenül messzire kerültünk tőle. Ezt a tisztaságot és a tisztaság utáni ős-vágyat csak a legtisztább hang, a juhok pásztorának hangja hívhatja elő, szólíthatja meg. Mely mikor megszólal bejárja a Mindenséget és ugyan ezzel a lendülettel, erővel a rá hallgatót is beemeli a Mindenségbe. Mert „aki rajtam keresztül megy be üdvözül, bejár és kijár, és legelőre talál„ végtelen legelőkre.

És nem ismerős ez ma: „Másvalakit egyáltalán nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert másnak a hangját nem ismerik.”? Elszéled a nyáj. Ma már szinte teljesen összeomlott az, amit kereszténységnek nevezünk. Látványos a kudarc, amint a felekezetek „pásztorai” kilátástalanul erőlködnek az Egyház összeomlásának megakadályozásán. Szinte bármit tesznek, kezeik között mállik szét a nyáj. A juhok meg csak mennek, mennek el tőlük. Szerte szét, ki merre lát. A reformáció is megünnepelte 500 éves önmagát. Épp időben, egy lépésre a szakadék szélétől, amibe hatalmas, elszánt, büszke lendülettel készülnek beleszédülni…

A katolikus egyházat meg már nem csak alulról és belülről, hanem felülről is építik le, bomlasztják fel, teszik próbára. Hogy lehet mind ez? Pedig a „pásztorok” hirdetik az igét. Beszélnek, írnak, nagyon is sokat. De a juhok, mintha ezt nem hallanák. Mintha nem hallanák a hangjukat. Mintha nem hallanák a hangjukban az örökkévalóságot…?

A dolgok legtöbbször azok, aminek látszódnak. Ha valaki nem egy az Istennel, ha nincs Isten tenyerén, ha nem adta át magát az Istennek, akkor hiába igyekszik papírokkal és emberi okoskodással bizonygatni önnön valódiságát.

Isten Fia megígérte, hogy mindörökké velünk lesz és ha ketten-hárman összejövünk az ő nevében, már ott is van. Ha még sincs így, akkor valamit rosszul csináltunk…

Merüljetek bele az imába.

Kérdezitek, miért van ez a sok aljasság a Világban? Miért engedi az Úr, hogy az emberek gonoszságot cselekedjenek? 

Mikor nem tiltotta? Mikor nem tanította, hogy ne tegyétek? Mennyi alkalommal intett, szólt és figyelmeztetett? De az ember szabad. Szabad a jóra és a rosszra egyaránt. Az ember dolgai az emberekre vannak bízva. Ha nem így lenne, az Isten, az Atya nem lenne más, mint egy unatkozó bábjátékos, egy hatalmas Cipolla.

De Ő nem ilyen. Egyáltalán nem is ember. Hiába is képzeljük el egy nagyszakállú patriarchaként, nem olyan. Egészen más. Hiszen ott van mindenben,  nem kívülről, mintegy mellettünk, hanem belülről. Ott van minden lét-mozzanatban, lát minden gondolatot. Sőt benne van minden emberi gondolat. Minden indítékot, minden szándékot. A valódiakat, amit oly sokan még önmaguk előtt is titkolnak. Megelőzte a Volt állapotát. Előtte volt a Vannak és utána van a Lesznek. Múlt, jelen és jövő benne él, egységben, külön nem váltan, mindezt egyszerre látva. Túl van az emberi gondolaton, míg mi magunk csak gondolatainak egy-egy fodra vagyunk. Talán egész történelmi korok is csak egy Isten-szempillantásnyi időt tesznek ki. Ugyan, miként is gondolhatnánk, hogy a mi léthatárunk akárcsak karcolhatná is az Ő végtelen létét? S mégis, mégis Isten titkainak letéteményesei vagyunk. Hogy ezzel nem élünk, sőt visszaélünk? Ezt önmagunkon kell számonkérni. Saját magunkon és egymáson.  

Kérdezitek, miért e sok kín? Csak annyi van, amennyit mi magunk teremtünk gondolataink tisztátalanságával. A rosszindulat, a káromkodás, a cselszövés, az ármány, a tagadás, a piszkos képzelet, az ember öndicséretére megalkotott “eszmék” valójában megannyi sötét szellemi varázslat. Mert a gondolat hatalma erős hatalom. A szellem terében cselekszünk általa. A legfinomabb szövetű létközeg a szellem. De az Isten szellem (Jn 4,24 πνεῦμα ὁ θεός), s az ember lényege is szellemi, ahogy az Isten is az.

…nekünk kinyilatkoztatta az Isten a Szellem által, mert a Szellem mindent kikutat, még az Isten mélységeit is.

