Adveniat

Várakozni rá nem azt jelenti, hogy biztos vagyok eljövetelében, hanem azt: remélek az eljövetelében.

 

Az advent, a Jövetel időszaka több, mint puszta várakozás. Bizalommal teli remény. A görög pisteuo (πιστεύω) szó, kifejezés, fogalom jelentése: hinni valamiben és bízni valamiben. Bízni egy ígéretben, ami elhangzott, ami beleíródott a Mindenség láthatatlan szövetébe és azóta is visszhangzik embertől emberig. Bízni abban, hogy ha a Fény vissza is húzódik egy ideig, de mikor eljön az ideje újból feltámad és megerősödve elűzi a sötétség  minden kétségbeesését. Mert, aki az ígéretet adta, meg is tartja. Ha kell, hát erőnek erejével is, mindazok számára, akik bizalmukat őreá helyezték.

A sötétséget meg kell tapintani,  a kétségbeesést meg kell ízlelni, a fájdalmakat át kell élni, de mindezen nehézségek adnak majd értéket az eljövendő Életnek. Hisz mi értéke van annak, amit könnyen megkapsz? Amit olcsó áron szerzel, szétszóród majd a piactéren. Amit azonban saját küzdelmed drága árán szereztél, az értékkel bír. Az a te kincsed, amit elrejthetsz a belső szobád rejtekén, kincses ládikádba. Az ilyen sötét időkben pedig, mikor a sötétség van még erőben és a kétségek húznának a mélybe, hogy magad megadva elmerülj a feledés mélyébe, emlékezz: van valamid, ami a sötétségnek kell, de nem tudja hol van. Épp azért dühöng, mert ezt nem tudhatja meg sehonnan. Erre ugyanis vak a szeme. Ő csak a bűneinket látja, hibáinkat, gyengeségeinket. Erényeinket és féltett kincseinket, fénycseppjeinket nem. Fuss hát belső szobád rejtekébe a kétségek idején és nyisd ki ládikád és gyönyörködj szerzett fénycseppjeid csillogásában. Mert amiket oda tenni tudtál, azok az örökkévalóságig fénylenek a gyémántoknál fényesebben. Az az Élet fénye.

Tehát, mikor ezekben a napokban a leghosszabbá lett a sötétség a Földön, aggódtunk-e, hogy ez már mindig így lesz? Nemde tudtuk: a Nap fénye innentől újra növekszik, s ahogy nap, mint nap fel kel, úgy nap, mint nap erősebbé lesz. S tudjuk azt is, ez az életető napfény, majd életre kelti tetszhalálából a természetet is. Bízunk tehát a teremtett világ rendjének fennállásában. Ha természetesnek vesszük a természet rendjének valóságát, miért nem bízunk a saját belső valóságunk természetes rendjében? Hiszen az ugyan olyan valóságos, mint látható valóságunk természete. S ha a külső világ körülöttünk újjászületik, akkor az azzal teljesen egy belső, szellemi világunk is újjászületik. Az egyházatyák ezért tették a fény újjászületésének ünnepére Krisztus születésének ünnepét. Mert a Születés, az Élet újjászületésének ígérete, egyúttal megmenekülésünk ígérete is. Az advent épp azt tanítja, épp arra emlékeztet, hogy minden sötét napnak van vége, amikor a Nap felkel és fénnyel borítja be a világot. Minden ködös időnek van vége és végül felszáll a homály. S a most a világra ereszkedő viharnak is lesz vége, mikor kitisztul az ég.

Ránk feszül és megpróbál majd mindent. Erős vihar érkezik, szétzilál és elpusztít majd mindent, amit az emberi hiúság és gőg hozott létre. Mindent, ami nem természetes folyamatok révén jött létre. Ez a történelem folyamának önszabályozása. De az összekuszálódott emberi viszonyokat is visszarendezi, visszakényszeríti a természetes medrébe. Minden eresztéket megpróbál, minden gondolatot megrostál. De ez végül jó, mert utána minden sokkal tisztább lesz. És ez megéri a küzdést.

Ahogy most tudjuk, hogy holnap fel kel a Nap és a holnapi nappalunk már hosszabb lesz, mint a mai volt, úgy higgyünk abban, hogy erőfeszítéseinkre is fel kell a mi napunk. Nem lesz hiábavaló a táplált remény, mert valós bizalomra alapoztuk, ha az örökkévalósággal mérjük önmagunkat és tetteinket. Ez a teremtett mindenség működésének rendje, az újjászületés. Mert:

 

…azt mondom neked: szükséges nektek újfent születnetek.

…εἶπόν σοι Δεῖ ὑμᾶς γεννηθῆναι ἄνωθεν.

 

Ajándék

Az emberben ott van a vágy, hogy megérintse a Végtelent. De ezt kieszközölni nem lehet. Valójában a Végtelen az, ami egyszer csak megérinti az embert, egy váratlan pillanatban.  S ez a pillanat, ajándék.

Mikor az ember ajándékot ad, ha jól adja, a Végtelent adja. Amikor az ember ajándékot kap, ha készen áll, ha nyitva áll, a Végtelent kapja. Mikor elhangzik, hogy: ‘Neked’ az az a pillanat. Az bizony, egy fénnyel teli Élet-pillanat. Abban a pillanatban csupán ketten vannak: aki ad és aki kap. És abban a pillanatban megáll az idő.

Mert előtte az idő, köznapi idő, profán idő. Csak telik, csak folyik. S utána is köznapi, profán az idő. Telik és folyik a Világ zajától háborgatva. De abban a pillanatban az idő, Szent. Szent idő, ami nem mozdul, mert végtelen. A szent azt jelenti, hogy megtisztított, az Isten számára előkészített áldozati adomány, ajándék. A görög szó ‘ ἅγιος‘ “Isten által (vagy számára) elkülönítve”. Olyan idő, amely Számára van elkülönítve. Tehát tiszta.

Erről szólnak a Világ vallásainak szertartásai. Erről a tiszta pillanatról. Ezt keresik azok, akik a templomokba mennek. Tudva vagy öntudatlanul, de a tisztaságnak ezt tünékeny villanását várják eljönni. Csakhogy ezt a pillanatot nem lehet kieszközölni. Nem lehet kikövetelni. Nem lehet szabályokba fektetni. Kell hozzá az, aki ad és az, aki kap.

És az ajándék az, ami hordozza a lehetőségét annak, hogy az idő arra az egy pillanatra megálljon és a Végtelenbe hajoljon. S mivel létrejöttéhez már elég mindössze az a két ember, megtörténhet bárhol és bármikor.

Mikor ránk talál, örökre szól, hisz forrása a Végtelen. Ragadjuk meg hát, mert ritka kincs manapság. S már vihetjük is ezt a meglelt Élet-pillanatot legbensőbb titkos szobánkba, hogy kincses ládikánk biztonságában őrizhessük. És mikor a külvilág valami szomorúságot okoz, ide visszavonulva elővehetjük, hogy ennek az Élet-pillanatnak a Végtelenből fakadó örök fénye visszaadja életkedvünket.

 

Fénytelen napok

Fénytelenek a napok, mikor a színek,

nincsenek;

Matt lesz a vidámság és a mosoly mögött nincs,

Élet;

Minden mozog, s mégis, mikor a dolgok mögé nézek, minden mozdulatlan: Várakoznak.

Az Idő kiterjed, s a Tér megrezdül;

Ujjammal a Tér-Idő folyamat függönyén túl,

Elküldve egy mozdulatlan érintés-gondolatot, mely, mint súlyos hajó,

az Idő hullámait hasítva eléri a pillanatnál is rövidebb idő alatt,

Arcod.

 

Ti vagytok a Föld sója! Ὑμεῖς ἐστὲ τὸ ἅλας τῆς γῆς·

Ti vagytok a Világnak a Fény! Ὑμεῖς ἐστὲ τὸ φῶς τοῦ κόσμου.

Világítson a ti fényetek az emberek előtt, hogy lássák a ti jó műveiteket és dicsőítsék a ti Égi Atyátokat.

Λαμψάτω τὸ φῶς ὑμῶν ἔμπροσθεν τῶν ἀνθρώπων, ὅπως ἴδωσιν ὑμῶν τὰ καλὰ ἔργα καὶ δοξάσωσιν τὸν πατέρα ὑμῶν τὸν ἐν τοῖς οὐρανοῖς.

Ki-nem-mondott gondolat

Az ember szellem-lélek-test szerves egysége. Az ember szelleme az, ami Isten gyermekeivé tesz minket. I. Kor 2,11

Mert, ki tudja az emberek emberi dolgait, ha nem az ember szelleme, ami benne van? Amint az Isten dolgait egy sem ismeri meg, ha csak nem az Isten Szelleme.

τίς γὰρ οἶδεν ἀνθρώπων τὰ τοῦ ἀνθρώπου εἰ μὴ τὸ πνεῦμα τοῦ ἀνθρώπου τὸ ἐν αὐτῷ; οὕτως καὶ τὰ τοῦ θεοῦ οὐδεὶς ἔγνωκεν εἰ μὴ τὸ πνεῦμα τοῦ θεοῦ.

Szent Háromság 1210A szellemünk pedig, gondolataink tere, amit értelmünk rendez értelmes rendszerbe. Gondolatainkkal ragadjuk meg mind külső, mind belső valóságunk elemeit, mozzanatait, történéseit. Mint megannyi kéz, mely megfogja, megragadja a valóságot számunkra. Akárcsak a fog, ami az éltető élelmet fogja meg, ragadja meg és rágja meg és teszi alkalmassá az emésztésre a szervezet számára. Ahogy a valóság gondolatokba fogalmazása teszi alkalmassá ugyanezen valóság megemésztését az elme által az értelem számára. Megfogalmazott gondolataink, tehát hozzásegítenek az Élet pillanatainak értéséhez.

Azonban vannak meg-nem-fogalmazott gondolataink is. Ezek a valóságunk azon mozzanatai, elemei, amiket vagy nem veszünk észre vagy ugyan észre veszünk, de mert tartunk a megfogalmazottságból származó felismerésektől, inkább elfordítjuk belső tekintetünket róluk. Ezek azonban jelen vannak szellemi terünkben így is, csak kerülgetni kell őket. Ahogy szaporodnak, úgy szűkül az a tér, amit a magunkénak tudhatunk.  Ha nem vigyázunk, tudatunk belső tere tele lesz ilyen tilalomfákkal. Ebből következik aztán, hogy Élet-pillanataink egyre nagyobb részét mulasztjuk el. Hiszen felismerésükhöz épp a megfogalmazottságra van szükség. Ezek azok a pillanatok, mikor kitekintünk az időben száguldó lényünkből és megpillantjuk a jelet: “Jöjj [és lásd!]”
Ezek a jelek soha sem véletlenül bukkannak fel.