I. Kor 2,10

Mert, ki tudja az emberek emberi dolgait, ha nem az ember Szelleme, ami benne van? Amint az Isten dolgait egy sem ismeri meg, ha csak nem az Isten Szelleme.

I. Kor 2,11

Ezt el is beszéljük, nem az emberi bölcsesség igéinek tanításában, hanem szellemi tanításban, szellemiekhez szellemieket hasonlítva.

I. Kor 2,13

Ha tehát gondolkozol, cselekszel. Cselekedeted pedig szellemi cselekvés, ami mindig hat a látható világra. A felelősségünk ott keletkezik, hogy e szellemi cselekedeteink iránya, minősége szabad választás kérdése. Tehetsz szellemileg jót és rosszat látszólag következmények nélkül. Hiszen, mi történhetik ha rosszat gondolunk? Ha megkívánunk valamit, ami nem a mienk? Ha belső tekintetünk valami rosszra vetül, valami rosszhoz tapad? És ezek még csak a kísértések. De ott vannak a szándékosan rosszat akarók is. Akik ma is működnek. Sőt szinte elsöprő erővel uralják a beszédteret, sőt a gondolkodás tereit is. Ők tudatosan fecskendezik a szellemi mérgeket a köz gondolkodásába. Ők ugyanis tisztában vannak azokkal, amit itt írok. Ennek tudatában cselekszenek.

Nem ma kezdődött. Az emberiség folyamatosan, nemzedékről nemzedékre csúszott le ezen az úton. Nagyjából mindig a könnyebb utat választották. Mindig egy kicsit engedtek az erényekből, hogy előnyhöz jussanak. Miért? A hatalom mámoráért. 

S mit tehetünk? No, ugyan mit… Amit évezredek óta hirdetnek nektek.

• Elébb nézzetek bele a tükörbe, ami a Világ. Ez megmutatja, hogy milyenek a ti nemzedéketeknek gondolatai. Összegződve. Egyúttal megmutatja azt is, hogy merre tart ez a gondolatfolyam.
• Majd fel kell ismerni, hogy mi mindannyian vagyunk a forrásai ennek a valóságnak. Nem ő vagy ők, hanem mi mindannyian. Belőlünk forrásozik a minket körül vevő valóság. Ezek a mi létünk fodrai.
• Ha felismertük saját szerepünket egy feladat vár ránk: Tisztuljatok meg! Értelmezzetek át mindent! Metanoeite!

Azt mondta: „Betelt az idő, és elközelgett az Isten Országa. Alakítsátok át az értelmeteket és higgyetek az örömhírben.”

[καὶ λέγων] ὅτι Πεπλήρωται ὁ καιρὸς καὶ ἤγγικεν ἡ βασιλεία τοῦ θεοῦ· μετανοεῖτε καὶ πιστεύετε ἐν τῷ εὐαγγελίῳ.

Mk 1,15

• Amikor látjátok a valóságot öltsétek fel az Isten fegyverzetét. Védjétek magatokat imával a hazugságok ellen. Fenjétek szablyátokat élesre, hogy megválaszoljatok minden szellemi támadást. És soha, de soha ne kételkedjetek abban, hogy Isten magatokra hagyna akár egy pillanatig is. Az, hogy nem látjuk mindennek az értelmét azonnal, nem jelenti, hogy nincs is.
• Ne félejetek! Mὴ φοβεῖσθε!

Ő azonban így szólt: „Én vagyok! Ne féljetek!”

ὁ δὲ λέγει αὐτοῖς Ἐγώ εἰμι, μὴ φοβεῖσθε.

Jn 6,20

Egyedül rajtunk, rajtatok múlik, hogy mely utat választjátok. Minden pillanat egy választás. Most is ez a pillanat van. Te döntöd el, minek engedsz teret önmagadban. Az eszközöket félre lehet tenni vagy lehet okosan használni. Ne az eszközök használjanak minket.

Amikor pedig eljön az Igazság Szelleme, útmutatótok lesz a teljes Igazságban, mert nem magától fog beszélni, hanem csak amit hall, azt mondja el, és a jövendő dolgokat közli veletek.

ὅταν δὲ ἔλθῃ ἐκεῖνος, τὸ πνεῦμα τῆς ἀληθείας, ὁδηγήσει ὑμᾶς εἰς τὴν ἀλήθειαν πᾶσαν, οὐ γὰρ λαλήσει ἀφ᾽ ἑαυτοῦ, ἀλλ᾽ ὅσα ἀκούει λαλήσει, καὶ τὰ ἐρχόμενα ἀναγγελεῖ ὑμῖν.

Jn 16,13

A többit már ezer évek óta leírták nektek. Csak olvasni kell az Igéket.