Megfogalmazott gondolataink, ugyanakkor kimondásra is várnak. Ez is először belül történik meg. Aztán, a már letisztult ‘mondat’ elhangzik, azaz valósággá válik. Ez így leírva persze sokkal körülményesebb, mint ahogyan legtöbbször zajlik. A két szakasz között alig másodpercek vannak  – legtöbbször.  A meggondolt gondolat sokkalta ritkább életünkben, amik mögött évek is lehetnek.

És itt vannak a ki-nem-mondott gondolatok. Az elhallgatott, magunkba temetett Élet-pillanatok. Elhagyatott belső ösvények, melyek a félhomályból a fényre vezetnek. Ezek egyúttal lényünk legtitkosabb belső szobái, ahol féltve őrizzük valódi kincseinket. Kincsek és hiányok egy helyen. Ugyanazon ládikákban őrizzük mindet. Az ösvények a gondolkodás ösvényei, amelyeken haladva (végig-gondolva) végül feltárulnak az Élet-pillanatok mögött felsejlő valódi teendők.
Jöjj. Lásd. Értsd. Tedd.

És legfőképpen (Mt 28,10.20):

Μὴ φοβεῖσθε· … ἐγὼ μεθ᾽ ὑμῶν εἰμὶ πάσας τὰς ἡμέρας ἕως τῆς συντελείας τοῦ αἰῶνος.

Ne féljetek! … én veletek vagyok minden nap e létnek a végeztéig!

Várakozni

Várakozni a másikra azt jelenti: jelenléte fontos az életedben.

Az ember szellem, lélek és test hármas egysége. Ebből a legkülsőbb a testi valónk. A legbelsőbb és legmesszebbre hatóbb a szellemi valónk. Ezért, ha már várakozol, akkor biztos lehetsz benne, hogy a szellemi valódban jelen van, akire vársz. Gondolataid tanúskodnak róla. Tehát testi valónk szerint lehetünk akár kontinensnyi földrajzi távolságra is, szellemi valónk akár meg is érintheti a másikat. 

Mert ha a hús szerint távol vagyok is, szellemileg veletek vagyok, és örülök, amikor látom köztetek a rendet és a Krisztusban való hiteteknek a szilárdságát.
Kol, 2.5

εἰ γὰρ καὶ τῇ σαρκὶ ἄπειμι, ἀλλὰ τῷ πνεύματι σὺν ὑμῖν εἰμί, χαίρων καὶ βλέπων ὑμῶν τὴν τάξιν καὶ τὸ στερέωμα τῆς εἰς Χριστὸν πίστεως ὑμῶν.
Kol, 2.5

Várakozni rá nem azt jelenti, hogy biztos vagyok eljövetelében, hanem azt: remélek az eljövetelében. Vágyok rád, de nem követellek. A hús követel csak, mivel korlátozza a tér és az idő, a szellem türelmes, mert végtelen. Aki várakozik, az már gondol arra amire vagy akire várakozik. Ez egy kép értelmünkben arról, amihez/akihez készülődünk. Egy belső kép, aminek párja az eredeti valóság. A kettő együtt lesz a jel-kép. Görögül ez a szimbólum. Egy kettétört pecsét két fele. A kettő együtt lesz hitelessé, mert az egyik félből is csak egyetlen egy van és a másik félből is csupán egyetlen egy van. Így kölcsönösen hitelesítik egymást.

Mai világunk legnagyobb baja, hogy semmibe veszi a szimbólumokat. Azt hiszik, hogy bármit, bármivel össze lehet erőltetni. Nem illik össze, nem baj! Majd nekimegyünk és leflexeljük a széleket. Elképesztő méretekben zajlik ez az “erőszak” a társadalmainkban. De létezik a hamis képek gyártása is. A hamis minták, a hitelesítő pár nélküli fél-szimbólumok. A vakmerő és önhitt ember agyalja ki, pedig a másik oldalon nincs semmi, ami valóssá tehetné. Ha pedig visszafelé használjuk a szimbólumot, olyas dolgokat hívunk meg, amiket valójában nem szeretnénk viszontlátni életünkben. A média igazi élharcosa ennek a meglehetősen sötét tevékenységnek. A hamis minták legyártásának.

Ezért fontos megtanulni várakozni. Elsősorban Istenre. Aki bár eredendően jelen van minden ízünkben, teljes testi, lelki, szellemi valónkban, mégis végtelenül távol került létezésének tudata és ismerete a több évszázados kitartó támadás sorozat miatt, amit az önhitt emberek szövetségei folytattak és folytatnak ma is. És mivel Isten az Élet forrása is, látványosan tűnik el az Élet azokból a társadalmakból, amelyek a legtávolabb kerültek az Istentől. Lényegében haldokolnak. Ezen nem fog segíteni semmiféle társadalom-mérnöki technológia.