7 Megkérdezték őt, így szólva: „Tanító, mikor lesznek, tehát ezek és mi a jel, amikor ezek meglesznek?” 8 Ő pedig mondta: „Lássátok, hogy meg ne tévesszenek titeket, mert sokan jönnek majd a nevemben, mondva: Én vagyok! és: Az idő elközelgett! Ne menjetek utánuk! 9 Amikor pedig hallotok harcokról és bizonytalanságokról, ne rémüljetek meg, mert szükségszerű, hogy előbb meg történjenek ezek, de nem jön azonnal a vég.”
10 Akkor így szólt hozzájuk: „Felkel nemzet nemzet ellen és ország ország ellen, 11 sok helyen lesznek földrengések, éhségek és pestis, terror és nagy jelek lesznek az Égben.
12 Azonban mindezek előtt kezeiket rátok vetik és üldözni fognak titeket, átadnak a zsinagógáknak és a tömlöcnek, uralkodók és helytartók elé vezetnek titeket az én nevemért. 13 Hogy tanúságot tehessetek. 14 Tökéljétek, hát el szívetekben, hogy nem készültök előre a védekezésre. 15 Mert én szájat és bölcsességet adok nektek, aminek nem állhatnak ellen vagy nem mondhatnak ellen mindazok, akik ellenetek vetik magukat. 16 elárulnak titeket szülők és testvére, rokonok és barátok is, némelyeket meg is ölnek közületek, 17 és gyűlöletesek lesztek mindenkitől az én nevemért. 18 De a fejetek egyetlen hajszála sem fog elveszni. 19 Azonban helytállásotokkal erősítitek meg lelketeket.

7 Ἐπηρώτησαν δὲ αὐτὸν λέγοντες, Διδάσκαλε, πότε οὖν ταῦτα ἔσται καὶ τί τὸ σημεῖον ὅταν μέλλῃ ταῦτα γίνεσθαι; 8 ὁ δὲ εἶπεν, Βλέπετε μὴ πλανηθῆτε· πολλοὶ γὰρ ἐλεύσονται ἐπὶ τῷ ὀνόματί μου λέγοντες, Ἐγώ εἰμι, καί, Ὁ καιρὸς ἤγγικεν. μὴ πορευθῆτε ὀπίσω αὐτῶν. 9 ὅταν δὲ ἀκούσητε πολέμους καὶ ἀκαταστασίας, μὴ πτοηθῆτε· δεῖ γὰρ ταῦτα γενέσθαι πρῶτον, ἀλλ᾽ οὐκ εὐθέως τὸ τέλος. 10 Τότε ἔλεγεν αὐτοῖς, Ἐγερθήσεται ἔθνος ἐπ᾽ ἔθνος καὶ βασιλεία ἐπὶ βασιλείαν, 11 σεισμοί τε μεγάλοι καὶ κατὰ τόπους λιμοὶ καὶ λοιμοὶ ἔσονται, φόβητρά τε καὶ ἀπ᾽ οὐρανοῦ σημεῖα μεγάλα ἔσται. 12 πρὸ δὲ τούτων πάντων ἐπιβαλοῦσιν ἐφ᾽ ὑμᾶς τὰς χεῖρας αὐτῶν καὶ διώξουσιν, παραδιδόντες εἰς τὰς συναγωγὰς καὶ φυλακάς, ἀπαγομένους ἐπὶ βασιλεῖς καὶ ἡγεμόνας ἕνεκεν τοῦ ὀνόματός μου 13 ἀποβήσεται ὑμῖν εἰς μαρτύριον. 14 θέτε οὖν ἐν ταῖς καρδίαις ὑμῶν μὴ προμελετᾶν ἀπολογηθῆναι 15 ἐγὼ γὰρ δώσω ὑμῖν στόμα καὶ σοφίαν ᾗ οὐ δυνήσονται ἀντιστῆναι ἢ ἀντειπεῖν ἅπαντες οἱ ἀντικείμενοι ὑμῖν. 16 παραδοθήσεσθε δὲ καὶ ὑπὸ γονέων καὶ ἀδελφῶν καὶ συγγενῶν καὶ φίλων, καὶ θανατώσουσιν ἐξ ὑμῶν, 17 καὶ ἔσεσθε μισούμενοι ὑπὸ πάντων διὰ τὸ ὄνομά μου. 18 καὶ θρὶξ ἐκ τῆς κεφαλῆς ὑμῶν οὐ μὴ ἀπόληται. 19 ἐν τῇ ὑπομονῇ ὑμῶν κτήσασθε τὰς ψυχὰς ὑμῶν.

Hát, nem prófétai szavak? Ki hitte volna, hogy korunk lesz az, amikor beteljesednek e szavak? De mégis, így történt. Készítsük hát el magunkat a jövendő dolgokra, mert azok meglesznek.