De, mi emberek, személyesen visszaszerezhetjük ezt, amit gondos kezek elvettek, elloptak tőlünk. Ha ugyanis tudjuk, hogy van kire várni, akkor már ott is állunk az indulás vonalán. Megtanulni várakozni, pedig nem is olyan bonyolult. Arra kell egyedül figyelni, hogy a pecsét mindkét oldala valóságos legyen. Ha a legyártott hamis jelképekből választunk, nem azt kapjuk, amit remélünk. Olyan, mint a hamis pénz: nincs fedezete. A (jel)kép, amit magunkban, értelmünkben elhelyezünk rendelkezzen egy valós párral. Ehhez kell azaz eredendő emberi képesség, hogy felismerjük saját utunkat. Ehhez nem kell semmilyen különleges végzettség, guruk, mesterek, tanácsadók, akárkik, hanem saját józanságunk és őszinteségünk, önmagunkhoz. Ha ide eljutunk, akkor meg lesz a pecsét bennünk lévő fele. S a Teremtett Világ dolgai elkezdenek hozzáigazodni ehhez a várakozáshoz. Ez olyan, mint ha egy sűrű erdőben bolyonganánk, ami sűrűn be van nőve bokrokkal, aljnövényzettel. Ebben e rengetegben bolyong a legtöbb európai ember. Sokszor már reménytelenül elveszettnek érezve önmagát. Azonban, amikor megleljük önmagunkban az Élet pecsétjének hitelesítő felét, az út el kezd kibontakozni előttünk. Elébb persze csak egy hevenyészett, alig látható ösvény a bokrok, magas fű között. De idővel az ösvény csapássá lesz, majd földúttá, végül egyszer csak kitisztul az erdő, láthatóvá válik  a világ valósága és a hely is, amit kerestünk. Vagy az, akit kerestünk. S visszanézve az lesz az elképesztő, hogy miként keveredhettünk be abba az áthatolhatatlannak hitt sűrűbe?

De mikor kezdjünk neki? Mikor jön el a pillanat ehhez? Nos, nem is tudom… Talán ez a mostani, amikor ez a kérdés felmerült, ez épp jó lesz. Mert jó, ha tudjuk, hogy azért van egy a testi szemekkel nem látható Segítő, a tér és az idő minden pontján, amivel mi is érintkezünk, aki arra vár az Idők kezdete óta, hogy végre segítséget kérjünk Tőle…

Most…

Most ennek a Világnak az ítélete van, most fogják kivetni ennek a Világnak a fejedelmét.

 

νῦν κρίσις ἐστὶν τοῦ κόσμου τούτου, νῦν ὁ ἄρχων τοῦ κόσμου τούτου ἐκβληθήσεται ἔξω·

 

Látjuk, ahogy recseg-ropog körülöttünk az a világ, amit megismertünk, amihez hozzáidomultunk. Roppannak az eresztékei, mert belülről kiüresedett. A Világ Fejedelme készülődik, hogy tünékeny uralmát kiélvezhesse. 

νῦν κρίσις ἐστὶν τοῦ κόσμου τούτου most kriszisz van ebben a Világban. Krízis ugyanis a görögben ítélet jelentéssel bír. A krízist mi már válság értelemben használjuk, itt hazánkban a válság kifejezés helyett. Nyelvújítási szóalkotás a válik igéből deverbális -ság képzővel (mint pl. nyugság), a görög eredetű krízis magyarítására, amely a krinó (‘elválaszt’) igéből ered. (Magyar Etimológiai Szótár; ADT)

Ítélet van a világban. Olyan állapotban vagyunk, mint a vádlott a tárgyalása alatt. Még reménykedik, hogy megússza, de tudata mélyén már ítéletet hozott önmaga fölött. S tudja, hogy végül elnyeri a büntetését.

 

Lk 1,37

ὅτι οὐκ ἀδυνατήσει παρὰ τοῦ θεοῦ πᾶν ῥῆμα.

Lukács 1,37

 

Mert semmi ige sem erőtlen Istennél.

Eddig ezt a rövidke sort én is úgy fordítottam, hogy: “Mert Istennél semmi sem lehetetlen.” Mert nem mélyedtem el benne. Pedig igen nagy különbség. Hiszen Lukács evangéliumában nem egy általános kijelentést fogalmaz meg arról, hogy Isten számára minden lehetséges (ami amúgy természetesnek is mondható, ha egyszer Mindenható), hanem a fogantatás történet kulcs párbeszédének ad súlyt. Még pontosabban Isten küldötte, egyik legnagyobb szellemi teremtménye zárja ezzel a fenséges kitétellel beszédét. Ez a beszéd, pedig nem kevesebbről szól, mint a Megváltó, a Messiás érkezésének hírüladásáról. De, hogyan is érkezik? Fogantatással, mint egy ember. Megfogan, de nem férfitól. A Magasságos ereje (!) árnyékozza be, borul rá Máriára és tölti el. Nem kívül van, hanem benn. Isten, a Fiú személyében belép az idő és a tér szövedékébe. És ebben a pillanatban az Isten három személye a tér és az idő egyazon pontján van jelen (hiszen az időt és a teret is Isten teremti meg…).

Erről szól a párbeszéd, Mária és Gábriel között. A két dolgot, a párbeszédet és a fogantatást az indoeurópai teológia elválasztva tárgyalja. Nem tehet mást, mivel mindent kívülről tud csak megközelíteni, a látszatok világa felől. Elemző nyelvűek, elemző szellemiségűek. Ez van. De mi nem.
De mi is történik itt? A küldött, a hírnök megjelenik Máriának és megviszi a hírt: te fogansz az Istentől. Gábriel szellem (nem kísértet), szellemi lény.  “Csak” szavai vannak. Ezek milyen szavak? Szellemi szavak, természetesen. Másfélék nem is lehetnek, hiszen nincs test, nincs lélek. Mária hallja e szavakat. Hogyan? Füleivel? Aligha. A szellemi szavakat csak szellemével hallhatta.
Itt eszünkbe is jut az Apostol szava: a hit hallásból fakad, s máshol: szellemileg kell vizsgálni, szellemieket szellemiekhez hasonlítva. Hiszen nem a világ szellemét kaptuk, hanem a szellemet Istenből, ami mindent kikutat, még az Isten mélységeit is.
Azzal, hogy Mária hallotta Gábriel szavait, azt is megtudjuk, hogy szellemi ember volt, aki nyitott volt az Isten szavára. Csak kívülről lehetett közönséges leány.
Gábriel. Mit tesz a hírhozó, akár az emberi hírhozó is? Elviszi a hírt, az üzenetet a küldőtől a címzettig. És átadja szóban vagy írásban. A címzett pedig ennek fényében cselekszik tovább. Gábriel szellemi lény. Az üzenet tehát szellemi természetű. Isten küldötte. Isten maga is szellem (Jn 4,24). Isten mindenható, tehát jelen van az idő és a tér minden pontján, teljes ható erejével. Mikor Gábriel megszólal – Χαῖρε – Isten már jelen van. És jelen van minden további szóban. Gábriel így valójában magát Istent közli szavaival Máriának. Minden szavával a fény növekszik Mária értelmében. És, mivel Isten jelenlét – s nem egy szereplő – erősödik fel Máriában és tudatosul az üzenet meghallgatása során a saját szerepe. Mikor elhangzik az utolsó mondata a hírnöknek: “Mert semmi ige sem erőtlen Istennél.” már készen áll minden, csupán egy dolog marad, Mária igenje. Mert neki is igent kell mondania. Ez a szabad akarat egyik hihetetlen erős példája. Ha nem lenne szabad akarat, nem lenne szükség Mária igenjére. S az Úr, a mi Urunk nem lenne különb, mint Zeusz. Aki ott és azt árnyékoz be, akit és amikor akar. Az Úr igéje Erő – Legyen a Te igéd szerint. Az Ige hordozza az erőt, Isten Szellemét.

Helytartó vagy Vezető?

 

Helytartó vagy Vezető?

 

Mert ez a kérdés manapság. A jövő évi választás – így alakult történelmileg – erről a két lehetőségről fog szólni: Vezetőt vagy Helytartót akarunk? De ez a két lehetőség, két utat is takar. Az egyik az Élet útja a másik a halál útja. Ahogy egykoron az apostoli atyák idején. Didakhé: I,1: “Két út van, egy az életé, egy halálé, a két út között pedig nagy különbség van.

Mi, akik itt élünk a Kárpát-medencében és magyarnak nevezzük magunkat, e két lehetőség közül fogunk választani – mindenképpen. Sok honfitársam abban a hiszemben él, hogy el lehet játszadozni jövőre is a szavazattal. Azt hiszik sokan, hogy nincs is igazi tétje a jövő évi csatának. Büntetni akarnak, mert egy kiszavazó Való-Világ show-ként fogják fel.

Pedig a két út közül fogunk választani. Ők is, ahogy mi mindnyájan.

Élet vagy Halál

A mostani utunk minden hepehupával együtt is az Életről szól. A gyermek születése a jövő élete. A családok felemelése, a társadalom, a nemzet alapsejtjének támogatása, megerősítése. A férfi, férfi, a nő, nő maradjon. A valódi szólásszabadság, a valódi önszerveződés. A határok megvédve, a belső rend elfogadható. Épülnek és megújulnak a kórházak, az utak. Az ország halad.

A választható út pedig ez: Bizonytalanság, megnyitandó határok, az idegen tőke letarolja a köztulajdont. A munkanélküliség az egekbe szökik. Egy éven belül összeomlik az államháztartás. A paráznaságot és a szexuális aberrációkat ráerőltetik a gyermekekre. Párhuzamosan ezzel megszűnik minden családtámogatás. Nem lesz CSOK, nem lesz adóvisszatérítés, Százezernyi migráns betelepítése, főleg Nyugatról kvótaként, amit majd évről évre megemelnek. A Nyugati árszínvonalat elérő közszolgáltatási díjak, miközben millión felül fognak segélyekből tengődni. A végrehajtók gyakorlatilag szabad kezet kapnak majd. Ismét tömeges kilakoltatások lesznek. Mondom: tömeges kilakoltatások, szegényházakkal. A kábítószeresek majd ott lézengenek a köztereken, mert “szabadság” lesz. Egekben az alkoholizmus, az öngyilkosságok és a maradék értékes munkaerőt is elszívja majd a döglődő Nyugat, hogy az ott meg nem született gyermekek munkáját elvégezzék, persze alacsony bérekért. A pedofilok meg pártot alapítanak. A külpolitikájukat pedig egyetlen szóban össze lehet foglalni: Hazaárulás. Immár 1918 óta! Tehát ez a Halál útja.

Két erőtér van. Az egyik bázisa a választók akarata. Ezért számon is kérhető. Ez az Orbán Viktor fémjelezte erőtér. Neki eredményeket kell elérnie, fejlesztenie kell. Ha nem érzi a közember a javulást elveszti a hatalma bázisát.

A másik erőtér – ez ugye a Gyurcsány-Apró klán – forrása idegenben van. Ez az erőtér nem a választókra támaszkodik, hanem egy nemzetközi ideológiai-pénzügyi-tőkekoncentráció eszköztárára. Eszközük a befolyásolás, a megtévesztés, a médián és a tőke kezében lévő közösségi hálón gyakorolható irányítás. Programjuk nincs, fejleszteni nem is akarnak. Számonkérés pedig? 🙂 Ne vicceljünk kérem! Hogy lehetne számonkérni Gyurcsányt, amikor nem is lesz választott vezető? Ráadásul erejük forrása nem a választó. És még egy adalék ehhez: 2002-ben ez a brigád már bemutatkozott egyszer. A pénztárban talált zsozsó kisebbik részét kilökték a tömegek közé – akik simán benyelték, hogy ez mily nagyszerű vezetés – majd egy éven belül megkezdték a társadalom lebontását. Onnantól kezdve úsztak a hazudozásban, a rablásban. Miközben szakértőnek (SZDSZ!) hazudták magukat, kiderült, hogy az ég adta világon semmihez sem értenek.

Vagyis már akkor is pontosan úgy viselkedett a Gyurcsány neve fémjelezte erőtér, mint egy Helytartótanács a magyar Burg-ban.

A két szellemi Út

Ez ugyanakkor két szellemi irány is. A mai, a most működő az önállóság szelleme, a független gondolkodás szellemisége. A gyurcsányi a szolgai gondolkodás szellemisége, a cselédsors világa.

A legtöbben, akik csapdába estek az „ellenzékiség” hamis álma által, nem is sejtik, mekkora gödörbe csalogatják őket. Azt hiszik, hogy ami most van, az jár mindenkinek és bárki is vezet, ez meg lesz. Bizony nem!

Ezek a viszonyok, ennek a kormányzatnak az eredményei és csak addig tartanak, amíg ez a kormányzati szellemiség hatalmon van.

Ha a Helytartó kerülne hatalomra, ez nem lesz. Mert a Helytartó mást, idegen érdeket képvisel. Ezért is hely tartó. A valódi Uralkodót képviselő személy, akinek az érdekeit képviseli a meghódított tartományban. Ennek a viszonynak a szellemiségét nevezzük provinciálisnak. Azért, mert az egykori Róma birodalmában a tartományok neve volt a provincia. A rómaiak ugyanis rájöttek arra, hogy nem elég katonailag meghódítani egy tartományt, a tartós uralomhoz a szellemi teret is meg kell hódítani. Ezért hozták létre a provinciákban a római élet és gondolkodás másolatait. (Ezt a mintát követik mind a mai napig a gyarmatosító hatalmak.) Ennek a leképeződése volt hazánkban az SZDSZ jelentette szellemi holdudvar. S ezért olyan lapos a hazai értelmiség világa. Egy másolat világ csupán. S vajon jó volt ez nekik? Rövid távon igen, annak látszott. Legalábbis a vezető rétegnek. Viszont ez a köznépnek szolgaságot jelentett, hiszen elveszítették eredendő szabadságukat. Hosszú távon pedig a tartomány bukását jelentette, mivel Róma erejétől függtek. Amint Róma megrogyott, összeomlottak a tartományok is.

Ez a mai helyzetre is igaz. Azzal a különbséggel, hogy nem egy személy ma az idegen Uralkodó, hanem egy rozzant ideológiai erőteret képviselő politikai-gazdasági csoportosulás. Lássunk tisztán: akiket a könnyebbség kedvéért brüsszelitáknak vagy liberál-bolsevikoknak hívunk egy sajátos elegye a félművelt, de akarnok vulgármarxistáknak és a pszichopata spekulánsoknak. Ezek az un. “értelmiségiek”, akik legfőbb jellemzője, hogy semmi kapcsolatuk sincs már a valósággal. Nem egyszerűen nemzetek feletti tőkében hisznek, hanem az emberek feletti tőkében. Ezért gyűlölik az Istent, az erkölcsöt, a tisztességet, a munkát, a parasztot, a nemzetet, a szépet, a jót, az igazat. Ezért akarnak egy Európa Birodalmat létrehozni. Bár ehhez épp a legfontosabbak hiányzanak: az emberek, a jövőt jelentő gyermekek.

Miért nem sikerülhet? Mert nincs szellemi tőke mögöttük. A hazai Helytartó „serege” hű mintája azoknak, akiket szolgálni igyekszik és akiktől függ. Hitvány, semmirevaló, tehetségtelen, középszerű és kicsinyes akarnokok. A sors, a történelem fintora, hogy a 12. században induló társadalmi réteg – az értelmiség –, akik a 14. század során a felemelkedő kamatszedő pénzoligarchák szolgálatába szegődtek, hogy megvalósíthassák világmegváltó gondolataikat, sok száz évnyi harc és rombolás után, mikor épp elérnék az áhított világhatalmat, a végső dicsőséget, hogy Isten helyett Istent játszhassanak, nos, épp ekkorra annyira kiüresedtek és szellemileg leépültek, hogy a cél előtt fognak összerogyni.

No, ehhez akarnak téged „ellenzéki” honfitársam statisztának a Helytartó emberei. Ehhez és csak ehhez van szükség terád. És ebből egy nagyon fontos gondolat következik mindannyiunk számára.

Ma nincs értelme a szétválasztásnak. A szétválasztás, a megosztás igazi diabólikus tevékenység. Valamennyiünk személyes és családi érdeke azt kívánja, hogy egy nemzetnek egységes vezetése legyen. Olyan méretű és veszélyességű folyamatok tartanak felénk, amiket nem lehetséges politikai cirkuszokkal a háttérben megoldani. És ez a vezetés önálló gondolkodású kell legyen. Az önállóságnak az értéke az aranyéval és a tiszta gyémántéval lesz egyenértékű. Ma és a jövőben főként a valódi vízválasztó vonal már nem ideológiák és hitvallások között van, hanem az önállóság vagy szolgaság között. Jobb vagy bal, globális vagy lokális liberális vagy konzervatív, hamis fogalmak, a múlt árnyai. Mivel a Nyugat előttünk jár pár évtizeddel, meg van az a szerencsénk, hogy láthatjuk mi vár ránk azon az úton. Ők ugyanis elérkeztek utuk végéhez. Bármennyi pénzük is van (de tényleg, nekik van pénzük vagy egy arctalan, nemzetek feletti tőkecsoportosulásnak?), nincs gyermek, azaz nincs jövő. A népesedési háborút elvesztették. Idegen népességgel a sajátot nem lehet pótolni és az USA-t sem lehet lemásolni. Az idegen népesség idegen szándékokat követ, s ezt még csak nem is titkolják. De a saját népességük sem valami fényes már. A múlt dicsőségéből élnek még, s ez téveszt meg sokakat. Ez a halál útja. S mivel az egész Nyugat kiüresedett és elveszítette belső erejét, jó eséllyel számolnunk kell az összeroskadásuk hatásaival. De ez most még a jövő.

Most a döntésünkre kell figyelni. Mert nem mindegy még egy egyszerű x behúzása sem. Hiába van nyolcmillió szavazó, s gondolnánk, hogy az az egy mit sem számít. Ezzel az egy x-el utat választunk majd jövőre. Személyesen is. Nem pusztán a megválasztandó személyt kell nézni, hanem ezt a mögöttes tartalmat. Helytartót vagy vezetőt akarunk a kormánykerék mögött látni?

“Szükséges nektek újfent születnetek”

“Szükséges nektek újfent születnetek”
Δεῖ ὑμᾶς γεννηθῆναι ἄνωθεν.
 
Újjá kell (!) születnetek. Szükséges, nem választható. Újjá kell születnünk, ha el akarunk szakadni a sötétség világától. Újjá kell születnünk “vízből és szélből”. Mit jelen ez? A víz a lélek, az érzelmeink, vágyaink világa, tere. A szél, a szellő pedig a szellemi világunk, gondolkodásunk, értelmünk, elménk tere. “ha csak valaki nem születik vízből és Szellemből, nem képes bemenni az Isten Országába.” Értjük? Nem képes, nem tud bemenni az Isten Országába. Mert:
 
“Ami húsból született, az hús, és ami Szellemből született, az Szellem. “
 
A hús, hogyan is szülhetne gondolatokat? A lélek, hogyan is adhatna szilárdságot? Hiszen víz. A lélegzetnek erős korlátai vannak. Az ember szüli, a mi személyes világunk. Hatóköre, a személyes hatókör. A szél viszont mindenütt jelen van. Életünk teljes terében. Hatóköre a teljes lakható és élhető Világ. Ennek a térnek a részese és alakítója a szellemi ember. A lelki viszont csak a saját személyes világára tud hatni. És “az Isten Szellemének dolgait nem fogja fel a lelki ember, mert az oktalanság neki”, hiszen nem látja, nem érzékeli. Kívül esik látókörén.
És mi magyarok, immár öt évszázada lelki emberek akarunk lenni! Ezt mondták nekünk és mi megvalósítottuk, mert hittünk a deákoknak. Mert hittünk a “tudósoknak”. Mert külhonban okosodtak meg oly nagyon. Tényleg?
Öt évszázad távolából látszik, hogy méreg volt ez a gondolat. Mára csaknem belehalt a nemzet. A méreg öt évszázada pontosan ugyan azokat a hibákat idézi elő tetteinkben és döntéseinkben. S kudarcot követ kudarc. Azóta minden nemzedék kevesebbet hagyott az örökségből az utódokra, mint amit a megelőző nemzedéktől ő kapott. Itt az idő a gondolkodásra, végre.
S miként lehet felállni innen? Követni kell a Felkent tanítását. Ő pedig ezt mondja: Szükséges (!) nektek újjászületnetek lélekben és szellemben, hogy ismét az Ország részesei legyetek. De ha csak lélekben születtek újjá, az mulandó lelkesedés. Feltámad ugyan, de idővel elenyészik. Szellemetekben is újjá kell születnetek, ami a teljes átértelmezést jelenti. Ez a Metanoeó. Amit Jézus kért. Metanoeite! Értelmezzetek át mindent! Gondolkodásotokat ki kell emelni a lélek hatóköréből. Hiszen az elme a fejben székel, s a fej a fő.
 
S nem csak az egyes embereknek kell újjászületni, hanem az egész nemzetünknek. Szükséges!
 
Ez az Isten igéje.

Szent István király

 
A mai napon ettől a névtől hangos a Kárpát-medence. Nem véletlenül, hisz századok uralkodója volt. Magyar uralkodó. Nem idegen, nem idegenszívű. Européer volt? Dehogy. Ez egy végtelenül ostoba állítás. Nem is tőlünk származik. Az idegenszívű hazai értelmiség találta ki, Habsburg zsoldban. Nekik az felelt meg, hogy egy idegenekhez igazodó, idegenszívűként láttassák, hogy saját helyzetüket ezzel igazolják. 
 
 
 
Ne feledjük:
 
Egy nemzet emlékezete nagyban befolyásolja a döntéseit is.
 
Ezért fontos a múlt helyretétele. Akkor innentől viszont beszéljünk Szent István királyunkról. Mert mi is az ő nagysága? Miért jogos őt a magyar nemzet egyik oszlopaként ismerni? 
Ugyan nem vele kezdődik a magyar történelem, de egy sarkallatos ponton lép fel a történelem színpadára. A magyarság bár erős nemzet volt, azonban erői nem voltak összefogva. Már apja, Géza is ennek a megszervezésében dolgozott, de István volt az, aki ezt a munkát sikerrel megvalósította. Megszervezte a Magyarok Országát. Államot alapított, intézményesítette a központi irányítást. Vagy legalábbis megvetette ennek szilárd alapjait. Tehát egészen pontosan, nem magát az országot alapította meg, hanem egy új minőségi irányítást adott az uralkodóink kezébe. Addig amíg ragaszkodtak az ő örökségéhez, szellemi örökségéhez, a Magyarok Országa szilárdan állt és ha meg is ingott ideiglenesen, hamar magára talált. Akkor omlott össze Országunk, amikor a vezetésünk ezt félrelökte (1490). 
Szent István befelé az egységet építette, míg kifelé az önállóságunkat. Stratégiát alapított a nemzet számára, mert a korábbi már nem bizonyult elegendőnek. Ezt egy igazi uralkodó, vezető, mindig meglátja. Mikor kell megújulni, újraértelmezni a helyzetünket.
És ez a helyzet ma is. Az Európa majmolás az elmúlt öt évszázadban – megtagadva Szent István józan hozzáállását – semmire sem vezetett. 1490 óta, amikor is a hazai vezetők megtagadták őt, egyik kudarc a másikat követti. 31 évre rá elveszett Nándorfehérvár, 36 évre rá oda lett a hazai vezetőréteg java és a hadaink állományának zöme.  51 évvel később maga Buda és vele az Ország központja is elesett. Ettől kezdve hazánk irányítását idegenek végzik. Ma pedig sokan azt ünnepeltetik a nemzettel, hogy Szent István Európához csatlakoztatta Magyarországot. Ami nem igaz. Szent István egyenjogúvá tette hazánkat. Európa maga akkoriban alakult ki. Nem is lett volna mihez csatlakoztatni az országot.
 
  • a Cluny-i reform kezdete 910,
  • Német-Római Birodalom születése 962,
  • Francia királyság kezdete 987,
  • Olaszország 1861
  • Spanyolország 1492,
  • Európa eszme, Res publica Christiania VII. Gergely 1075,
  • Anglia (Aethelstan) 934

 

1001-ben csak Magyar Királyság, Lengyel fejedelemség, Német-Római Császárság, Nyugati Frank királyság (II. Róbert, Île-de-France hercege), Burgundia, Anglia, Barcelóna-i grófság, Norvég- Dán- Svéd királyságok, Horvát királyság, Bolgárország, a Rusz és persze Bizánc létezik. Ezek közül az egyik legszilárdabb államot Szent István építette ki és tartotta fenn. Felépítette a magyar állam intézményét és felépítette a magyar vallás intézményrendszerét, az egyházmegyerendszert is. A természeti és a szellemi önállóságunkat is megalapozta és az utókorra hagyta. 

 

Ehhez az önállóság eszményhez lesz szükséges visszatérnünk, elhagyva a hiábavaló európaiaskodást. Egyrészt azért, mert az un. Európában – amit lényegében véve az egykori germán rablótörzsek hoztak létre – mi idegenek vagyunk, másrészt azért, mert saját hivatással rendelkezünk, ami eltér a Nyugatétól. Európa a valóságban a felszíni képmutatást egy kamu-erkölcsöt, míg belül mindenki más alávetését és kirablását jelenti. Addig a mi örökölt és le nem oldozható hivatásunk a környezetünk megszervezése emberi Élet Térré (ami nem Lebensraum, ahhoz semmi köze). Az Élet terének szervezése, ahogy ezt Krisztus is meghirdette: Isten Országa szervezése.